A Debreceni Ítélőtábla Bf.578/2016/6. számú határozata emberölés bűntette (KÜLÖNÖS KEGYETLENSÉGGEL elkövetett emberölés bűntette) tárgyában. [1998. évi XIX. törvény (Be.) 117. §, 118. §, 258. §, 348. §, 351. §, 352. §, 371. §, 381. §, 2012. évi C. törvény (Btk.) 7. §, 10. §, 79. §, 80. §, 92. §, 160. §, 164. §] Bírók: Bakó József, Gömöri Olivér, Háger Tamás

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

Bf.II.578/2016/6.sz.

A Debreceni Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Debrecenben, a 2016. december 5. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta és kihirdette a következő

végzést:

A különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt ellen indított büntetőügyben a Debreceni Törvényszék 2016. július 6. napján kihirdetett 24.B.176/2016/25. számú ítéletét helybenhagyja.

A szabadságvesztés tartamába beszámítja a vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt.

A másodfokú eljárásban felmerült 10.000 (tízezer) Ft bűnügyi költséget a vádlott viseli.

Indokolás

A Debreceni Törvényszék a rendelkező részben írt határozatával vádlottat emberölés bűntette (Btk. 160. § (1) bekezdés, (2) bekezdés d) és k) pont I. fordulat) és folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete (Btk. 164. § (1), (6) bekezdés c) pont) miatt - halmazati büntetésül - 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott a büntetés kétharmad részének, de legkevesebb három hónapnak a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A szabadságvesztés tartamába beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt. Rendelkezett továbbá a lefoglalt bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről.

Az ítélet ellen két irányban jelentettek be fellebbezést.

Az ügyész a vádlott terhére, a büntetés súlyosítása, a vádlottal szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. Jogorvoslatát írásban részletesen indokolta (elsőfokú bírósági irat 29. sorszám), melyben kifejtette, hogy a tényállás megalapozott, a vádlott bűnösségére vont következtetés okszerű, mint ahogy a cselekmények minősítése is törvényes azzal, hogy a vádlott helytállóan nem eshetőleges, hanem egyenes ölési szándékkal cselekedett a sértett életének kioltása során. Érvelése szerint a szándék formáját illetően az ítélet a Be. 352. § (2) bekezdés d) pontja értelmében téves ténybeli következtetés folytán megalapozatlansági hibában szenved, mely a másodfokú eljárásban orvosolható. A törvényszék a büntetés kiszabása során irányadó szempontokat nem vette megfelelően figyelembe, és nem tulajdonított kellő nyomatékot a súlyosító tényezőknek, ezáltal túl enyhe büntetést szabott. Álláspontja szerint a vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabása indokolt, ezért határozatlan tartamú büntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy az ítélőtábla a feltételes szabadságra bocsáthatóság legkorábbi időpontját harminc évben állapítsa meg.

A vádlott és a védő pedig elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés céljából éltek jogorvoslattal. A védő a másodfokú eljárásban a fellebbezését írásban indokolta (másodfokú bírósági iratok 5. sorszám), melyben mindkét fő tényállásrészt iratellenesség és helytelen ténybeli következtetés miatt a Be. 352. § (2) bekezdés c) és d) pontja alapján megalapozatlannak tartotta. Figyelemmel a személyi és orvosszakértői bizonyítás anyagára ugyanis kétséget kizáró módon nem állapítható meg, hogy a cselekménysor első részében a vádlott valóban bántalmazta a sértettet, ez ellen szól ugyanis, miszerint nem zárható ki, hogy a beteges, idős sértett elesés által szerezte sérüléseit. Kétséget kizáróan nem bizonyítható a vádlott terhére a sértett halálához vezető bántalmazás sem, e körben ugyanis az orvosszakértői vélemény nem nyújt megfelelő támpontot a megalapozott tényállás rögzítésére, mint ahogy a személyi bizonyítás anyaga sem.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a Bf.164/2016/5-I. számú átiratában - és képviselője a nyilvános ülésen - a vádlott terhére bejelentett ügyészi fellebbezést fenntartotta, míg a védelmi jogorvoslatokat nem találta alaposnak. Észrevételében a tényállás kisebb kiegészítése és a vádlott egyenes ölési szándékának megállapítása mellett az elsőfokú ítélet részben megváltoztatását, a vádlottal szemben életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását, egyebekben az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.

A védő a nyilvános ülésen az elsődlegesen a teljes körű felmentésre, másodlagosan a büntetés enyhítésére irányuló védelmi jogorvoslatot fenntartotta.

A bejelentett perorvoslatok folytán az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást a Be. 348. § (1) bekezdése alapján teljes terjedelemben felülbírálta. A törvényben előírt teljes revízió keretében a fellebbezések okára és céljára tekintet nélkül bírálta felül a tényállás megalapozottságát, a bűnösség megállapítását, a bűncselekmények minősítését és a büntetés kiszabását is.

A felülbírálat során megállapította, hogy a törvényszék a bizonyítási eljárást döntően a perrendi szabályok megtartásával folytatta le. Nem vétett sem feltétlen, sem olyan jellegű relatív perjogi hibát, amely a bizonyítás törvényességét érintené, vagy az érdemi felülbírálatot kizárná.

A másodfokú bíróság hivatalból külön részletesen vizsgálta, hogy a vádlott kihallgatása során nem történt-e - a bizonyíték értékelésére kiható - eljárási szabálysértés. A válasz nemleges. A 2016. május 27-i tárgyaláson a bíróság a perrendnek megfelelően a kihallgatása előtt a vádlottat figyelmeztette a Be. 117. § (2) bekezdésében írt hallgatás jogára, a törvény 289. § (2) bekezdésében írt, a tárgyaláson gyakorolható jogaira és a Be. 117. § (4) bekezdésének megfelelően arra is, hogy vallomásában mást bűncselekmény elkövetésével hamisan nem vádolhat (14. számú tárgyalási jegyzőkönyv 2-3. oldal). A figyelmeztetés megértése után a vádlott nyilatkozott, hogy nem érzi magát bűnösnek, kitérve arra is, hogy vallomást nem kíván tenni (14. számú jegyzőkönyv 3. oldal 1. bekezdés). E nyilatkozatrész miatt kellett vizsgálni, hogy a vádlott nem kívánt-e élni a hallgatás jogával, mert a Miranda elv alapján a magyar büntető eljárási törvényben már hosszabb idő óta élő generális szabály megsértése a terhelt tárgyalási vallomásából, mint bizonyítási eszközből származó bizonyítékot kizárttá teheti. A vádlott a kardinális figyelmeztetés után ugyanakkor előadta, hogy "kérdésekre válaszolok, a személyi körülményekre nyilatkozok", ezáltal vallomástételi szándéka, figyelemmel a tárgyalás későbbi részeire is, egyértelműen megállapítható. A Be. 117. § (2) bekezdésének megsértése így nem állapítható meg, a bíróság törvényesen vonta értékelés körébe a terhelt tárgyalási vallomását, kétségtelen azonban, hogy a Be. 118. § (1) bekezdésének megfelelően a jegyzőkönyv tanúsága szerint arra nem adott módot, hogy a vádlott a vallomását összefüggően adhassa elő, de a már jelzettek szerint ilyen terhelti igény valósan nem merült fel, ezért a vádlotthoz a kérdések intézése nem kifogásolható, és összességében nem valósult meg az adott bizonyítási eszközből származó bizonyíték tekintetében olyan törvénysértés, mely a bizonyíték perjogi okból való kirekesztését indokolta volna.