A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság K.32047/2013/14. számú határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (ADÓÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [2003. évi XCII. törvény (Art.) 26. §, 143. §] Bíró: Huber Gábor
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság
2.K. 32.047/2013/14.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a dr. Kóté Csaba ügyvéd (fél címe) által képviselt felperes neve (cím.) - a dr. Farkas Ervin jogtanácsos által képviselt Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóság (cím.) alperes ellen adó ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a meghozta az alábbi
í t é l e t e t :
A bíróság a keresetet elutasítja.
Kötelezi a felperest, hogy az állami adóhatóság külön felhívására fizessen meg 1.198.000 (egymillió százkilencvennyolcezer) forint le nem rótt kereseti illetéket, valamint az alperesnek tizenöt napon belül 50.000 (ötvenezer) forint perköltséget.
Az ítélet ellen fellebbezésnek nincsen helye.
INDOKOLÁS
Felperes 2009. augusztus - november hónapok folyamán a 2196204606 számú ellenőrzési jegyzőkönyv 6. oldalán részletezett számlákat bocsátotta ki a ... társaság részére általános forgalmi adó mentesen. Felperes a revízió rendelkezésére bocsátotta a közösségi adószám érvényességét alátámasztó igazolást, a fenti számlákhoz tartozó adásvételi szerződéseket, a CMR-eket, a számlák kiegyenlítését igazoló banki kivonatokat és pénztárbizonylatokat, valamint a ... CMR-eken lévő rendszámokat is tartalmazó nyilatkozatát arról, hogy a terményt kivitte Magyarország területéről szlovákiai székhelyére.
A számlák szerint a ... . részére eladott termény gépkocsira rakodásakor készült mérlegjegyeket felperes nem tudta bemutatni, a számlákhoz a jegyzőkönyv 6. sz. mellékletében szereplő CMR-eket csatolta, melyek adatait a jegyzőkönyv 7-8. oldalain található táblázat tartalmazza. Az adásvételi szerződések alapján a termény szállítását a ... . köteles elvégezni. A számlákat név1, a ... ügyvezetője, illetve a fia egyenlítette ki.
Valamennyi CMR-en magyar rendszám látható, a 23. rovatban fuvarozóként a ... található, és rendszámtól függetlenül mindegyiken ugyanazon aláírás szerepel, a tényleges magyar szállító bélyegzője és aláírása hiányzik. Valamennyi CMR esetén a 3. pontban, az áru kiszolgáltatási helyének meghatározásánál város1 van feltüntetve, az áru átvételének helyeként pedig .... A CMR-ek a rendszámok szerinti üzembentartóktól függetlenül több esetben azonos számlatartományba tartoznak. A CMR-eken szereplő fuvareszközök rendszámai a következők: ... rendszámú járművek a Kft3. "f.a." üzemben tartásában állt. A társaság a fuvarozásra vonatkozó okiratokkal nem rendelkezett.
Az ... és a ... rendszámú járművek a Kft1 . tulajdonában vannak, azokkal 2009. szeptember 1-jén mezőgazdasági terményt szállítottak város1ról város2ra, a Kft2 . kikötőjébe, Magyarország területét a gépjárművek nem hagyták el, a ... s.r.o.-val a cég nem állt kapcsolatban.
Az ... és a ... rendszámú járművek a Kft4 . tulajdonában vannak, azokkal 2009. szeptember 1-jén és 3-án mezőgazdasági terményt szállítottak felperestől magyarországi ... parti kikötőbe, Magyarország területét a gépjárművek nem hagyták el, A ... .-val a cég nem állt kapcsolatban.
Az ... és a ... rendszámú járművek a Kft5 . tulajdonában vannak, azokkal 2009. szeptember 1-jén mezőgazdasági terményt szállítottak felperestől város2ra, a Kft2 .-hez, az átvételi elismervényen és a mérlegjegyen szállítóként a Kft6 ., vevőként pedig a Kft7 . szerepelt. Magyarország területét a gépjárművek nem hagyták el.
A ... rendszámú jármű név2 egyéni vállalkozó vállalkozása tulajdonában van, azzal 2009. szeptember 1-jén mezőgazdasági terményt szállított felperestől város2ra, a Kft2 .-hez, az átvételi elismervényen és a mérlegjegyen szállítóként a Kft6 ., vevőként pedig a Kft7 . szerepelt. Magyarország területét a gépjármű nem hagyta el, nemzetközi árufuvarozói engedéllyel nem rendelkezik, a ... val kapcsolatban nem állt.
