BH 2003.11.469 Az adós fizetésképtelenségének megállapítására nem kerülhet sor, ha az adós a hitelezők követelését kellő időben vitatta. A fizetésképtelenség elkerüléséhez nem szükséges, hogy a hitelező újabb intézkedései kapcsán az adós minden esetben megerősítse az egyszer már közölt és vissza nem vont álláspontját [1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 27. § (2) bek. a) pont].

A hitelező az adós felszámolása iránti kérelmét 2000. április 26-án nyújtotta be a bírósághoz. Abban az adós fizetésképtelenségének megállapítását három számlán alapuló 105 792 142 Ft összegű, vállalkozási szerződésből eredő, nem vitatott részben lejárt tartozás miatt kérte. Kérelméhez csatolta okirati bizonyítékait.

Az adós a felszámolás iránti kérelemről a bíróságtól 2000. május 5-én értesült.

Az elsőfokú bíróság felhívására tett nyilatkozatában az adós vitatta, hogy a kérelemben megjelölt tartozás vonatkozásában fennállnak a fizetésképtelensége megállapításának feltételei, ezért az eljárás megszüntetését kérte. A következőkre hivatkozott: A hitelezővel kötött vállalkozási szerződése teljes körű elszámolása mindezideig, kifejezett kérése ellenére nem történt meg. A hitelező az adóssal szemben elismert saját tartozásának beszámítását nem hajtotta végre. Az adós a felszámolási eljárás során elismert 44 004 510 Ft összegű tartozását a bíróság által biztosított 30 napos haladék lejárta után, 45 000 000 Ft

átutalásával kiegyenlítette. Hivatkozott továbbá arra, hogy a hitelező ellen, röviddel a felszámolása iránti kérelem benyújtása után, 2000. május 25-én a megyei bíróságon pert indított, amelyben a felszámolás iránti kérelem alapját képező vállalkozási szerződésből eredő, a vitatott vállalkozói díj értékét meghaladó követelését érvényesítette.

Az adós azt is állította, hogy a hitelező kérelmében megjelölt számlák közül kettőt olyan módon is vitatott, hogy azokat a hitelező részére visszaküldte, valamint a kérelem alapját adó három számla közül a kérelem benyújtásakor még csak egy számla volt 60 napon túl lejárt.

Az elsőfokú bíróság a felek nyilatkozatait és a csatolt okiratok adatait mérlegelve a 15. sorszámon meghozott végzésével az eljárást megszüntette és a hitelezőt az állam javára 40 000 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a hitelező kérelme csak a B.1213/1999. számú, 17 500 000 Ft-ról szóló számla vonatkozásában volt alapos. Az adós azonban a felszámolási eljárás során 45 000 000 Ft összegű elismert tartozását kiegyenlítette. A D.142/2000. és a D.319/2000. számú számlák vonatkozásában pedig az elsőfokú bíróság megállapította, hogy azokat illetően a kérelem benyújtásakor a fizetésképtelenség jogszabályi feltételei nem álltak fenn. Egyrészt azért, mert a számlák a kérelem benyújtásakor még nem voltak 60 napon túl lejártak, másrészt azért, mert az adós a D.142/2000. számú számlát 2000. május 2-án, - a hitelező felszámolás iránti kérelméről való tudomásszerzése előtt - a hitelező részére visszaküldte. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint az adós a D.319/2000. számú számlával érvényesített tartozását is vitatta.

Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint a hitelező kérelmében megjelölt számlákat önállóan nem is lehetett vizsgálni, mert a számlák azonos vállalkozási szerződésből eredtek, az adós pedig a 2000. május 2-i levelében e szerződéses jogviszony teljes körű pénzügyi elszámolását kérte. Ezáltal a felek között a teljes vállalkozási szerződésre vonatkozó "elszámolási jogviszony" (helyesen: jogvita) keletkezett, amely elbírálását a felek az adós által már megindított perben kérhetik.

