1320/B/1993. AB határozat

a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 284/A. § (1) bekezdés I/c) pontja, valamint a 277. § (2) bekezdés b) pontja egyes rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítvány és alkotmányjogi panasz tárgyában - Dr. Kilényi Géza, Dr. Lábady Tamás, Dr. Tersztyánszky Ödön és Dr. Zlinszky János alkotmánybírók különvéleményével - meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 284/A. § (1) bekezdés I/c) pontja "kivéve, ha ezt a terhelt megtiltja" szövegrésze, valamint a 277. § (2) bekezdés b) pontja azonos szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 284. § (1) bekezdése meghatározza a felülvizsgálati indítvány benyújtására jogosult személyek körét. Az I/c) pont szerint a terhelt javára felülvizsgálati indítványt nyújthat be "a védő, kivéve, ha a terhelt megtiltja". A Be. 277. § (2) bekezdésének b) pontja ugyanilyen feltétellel biztosítja a védő számára a büntetőeljárás másik rendkívüli jogorvoslati eszköze, a perújítás iránti kérelem benyújtásának lehetőségét.

2. Az ügyvéd indítványozó a védői minőségében őt megillető alkotmányos jogok megsértése miatt alkotmányjogi panasszal élt. A Legfelsőbb Bíróság az indítványozó, mint meghatalmazott védő részéről előterjesztett törvényességi óvás iránti kérelmet a Be.-t módosító 1992. évi LXIX. törvény rendelkezései alapján felülvizsgálati indítványnak minősítette, és a Bfv. X. 471/1993. számú végzésében a Be. 284/A. § (1) bekezdés I/c) pontjára tekintettel, mint törvényben kizártat, elutasította.

Az indítványozó álláspontja szerint a "védő nem egyszerűen a terhelt képviselője, hanem a büntetőeljárás önálló résztvevője, aki a védelmi funkció ellátásával közfunkciót lát el. Jogorvoslati jogosultsága nem származékos, ezért annak törvényi korlátozása sérti az Alkotmány 57. § (3) és (5) bekezdését". Ezen túlmenően a törvényi rendelkezések sértik "az Alkotmány jogállamisági klauzuláját is". Erre tekintettel az indítványozó kérte a Be. 284. § (1) bekezdés I/c) pontja korlátozó fordulatának megsemmisítését a Legfelsőbb Bíróság határozatára is kiterjedő hatállyal.

Az indítványozó összefüggés okából kérte a Be. 277. § (2) bekezdés b) pontja azon szövegrészének megsemmisítését, amely a perújítási kérelem előterjesztésére irányuló védői jogosultságot azonos módon korlátozza. E kérelem, - bár az alkotmányjogi panasz része - jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványnak tekintendő.

II.

Az alkotmányjogi panasz, illetve az indítvány nem megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálatot megelőzően állást foglalt abban, hogy a beadvány alkotmányjogi panaszként elbírálható-e.

Az 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal élhet az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet benyújtani [48. § (2) bek.].

1.1. Az Alkotmánybíróság a 23/1991. (V. 18.) AB határozatban (ABH 1991, 311.) úgy foglalt állást, hogy az alkotmányjogi panaszra megállapított határidő számítása szempontjából a rendkívüli jogorvoslatokat figyelmen kívül kell hagyni. A határidő számítása szempontjából azóta is következetesen érvényesített álláspont azonban nem jelenti azt, hogy a rendkívüli jogorvoslatoknak, így a felülvizsgálat intézményének jogi szabályozását ne lehetne alkotmányjogi panasz keretében sérelmezni. Az alkotmányjogi panasz benyújtására megszabott törvényi határidő ilyen esetben a felülvizsgálat tárgyában hozott határozat kézbesítésétől számított hatvan nap.

1.2. Az Alkotmány 57. § (3) bekezdése szerint a büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.

A védelemhez való alkotmányos alapjog egyrészt a büntetőeljárás alá vont személy saját eljárási jogosítványaiban és a védő igénybevételéhez való jogban, másrészt a védő jogállásában realizálódik. A védő a büntetőeljárás önálló perbeli személye, jogai nem átruházott jogok, hanem a büntetőeljárás alá vont személy objektív érdekét szolgáló, de önálló eljárási jogosítványok. A védő jogai is alkotmányos védelem alatt állnak, így jogi helyzetének korlátozása miatt önállóan élhet alkotmányjogi panasszal.

2. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem sérti a védelemhez való jogot az, hogy a védő nem kezdeményezheti a jogerős bírósági határozat rendkívüli jogorvoslatát, ha a terhelt kifejezetten megtiltja. A Be. 277. § (2) bekezdés b) pontja, illetve a 284/A. § (1) bekezdés I/c) pontja a terhelt tiltakozó akaratnyilvánítását követeli meg.

Az állam büntető igényének érvényesítése során az anyagi igazság érvényrejuttatását szolgálja a védelem funkciójának olyan szabályozása, amely a büntetőeljárás alá vont személy rendelkezési jogát jelentősen korlátozza. A büntetőeljárások törvényben meghatározott körében (Be. 47. §) a védő részvétele kötelező, azaz a védő a terhelt akaratától függetlenül, a törvény rendelkezése alapján vesz részt az eljárásban. Mind a kötelező, mind pedig a lehetséges védői közreműködés esetében a védő a védelmi funkció ellátásához szükséges jogait a terhelt akaratától függetlenül, esetenként kifejezett akarata ellenére is, a terhelt érdekében gyakorolja.

A védelemhez való jog, így a védelem funkciójának ellátása garanciális jelentőségű a büntetőjogi felelősség kérdésében hozott jogerős döntésig, amely ideális esetben megfelel az anyagi igazság jogállami követelményének.

A törvényességi óvásról szóló 9/1992. (I. 30.) AB határozatban kifejtett álláspont szerint az anyagi igazság jogállami követelménye a jogbiztonságot szolgáló intézményeken és garanciákon belül maradva valósulhat meg. Az anyagi igazság érvényesülésére az Alkotmány éppúgy nem biztosít (nem biztosíthat) alanyi jogot, mint ahogy arra sem, hogy egyetlen bírósági ítélet se legyen törvénysértő. Ezek a jogállam céljai és feladatai, amelyek megvalósulása érdekében megfelelő - elsősorban eljárási garanciákat nyújtó - intézményeket kell létrehoznia, és az érintett alanyi jogokat garantálnia. Az Alkotmány az anyagi igazság érvényrejuttatásához szükséges és az esetek többségében alkalmas eljárásra ad jogot. Az anyagi igazság és a jogbiztonság követelményét a jogerő intézménye hozza összhangba a jogbiztonság elsődlegessége alapján. Az Alkotmánynak megfelelően biztosított jogorvoslati lehetőség mellett beállott jogerő tiszteletben tartása a jogrend egészének biztonságát szolgálja (ABH 1992, 65-66.).

A védő jogorvoslati jogosultsága az alapeljárásban megfelel mind a jogorvoslattal, mind pedig a védelemmel kapcsolatos alkotmányos követelményeknek. A védő fellebbezhet az elsőfokú bírósági határozat ellen, a vádlott javára, a vádlott hozzájárulása nélkül is (Be. 242. §). A védő közreműködésére lehetőség van akkor is, ha a jogerős bírósági döntés utóbb rendkívüli jogorvoslati eljárás tárgyává válik, sőt erre szóló meghatalmazás alapján ezen eljárásokat kezdeményezheti. Az anyagi igazság és a jogerő intézménye közötti alkotmányossági kapcsolatra tekintettel a védelem alkotmányosan garantált funkciójából azonban nem következik, hogy a védőnek alkotmányosan biztosított joga lenne a rendkívüli jogorvoslat kezdeményezésére a büntetőeljárás alá vont személy kifejezett akarata ellenére.

3. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványozó által vitatott szabályozás összhangban van az eljárás alá vont személy alkotmányos önrendelkezési jogával, amely az emberi méltósághoz való jog szerves részét képezi [8/1990. (IV. 23.) AB hat., ABH 1990, 42, 44.].

A büntetőeljárás közhatalmi jellegéből következően a védelemhez való jog hatékony érvényesülésének alkotmányos követelménye megelőzi az eljárás alá vont személy alkotmányos önrendelkezési jogát. Ennek megfelelően a védő eljárási szerepében megtestesülő védelmi funkció az alkotmányos önrendelkezési jog eljárásjogi vetületét, a terhelt rendelkezési jogát [1/1994. (I. 7.) AB hat., ABK 1994. január, 3, 6.] a büntetőjogi felelősség jogerős megállapításáig korlátozza.

A Be. ezzel összhangban szabályozza a védői megbízatás időbeli hatályát. A kirendelés, illetőleg - ellenkező megállapodás hiányában - a meghatalmazás hatálya az ügydöntő határozat jogerőre emelkedéséig tart. A védő a meghatalmazás, illetőleg a kirendelés alapján jogosult részt venni a különleges eljárásokban [Be. 50. § (1)-(2) bek.].