Az ... rendszámú jármű név3 egyéni vállalkozó tulajdonában van, a járművel 2009. szeptember 1-jén mezőgazdasági terményt szállítottfelperestől város2ra, a Kft2 .-hez, az átvételi elismervényen és a mérlegjegyen szállítóként a Kft6 ., vevőként pedig a Kft7 . szerepelt. Magyarország területét a gépjármű nem hagyta el, a ... -val kapcsolatban nem állt.
Az ... rendszámú jármű a Kft8 . tulajdonában van, azzal 2009. szeptember 8-án mezőgazdasági terményt szállítottak felperestől város2ra. Magyarország területét a gépjármű nem hagyta el, a ... .-val nem állt kapcsolatban.
Az ... rendszámú jármű a Bt1 . tulajdonában van, azzal 2009. szeptember I-jén mezőgazdasági terményt szállítottak felperestől város2ra, a Kft2 . kikötőjébe. Magyarország területét a gépjármű nem hagyta el, nemzetközi farvarozáshoz szükséges engedéllyel nem rendelkezik a jármű, a ... .-val nem állt kapcsolatban.
A ... rendszámú jármű a Kft9 .-é, azzal 2009. szeptember 8-án mezőgazdasági terményt szállítottak felperestől város2ra, a Kft2 . kikötőjébe. Magyarország területét a gépjármű nem hagyta el, nemzetközi farvarozáshoz szükséges engedéllyel nem rendelkezik a jármű, a ....-val nem állt kapcsolatban.
Az ... rendszámú gépjárművel név4 egyéni vállalkozóé, 2009. szeptember 8-án a gépjárművel felperestől szállított áruval nem lépett ki Magyarország területéről; az árut város2on a kikötőben adta le; nemzetközi fuvarozáshoz szükséges engedéllyel nem rendelkezett. A ... .-val nem állt kapcsolatban.
Az ..., az ... és az ... rendszámú járművek név5 egyéni vállalkozóé. A járművekkel 2009. szeptember 8-án szállított árut felperestől város2ra, a Kft2 . kikötőjébe, járműveivel nem lépett ki Magyarország területéről.
A ... rendszámú név6 egyéni vállalkozó tulajdona; azzal 2009. szeptember 8-án mezőgazdasági terményt szállított felperestől város2ra, a kikötőbe. A termény leadásakor készült mérlegjegyen és átvételi elismervényen szállítóként a Kft6 ., vevőként pedig a Kft2 . szerepelt; Magyarország területét a gépjármű nem hagyta el, a ... -val kapcsolatban nem állt.
Az ... rendszámú jármű a Kft10 . tulajdona; azzal 2009. szeptember 1-jén mezőgazdasági terményt szállítottak felperestől város2ra, a kikötőbe. Magyarország területét a gépjármű nem hagyta el, nemzetközi ..fuvarozáshoz szükséges engedéllyel nem rendelkezik. A ... -val nem állt kapcsolatban.
A ... rendszámú jármű a Kft11 tulajdonában van; azzal 2009. szeptember 8-án mezőgazdasági terményt szállítottak felperestől város2ra, a kikötőbe. Magyarország területén belül szállított, nemzetközi fuvarozáshoz szükséges engedéllyel nem rendelkezik. A ... val nem állt kapcsolatban.
A ... rendszámú jármű a Bt2 . tulajdonában van; azzal 2009. szeptember 8-án mezőgazdasági terményt szállítottak felperestől város2ra, a Kft2 . kikötőjébe. Magyarország területét a gépjármű nem hagyta el, a ... .-val nem állt kapcsolatban.
Az ... rendszámú jármű a Bt3 . tulajdonában van; azzal 2009. szeptember 1-jén és szeptember 3-án mezőgazdasági terményt szállítottak a felperestől város2ra, a Kft2 . kikötőjébe. A gépjármű ezen fuvar során Magyarország területét nem hagyta el, a ... .- val nem állt kapcsolatban. A fuvarral kapcsolatos átvételi elismervényen és lerakodáskori gépi mérlegjegyen szállítóként a Kft6 ., vevőként a Kft7 . szerepelt.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!