BH 2002.4.128 Az újszülött megölésének bűntettét elkövető vádlottal szemben - aki az újszülöttet a szeméttároló konténerbe dobása előtt súlyosan bántalmazta - a törvényi büntetési tételkeret középmértékét el nem érő szabadságvesztés kiszabása aránytalanul enyhe büntetés, amelynek az enyhítésére nincs törvényes indok [Btk. 166/A. §, 83. §].

A megyei bíróság a 2000. június 7-én kelt ítéletével a vádlottat újszülött megölésének bűntette miatt 3 évi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A másodfokú tárgyaláson a védő másik orvosszakértő bevonásával további bizonyítás felvételét kérte. Álláspontja szerint az eljárt szakértők véleménye ellentmond egyes körülményeknek, és kellően nem tisztázott az újszülött sérüléseinek keletkezési mechanizmusa sem. Végül bizonyíték hiányában a vádlott felmentését indítványozta.

A legfőbb ügyész átiratában az igazságügyi orvosszakértők ismételt meghallgatását tartotta szükségesnek annak tisztázása érdekében, hogy az újszülött fején levő sérülések keletkezhettek-e a fémkonténerben elhelyezés - dobás, ütés, ütődés - során.

A fellebbezések nem alaposak.

A Legfelsőbb Bíróság a védelmi perorvoslatok folytán bírálta felül a megyei bíróság ítéletét, és ennek eredményeként megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartásával az ügyfelderítési kötelezettségének az adott lehetőségek között messzemenően eleget tett. Valamennyi bizonyíték - egybevetett, a logika szabályainak is megfelelő - gondos értékelése és helytálló ténybeli következtetések eredményeként a Be. 239. §-ának a (2) bekezdésben írt hibáktól és hiányosságoktól mentesen állapította meg a tényállást. Ítéletének indokolásában igen részletesen számot adott arról, hogy a vádlott későbbi védekezése - amely szerint születendő gyermeke apja segédkezett a szülésnél, így nem egyedül volt a lakásban, és az újszülött életének a kioltásában sem vett részt semmilyen módon - miért nem volt elfogadható.

Az elsőfokú bíróság alapos elemzéssel mutatott rá a vádlott védekezésében fellelhető számos önellentmondásra és mindazon ellentétes tényállításra, melyeket az érdektelen tanúk vallomásai, illetve az objektív bizonyítékok hitelt érdemlően, és teljes bizonyossággal megcáfoltak. Helytálló logikai érveléssel tulajdonított valóságtartalmat a vádlott első ízben tett nyomozati vallomásának, amelyben részletes, a bűnösségére is kiterjedő ténybeli beismerő vallomást tett. Ennek során előadta, hogy a lakásban egyedül tartózkodott, kb. egy óra alatt könnyen szült, majd megvárta, amíg a méhlepény is távozik. Azt és a nyöszörgő újszülöttet a korábban odakészített törölközőkbe csomagolta, majd közel két órát pihent. Azután megfürdött, felvett egy melegítőt, és táskába téve a bebugyolált újszülöttet a ház előtti félig telt konténerbe tette. Jóllehet elhallgatta az újszülött bántalmazását, a sérülések objektív adataiból, az elkövetés körülményeiből és az igazságügyi orvosszakértők aggálytalan véleményéből a tényállás e tekintetben is egyértelműen megállapítható volt.

A védelem ellentmondásokat látott az igazságügyi orvosszakértők nyomozás során előterjesztett véleménye és az általuk a tárgyaláson előadottak között az újszülött sérüléseinek a keletkezését illetően. Kétségét fejezte ki a tekintetben is, hogy a szülést követően a vádlott fizikailag képes volt lépcsőt járva lemenni az utcai konténerhez. A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a fenti, az utóbbi kérdésben csupán feltevésen alapuló védői aggályokkal. Az igazságügyi orvosszakértők a nyomozati szakban adott szakértői véleményük előterjesztése idején az anya és a szülés körülményeit illetően semmilyen adattal nem rendelkeztek. Így az újszülött sérüléseinek pontos rögzítése és a halála okának megállapítása mellett az esetleges elhúzódó nehéz szülést, illetve a szülést segítő tevékenységet is felvetették. A tárgyaláson azonban már további adatokra alapozottan és szülész-nőgyógyász eseti szakértő bevonásával együttesen, egyértelmű álláspontra helyezkedtek. Eszerint az újszülött fején fellelt többrendbeli, nagy erőbehatást igazoló magatartás tekintetében - mint ahogy a nyakán levő mély, körömtől származó és bevérzéses sérülések körében is - határozottan kifejezett testi bántalmazást véleményeztek. Emellett a sértett újszülött nyakán levő sérülések nyilvánvalóan nem keletkezhettek a becsomagolását követően, és a későbbiekben a vádlott védekezésében is a lakás szerepelt a bántalmazás helyeként. Mindezekre figyelemmel helytálló a megyei bíróságnak az a ténybeli következtetése, hogy pontosan meg nem állapítható körülmények között a vádlott még a lakásban bántalmazta az újszülöttet.

Az igazságügyi orvosszakértők a pótnyomozás során nyilatkoztak arról, hogy a vádlott a szülést követően nem részesült orvosi ellátásban, nála feltehetőleg súlyos fokú vérzés vagy szövődmény nem lépett fel, így hosszan tartó cselekvőképtelen állapotot sincs okuk feltételezni. Figyelemmel a vádlottnak a szülés könnyű lefolyására és az azt követő pihenésére tett következetes előadására is, alappal nem merülhet fel, hogy fizikailag képtelen volt az újszülöttet az utcai konténerben elhelyezni.

Miután tehát a megyei bíróság az elkövető magatartását a lényeget illetően helyesen rögzítette, a Legfelsőbb Bíróság további bizonyítás felvételét szükségtelennek találta, és ezért az ezt célzó ügyészi és védelmi bizonyítási indítványokat elutasította.

A megyei bíróság által megállapított tényállás csupán kis részében szorult helyesbítésre, illetve kiegészítésre, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében az iratok tartalmára alapozottan, a következők szerint egészítette ki: az újszülött halálát a tényállásban pontosan és helyesen rögzített sérülések és az ellátatlansága együttesen okozták.