A büntetőeljárás jogerős befejezését, az ártatlanság vélelmének megdőltét, a bűnösség és a büntetés kérdésében történő jogerős döntést követően azonban a terhelt rendelkezési jogának korlátozása alkotmányosan már nem indokolt.

A Be. szabályai összhangban vannak az alkotmányos önrendelkezési joggal. A törvény nem zárja ki, sőt számol azzal, hogy a meghatalmazás hatálya kifejezetten kiterjed a rendkívüli jogorvoslatok előterjesztésére. Ilyen esetben is lehetséges, hogy a terhelt utóbb megtiltja a felülvizsgálati indítvány vagy a perújítási kérelem előterjesztését. Tekintettel arra, hogy nemcsak az eljárás alá vont személy, hanem nagykorú hozzátartozója is adhat a védőnek meghatalmazást a rendkívüli jogorvoslat kezdeményezésére [Be. 48. § (1) bek.], a perújítási kérelem, illetve a felülvizsgálati indítvány elbírálására jogosult bíróságnak külön kell vizsgálnia a terhelt akaratát.

4. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírói döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti.

Az Alkotmánybíróság a polgári eljárásbeli felülvizsgálat alkotmányossági vizsgálata kapcsán állást foglalt a tekintetben, hogy a felülvizsgálat, mint rendkívüli jogorvoslat, az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt alkotmányi rendelkezéssel összefüggésbe nem hozható. Mivel ez az intézmény az alkotmányosan megkövetelt rendes jogorvoslat melletti többlet-lehetőség, a törvényhozónak - az egyéb alkotmányi rendelkezésekkel összhangban - teljes szabadságában áll tartalmát és korlátait megállapítani [1/1994. (I. 7.) AB hat. ABK 1994. április, 182.]. A jogorvoslathoz való jog a rendes jogorvoslatra vonatkozik. Az alkotmányos követelményt kielégíti az a szabályozás, amely az adott bírói (hatósági) döntés ellen a jogorvoslatot fellebbezés (rendes perorvoslat) útján lehetővé teszi.

Az Alkotmányból nem vezethető le annak kényszerítő szükségessége, hogy jogerős bírói döntések felülvizsgálattal való megtámadására a törvény lehetőséget biztosítson, akár az eljárásban részt vevők, akár az eljárásban részt nem vevők számára (1319/B/1993. AB hat., ABK 1994. február, 97, 98.).

Az Alkotmánybíróság ugyanezen álláspontot vallja a büntetőeljárásbeli felülvizsgálat és a perújítás intézményével kapcsolatban is. Ennek megfelelően a védő indítványozási, illetve kérelem előterjesztési jogának törvényi korlátozása nem jelenti a jogorvoslat alkotmányos jogának sérelmét.

Budapest, 1995. június 13.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró különvéleménye

Az Alkotmány 57. § (3) bekezdése szerint "a büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt."

Az Alkotmány idézett szabályából következik, hogy a terheltnek joga van, a hatóságoknak pedig kötelessége a jogi szakértelemmel rendelkező váddal szemben jogi szakértelemmel bíró védelmet szembeállítani.

A védelemhez való jog olyan alapvető jog, amelynek érvényesüléséhez elvben minden ügyben és az eljárás minden szakaszában kötelező lenne a védő közreműködése. A védelemhez való jog azonban az Alkotmány 8. § (2) bekezdésére tekintettel nem korlátozhatatlan.

A védelem mellőzhetetlen, ha a terhelt a személyében rejlő ok folytán vagy a büntetőeljárás során alkalmazott kényszerintézkedés illetőleg a bűncselekmény tárgyi súlyával összefüggő fenyegetettség hatására olyan helyzetben lévőnek tekintendő, hogy saját védelmét egyedül megfelelően ellátni nem képes. A törvényhozó mérlegelésére ezeknek a helyzeteknek a meghatározása tartozik. A kötelező védelem körében azonban az egyébként a terheltet megillető, alanyi jogon igénybevehető jogosítványokat az eljárás minden szakaszában a védőre kell származtatni és gyakorlásuk jogát a terhelt akaratától el kell oldani. Ezeknek az eljárási jogosítványoknak a megszorítása a védelemhez való jog aránytalan és ezért alkotmányellenes korlátozását jelentheti.

A kötelező védelem körében a védelem ellátását nem lehet függővé tenni a terhelt akaratától; a terhelt joga a védő személyének kiválasztására terjedhet ki. A védő függetlenítése a terhelttől alkotmányos követelmény. A kötelező védelem körében a terhelt nem dönthet arról, hogy védő közreműködését igényli-e.

A terhelt önrendelkezési jogát a büntető per jogi sajátosságai korlátozzák és nem a védő. A védelem irányul arra elsősorban, hogy a terhelt visszanyerje teljes cselekvési szabadságát. Az önrendelkezési jogában a hatóságok által már korlátozott terhelt önrendelkezési jogának korlátozhatatlanságára hivatkozva a védelemhez való alapvető jogot nem lehet megszorítóan értelmezni.

Mindaddig, amíg a terhelt az akarata ellenére és a terhére eljárás alá vonható, lehetővé kell tenni, hogy a védelem is - akár a terhelt akarata ellenére, de a javára - eljárást kezdeményezhessen. A felesleges zaklatás ellen az ügyvédi etika és felelősség ad megfelelő védelmet.

A jogerős határozat meghozatalának - a vád elbírálásának - a bírói úthoz való jog [Alkotmány 57. § (1) bek.] szempontjából van jelentősége. A védelemhez való jog ezzel szemben az eljárás minden szakaszában megilleti a büntetőeljárás alá vont személyeket. A jogerőnek és a büntető határozat végrehajthatóságának csakis ugyanaz lehet hatása a védelemhez való jogra, mint ami hatása ezeknek a Be. szerint az állam "vádhoz való" jogára van. Miként az ügyésznek a határozat jogerőre emelkedése utáni működését sem akadályozza meg a jogerő, a védelem szerepét sem lehet alkotmányosan, a másodfokú határozat utáni eljárásban az első- és másodfokú eljárásban betöltötthöz képest másként - korlátozóan - megítélni.

Abban a körben, amelyben a törvényhozó a védelem kötelező voltáról alkotmányosan határozott, a védő önállóan gyakorolható és a védelem ellátásához szükséges lényeges eljárási jogosítványai - ideértve a jogerős határozat orvoslására irányuló eljárások kezdeményezésére vonatkozó alanyi jogát - a terhelt által nem "tilthatók el".

Álláspontom szerint a védelemhez való jog kiterjed a vád elbírálása utáni eljárási szakaszra, a kötelező védelem körében pedig a terhelt akaratától függetlenül is. Ebből következik, hogy a kifogásolt jogszabályok alkotmányellenességét kellett volna megállapítani.

Budapest, 1995. június 13.

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

A különvéleményhez csatlakozom:

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleménye

Mindenben egyetértve dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró úr különvéleményében előadottakkal, szükségesnek tartom azokat még a következőkben kiegészíteni:

A védő kötelező részvétele a büntetőeljárásban nem a védelemhez való jogból folyik. A védelemhez való jog személyi jogosítvány, az ártatlanság vélelméből eredeztethető, ezért le is lehet róla mondani. A terhelt sem védőválasztásra, sem védekezésre az eljárás során nem kötelezhető.

Függetlenül attól, hogy a terhelt védekezik-e az ellene indított eljárásban, a jogállamiság és a jogbiztonság alkotmányos elvei megkövetelik, hogy az állam büntető hatalmát igazságosan és törvényesen gyakorolja. Az Alkotmány 57. § (1) szerint "mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt vádat ... független és pártatlan bíróság igazságos ... tárgyaláson bírálja el.

A bíróság pártatlanságának biztosítására alakult ki a vádhatóság a vád és a nyomozás képviseletére (amelynek egyébként az igazságos és teljes tényfeltárásra törekvés amúgy is kötelessége). Bár a védelem joga megilleti a vádlottat, s ahhoz saját megítélése szerint védőt, jogi szakembert hívhat maga mellé, ügyvédet, (advocatus), aki a jogi szakmai kérdésekben ellensúlyozza a vádhatóságot, - a pártatlanságot, az igazságos eljárást és ítéletet hivatott biztosítani az a törvényes előírás is, amely szerint mindazon esetekben, amikor az ügy súlya, a vádlott személyisége, kiszolgáltatott helyzete vagy az ügyész fellépése miatt azt a törvény szükségesnek ítéli, a védő részvétele az eljárásban a vádlott akaratától függetlenül kötelező. Tehát nem elegendő, ha a vádlott részére a védekezés joga biztosított, hanem védő biztosítandó. A vádlottnak joga van védőjét megválasztani. Ezzel a törvény biztosítja, hogy nem lehet védőt kívülről rákényszeríteni az általa választott személy helyett. Annyiban azonban korlátozott a döntése, hogy a védő részvételéről semmilyen okból nem mondhat le (noha a védekezésről igen) és a védőt a védelem érdekében igénybe vehető eszközök használatában és megválasztásában a vádlott nem korlátozhatja.

Más helyen már kifejtettem, hogy büntető eljárásunk ennek az alkotmányos biztosítéknak következményeit hiányosan vonja le. A tehetősebb terhelteket előnyhöz juttatja és így vét a törvény előtti egyenlőség elve ellen a védői költségek megtérítésével kapcsolatban (401/B/1992. AB hat. ABH 1994, 534). Most ismét ilyen hiányossággal találkozunk. Az eljárás önmagával kerül ellentmondásba, mert egyrészt a védelemhez (védekezéshez és védőhöz) való jogot az eljárás minden szakaszára biztosítja - s a felülvizsgálati eljárás is szakasza a büntetőeljárásnak, hiszen az előfeltételek adott volta esetén alanyi jogon illeti meg a terheltet -, másrészt viszont a kirendelés végét a jogerős ítélet meghozatalában jelöli meg általában, s ehhez képest külön szabályként határoz meg védői jogokat pl. a perújításra, az összbüntetésbe foglalásra stb.

Szembeszökő ennek az általános szabálynak az elégtelensége most, amikor a régen diszkrecionális jellegű törvényességi óvási eljárást alanyi jogon járó, bár szűkkörű törvényességi felülvizsgálati eljárás váltotta fel. A törvény "jogerős" szóhasználata törési szenved, hiszen a jogerő után is van lehetőség alanyi jogon ugyanazon eljárásban jogorvoslat igénybevételére. Helyesebb lenne a védő megbízásával kapcsolatban "az eljárás befejeztével" kifejezés, vagy az olyan szövegezés, amely szerint nem emelkedik jogerőre a másodfokú ítélet addig, amíg az ellene emelt felülvizsgálati kérelem elbírálásra nem került.

A felülvizsgálati kérelem benyújtására a védő részéről egyébként akkor kerülhet sor, amikor a törvénysértéssel meghozott "jogerős" másodfokú ítélet megváltoztatásától az ítélet enyhítése vagy a terhelt felmentése várható. Ez pedig mindenképp érdeke a terheltnek. Olyan érdeke, amelynek esélyét jogi szakértelem híján nem tudja megítélni, hiszen itt, még inkább, mint a megelőző fellebbezési eljárásban, nem ténybeli, hanem jogi szakkérdésről van szó. Ha az eljárás igazságossága s ezzel jogállamba illő volta érdekében első- és másodfokon adott ügyben védő közreműködése a vád szakértelmének ellensúlyozására (a terhelt akarata ellen is) kötelező volt, még indokoltabb ez a felülvizsgálat kérdésében. A terhelt ekkor még kiszolgáltatottabb, mint az eljárás megelőző szakaszaiban, hiszen itt a vélelem már bűnössége (a másodfokú ítélet helyessége) mellett szól. A vádlott az eljárás előrehaladtával egyre jobban ki van téve lelki ráhatásoknak, ki is lehet fáradva stb. Ezzel szemben a jogállamnak lényegéhez tartozik, hogy a törvény adott keretei között az igazságos ítélet meghozatalára nyitva álló minden eszközt megragadjon, ami biztosítható. A törvény egyébként jelenleg belső ellentmondást is tartalmaz. Ha a kirendelés a jogerős ítélettel véget ér, az ítélet pedig jogerős, noha még jogorvoslattal alanyi jogon megtámadható, a kötelezően részt vevő védőnek a Be. 284/A § (1) bekezdés I/c) pontjában biztosított felülvizsgálati indítványozási joga eleve értelmetlen, hisz nincs már védő! Felesleges akkor a védő jogát még külön korlátozni. Ha viszont ez a joga fennáll, úgy korlátozása, a bíróság diszkréciós jogától vagy a terhelt akaratától függővé tétele alkotmányellenes, mert az igazságos és törvényes ítélkezés gátját képezheti. Igazságos ítélet meghozatalát azonban a terhelt sem akadályozhatja - jogállamban - alkotmányosan.

Budapest, 1995. június 13.

Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére