A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21221/2010/4. számú határozata szerződés érvénytelenségének megállapítása tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 240. §] Bírók: Csordás Csilla, Sándor Ottó, Szabó Klára

Fővárosi Ítélőtábla

17.Pf.21.221/2010/4.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Mester Csaba (felperesi képviselő címe) ügyvéd által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Fiák és Társa Ügyvédi Iroda (alperesi képviselő címe; ügyintéző: dr. Fiák István ügyvéd) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indult perében a Fővárosi Bíróság 2010. március 9. napján meghozott 4.P.26.772/2008/10. szám alatti ítéletével szemben a felperes részéről 11. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 250.000 (kétszázötvenezer) forint másodfokú perköltséget, valamint az államnak külön felhívásra 900.000 (kilencszázezer) forint feljegyzett fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg a 2002. november 27-én közte és az alperes jogelődje, id. V. J. között a néhai V. J-né utáni öröklési igény tekintetében létrejött megállapodás, valamint az ezen alapuló perbeli egyezség érvénytelenségét.

Tényként adta elő, hogy édesapjával, id. V. J-sal nem tudtak megállapodni édesanyja halálát követően a törvényes örökrészének kiadása, illetve ellenértékének a megfizetése tárgyában. Az általa indított peres eljárás ideje alatt végül peren kívül szerződést kötöttek, amelyben édesapja vállalta tulajdoni igénye kielégítéseként 150.000.000 forint megfizetését. A szerződésnek megfelelő tartalommal köztük a perben egyezség jött létre, melyet a bíróság jóváhagyott. A megállapodás azonban a Ptk. 234. §-ának (1) bekezdése szerint érvénytelen, mert uzsorás (Ptk. 202. §). Édesapja kihasználta, hogy súlyos alkoholizmusban szenvedett, büntetőeljárás volt folyamatban ellene, amellyel kapcsolatban előzetes letartóztatásba került, majd börtönbüntetést kellett letöltenie. Depressziós is volt, az öngyilkosság gondolatával foglalkozott és jogi képviselőre sem volt pénze.

A Pp. 123. §-ában foglaltakra tekintettel utalt arra, hogy örökösi jogait az alperessel szemben csak az érvénytelenség megállapítása esetén oltalmazhatja meg, teljesítést ennek hiányában nem követelhet.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Vitatta annak jogalapját. Állította, hogy nem bizonyított a felperes szorult helyzete, valamint az sem, hogy ezt édesapja kihasználta volna. Utalt arra, hogy jogelődje hagyatéki eljárása során egyezséget kötött a felperessel, amelyben a per tárgyát képező megállapodásból eredően fennálló hagyatéki hitelezői igényt elismerte és teljesítette. Ezt meghaladóan kiegyenlítést nyert a felperes kötelesrész iránti igénye is. Hivatkozott arra, hogy az egyezség megkötésekor a Ptk. 240. §-ának (3) bekezdése alapján a felek kölcsönösen engedtek egymásnak, ilyen esetben a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányossága nem vizsgálható.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 1.500.000 forint perköltséget, továbbá az államnak 900.000 forint feljegyzett kereseti illetéket.

Határozata jogi indokolásában elsődlegesen rögzítette, hogy a megállapítási kereset Pp. 123. §-ában meghatározott feltételei fennállnak, miután a per tárgyát képező megállapodás teljes körűen teljesedésbe ment, és a megállapításnak a felperes anyai örökségből eredő esetleges további igénye érvényesítése érdekében helye van. Érdemben rögzítette, hogy a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy szorult helyzetben volt, az édesapja ezt kihasználta és fennállt a szolgáltatások között a feltűnő értékaránytalanság. A felperes személyes előadásából, dr. R. S. F. és V. J. I. tanúvallomásából megállapította, hogy a felperes és édesapja között a viszony nem volt harmonikus. Ezt a hagyatékról való megállapodás hiánya, majd a felperes által 1998 augusztusában az édesapja sérelmére elkövetett bűncselekmény tovább rontotta. A felperes a büntetőeljárás hatálya alatt próbálta meg hagyatéki igényét bíróság előtt érvényesíteni, miközben a vállalkozása tönkrement, családja napi kiadásainak fedezése is problémát jelentett a számára. Id. V. J. a fia helyzetét ismerte, azonban nem merült fel a perben olyan körülmény, amely arra utalt volna, hogy ezt kihasználva aránytalan előnyt kötött volna ki a saját részére. A felperes maga adta elő, hogy édesapja első ajánlatának ötszörös összegében sikerült megállapodniuk, a műkincsek tényleges értékével pedig mindvégig tisztában volt. Az egyezséget közel egy évvel a megkötése után bánta csak meg. Jogi képviselővel eljárva annak végrehajtására törekedett, és a hagyatéki eljárásban megkötött egyezséget követően hosszabb idő, 14 hónap eltelte után nyújtotta be jelen keresetét. Emellett az 1999-ben előterjesztett, öröklési igénye teljesítése iránti keresetlevelében maga is 90.000.000 forintban jelölte meg a per tárgyának értékét. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a szerződéskötéskor a felperes szorult helyzetének kihasználásával aránytalan előny került volna kikötésre.

Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen kérte annak megváltoztatását és a keresetének helytadást, másodlagosan a hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalára való utasítását.

Kifejtette, hogy a lefolytatott bizonyítás eredményeképpen megállapítható a szorult helyzetének kihasználása és az indokolatlan előny kikötése. A meghallgatott tanúk vallomásából egyértelmű, hogy id. V. J. feltétlen szándéka volt, hogy a vagyont egyben tartsa, abból több mint 10 évig nem juttatott a részére. Kemény ember volt, akiről saját unokája mondta el, hogy számtalanszor használta ki mások szorult helyzetét. Egyértelművé tette, hogy amennyiben az általa ajánlott összeget nem fogadja el, még évekig várhat arra, hogy egyetlen forintot is kapjon. A büntetőeljárásban gyakorolt pozitív hozzáállását, megbocsátását, a kegyelmi kérvény előterjesztését az egyezség megkötésétől tette függővé. Az indokolatlan előnyt igazolja a perben csatolt N. P. É. által készített szakvélemény, amely szerint 787.680.000 forint volt a gyűjtemény értéke, amelyet meghaladóan - igazoltan - még további 102.000.000 forintos érték volt a hagyatékban. Nem alapozhatja meg a kereset elutasítását, hogy a korábbi perben a pertárgy értékét 90.000.000 forintban határozta meg, mert börtönévei alatt és azt követően legalább ahhoz igyekezett hozzájutni, ami részére elérhető volt. Nem írható a terhére az sem, hogy hosszú ideig konzultált jogi képviselőjével a jelen per sikeres megalapozása érdekében. Hivatkozott arra, hogy amennyiben az előadott tényeket az elsőfokú bíróság nem találta megállapíthatónak, akkor le kellett volna folytatnia teljes körűen az általa felajánlott további bizonyítást. Meg kellett volna hallgatnia tanúként M. I-t és N. P. K-t, valamint igazságügyi értékbecslő szakértőt kellett volna bevonnia a perbe. Ezzel szemben nem is indokolta, hogy a bejelentett tanúk meghallgatását, illetőleg a szakértő bevonását miért mellőzte. Kérte, hogy a másodfokú bíróság szükség szerint folytassa le a felajánlott bizonyítást.