A végzés ellen a hitelező nyújtott be fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság végzésének megváltoztatását, az adós fizetésképtelenségének megállapítását és felszámolásának elrendelését kérte.

Állította, hogy a kérelmében az adós fizetésképtelenségének megállapítását csak a B.1213/1999. számú, a kérelem benyújtásakor már 120 napon túl lejárt számlatartozásból még kiegyenlítetlen 4 464 078 Ft, valamint a kérelem benyújtásakor már 30 napon túl lejárt, D.142/2000. számú, 97 631 696 Ft-ra vonatkozó számlák alapján kérte. A harmadik, a D.319/2000, számú számlán alapuló, 2000. április 29-én esedékes 3 696 379 Ft kamatkövetelését pedig "csupán jelezte". A kérelem alapos voltát igazolja, - álláspontja szerint - önmagában az is, hogy a felszámolási eljárás során az adós 44 004 510 Ft összegű tartozását elismerte, annak megfizetésére 30 napos haladékot kért és kapott. A bíróság által biztosított haladék azonban 2000. július 15-én eredménytelenül járt le, mert az adós az elismert tartozására 45 000 000 Ft-ot csak 2000. július 17-én utalt át a hitelezőnek. Ilyen adatok mellett - véleménye szerint - az elsőfokú bíróság a felszámolási eljárást jogszabálysértően szüntette meg. Az is megállapítható, hogy a B.1213/1999. számú, 4 464 078 Ft erejéig kiegyenlítetlen számlán alapuló tartozását az adós soha nem vitatta. A D.142/2000. számú számlára vonatkozóan pedig az elsőfokú bíróság - a fellebbezésben foglaltak szerint - tévesen állapította meg, hogy e számlán alapuló tartozását az adós a számla visszaküldésével vitatta. A hitelező ugyanis az adós által 2000. május 2-án hozzá visszaküldött számlát ismét megküldte az adósnak, amely 2000. május 5-től már "megszakítás nélkül az adós birtokában van" - teljesítetlenül. Erre a körülményre tekintettel pedig - véleménye szerint - nem állapítható meg, hogy az adós e számlát "véglegesen" visszaküldte. Ebből - állítása szerint - az is következik, hogy az adós a nála lévő, teljesítetlen számlát "a könyvelésében kötelezettségként szerepelteti, a benne lévő áfát visszaigényli a hatályos számviteli előírások szerint", tehát "a számlában rögzített követelést nem vitatja". A hitelező álláspontja szerint ezt a megállapítást támasztja alá az a körülmény is, hogy az adós a D.142/2000. számú számlán érvényesített tartozásra hivatkozással egyenlítette ki a 45 000 000 Ft vállalkozói díjat a felszámolási eljárás során. Hivatkozott továbbá a hitelező arra, hogy a D.319/2000. számú, 3 696 375 Ft-ról szóló számla is megszakítás nélkül az adós birtokában van 2000. május 8-tól, így már ez a követelés is 60 napon túl lejárt, nem vitatott követelésnek minősül.

Mindezekből - véleménye szerint - az a következtetés vonható le, hogy az adós nem egyenlítette ki a B.1213/1999. számú és a D.319/2000. számú számlákon alapuló, nem vitatott és már mindkét számlát illetően 60 napon túl lejárt tartozását, valamint a D.142/2000. számú - a második megküldését követően már nem vitatott - számlán alapuló teljes tartozását sem, hiszen a felszámolási eljárás során az utóbbi számlára csak 45 000 000 Ft-ot utalt át.

A hitelező a fellebbezésében hivatkozott a Bírósági Határozatok 1996. évfolyamában 552. sorszámon közzétett eseti döntésben foglaltakra, amelynek alkalmazását kérte.

Az adós a fellebbezésre tett észrevételében az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte. Fenntartotta az elsőfokú eljárás során tett nyilatkozatait és az alábbiakkal egészítette ki: