A Pécsi Ítélőtábla Pf.20033/2007/3. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 164. §, 213. §, 252. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §] Bírók: Hrubi Adrienn, Szentpéteriné dr. Bán Erzsébet, Veszeley József

Pécsi Ítélőtábla

Pf.III.20.033/2007/3. szám

A Magyar Köztársaság nevében!

A Pécsi Ítélőtábla a dr. Ábrahám László ügyvéd (6720 Szeged, Arany János utca 9.) által képviselt I.rendű felperes neve I. rendű, II.rendű felperes neve II. rendű és III.rendű felperes neve III. rendű (valamennyien I.rendű felperes címe szám alatti lakos) felpereseknek - a dr. Sándor Attila ügyvéd (7100 Szekszárd, Garay tér 1. I/5.) által képviselt alperes neve (címe) alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indított perében a Tolna Megyei Bíróság 2006. november 22. napján kelt 16.P.20.165/2006/13. számú ítélete ellen a felperesek által 16. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

k ö z b e n s ő í t é l e t e t :

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és megállapítja, hogy I.rendű felperes neve né elhalálozásával összefüggésben az I. és II. rendű felpereseknek okozott nem vagyoni kárért az alperest kártérítési felelősség terheli. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítja.

Megállapítja, hogy a másodfokú eljárásban az I. rendű felperesnek 125.000 (egyszázhuszonötezer) forint, a II. rendű felperesnek 125.000 (egyszázhuszonötezer) forint, a III. rendű felperesnek 9.000 (kilencezer) forint, míg az alperesnek 259.000 (kettőszázötvenkilencezer) forint költsége merült fel.

Az közbenső ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s

Néhai I.rendű felperes neve né az I. rendű felperes házastársa, a II. rendű felperes édesanyja és a III. rendű felperes leánya 2005. május 29-én került felvételre az alpereshez, epehólyag és epeút-kövesség miatt műtéti beavatkozás céljából. A betegen 2005. május 30-án ERCP, EST laporoscopos epehólyag eltávolítást végeztek. A műtétet követő harmadik napon a betegnél hasnyálmirigy gyulladás kezdődött, amely miatt antibiotikumos kezelést kezdtek. A kezelés hatására a beteg állapota javult, ezért az antibiotikumos kezelést 2005. június 17-én felfüggesztették. A 2005. június 17-én végzett CT vizsgálat hasnyálmirigy elhalást valószínűsített, a következő napokban a beteg általános állapota és laboratóriumi értékei ismételten romlottak, ezért 2005. június 20-án ismételt műtét mellett döntöttek az alperes kezelőorvosai, amelyet 2005. június 21-én el is végeztek. Ekkor ismételt antibiotikumos kezelést kezdtek. A kezelés hatására a beteg állapotában átmeneti javulás következett be, majd 2005. július 9-én ismételt láz és rosszabbodás lépett fel, a beteg haemo-státusa hátterében 2005. július 10-én a konzílium szepszist vélelmezett. 2005. július 12-én ezért a beteget visszahelyezték az alperesi kórház subintenzív részlegére, majd a család kérésére a P-i Tudományegyetem Sebészeti Klinikájára szállították, ahol 2005. július 15-én elhunyt. A boncolástól a hozzátartozók kérésére eltekintettek.

A halál oka az ERCP és EST műtét szövődményeként kialakult hashártyagyulladás, következményes hasűri tályogképződés és szepszis volt. A beteg hasnyálmirigy gyulladásának oka az ERCP és EST műtét volt, amely ezen beavatkozásnak ismert szövődménye, a hasnyálmirigy gyulladást az alperes kezelőorvosai időben felismerték és kezelték, így a szövődmény kialakulása a kórháznak nem róható fel. A hasnyálmirigy elhalás miatt indokolttá vált ismételt műtéti beavatkozást egy-két napos késedelemmel hajtották végre, és hasonló késedelem mutatkozott a második műtét után a szeptikus állapot ismételt kórismézésében és az oki terápia megkezdése tekintetében is. A második műtét időpontjának megválasztása, valamint a szeptikus állapot felismerése és kezelése tekintetében az alperesi gyógykezelés nem az elvárható gondossággal történt. A műtét időben történő elvégzése és az azt követő antibiotikumos kezelés korábbi időpontban történő megkezdése valamivel nagyobb életben maradási esélyt nyújthatott volna a beteg számára.

A felperesek keresetükben vagyoni és nem vagyoni kártérítési igényt is érvényesítettek, az I. és II. rendű felperesek nem vagyoni kártérítési igényként 5-5.000.000 forint és járulékai megfizetésére kérték kötelezni az alperest, a III. rendű felperes pedig havi 30.000 forint járadék megfizetését kérte, állítva, hogy az alperes alkalmazottai nem az elvárható gondossággal jártak el néhai I.rendű felperes neve né kezelése során, s ennek eredményeként alakult ki a szövődmény, illetve a kezelések további elmaradása és nem megfelelő volta miatt következett be néhai I.rendű felperes neve né halála.

Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a felperesek a kártérítési igényük megalapozottságához a perben sikerrel nem bizonyították az alperes jogellenes magatartása és a felpereseket ért kár közötti okozati összefüggést, hiszen a szövődmény jellegére tekintettel a második műtét időben történt elvégzése, illetőleg az azt követő antibiotikumos kezelés korábbi időpontban történő megkezdése mellett is bekövetkezhetett volna néhai I.rendű felperes neve né halála, bár kisebb eséllyel. Így a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján úgy ítélte meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperesi alkalmazottak kifogás tárgyává tehető késedelme ellenére nem tekinthető egyértelműen, ellentmondásmentesen vagy a bizonyossággal határos valószínűség szintjén bizonyítottnak az, hogy e késedelmes alperesi magatartások és a felperesi hozzátartozó halála között okozati összefüggés állna fenn.

Az ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes keresetük szerinti marasztalását, valamint perköltség fizetésére kötelezését kérték.

Hivatkoztak a perben rendelkezésre álló, egybehangzó igazságügyi orvosszakértői vélemények tartalmára, amelyek szerint az alperes a felperesi hozzátartozó gyógykezelése során nem az elvárható gondosság követelménye szerint járt el a második műtét időpontjának megválasztása és a szeptikus állapot felismerését követő oki kezelés megkezdésének időpontja tekintetében, és arra, hogy késedelem nélküli második műtét és antibiotikumos kezelés esetén nagyobb lett volna az esély a néhai I.rendű felperes neve né életben maradására.

Megítélésük szerint tévesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felperesek az okozati összefüggést a perben sikerrel nem bizonyították. Hivatkoztak arra, hogy a hasonló perekben irányadó gyakorlat szerint az okozati összefüggés vizsgálata körében nem szükséges a teljes bizonyosságra törekedni, már a valószínűség is elegendő a kártérítési felelősség megállapításához. Utaltak arra, hogy a jelenlegi bírói gyakorlat - a korábbitól eltérően - az esély elvesztésének értékelését az okozati összefüggés köréből átemelte a felróhatóság körébe és. Ebből következően a perben az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a néhai I.rendű felperes neve né gyógykezelése során az elvárható gondosság elvének megfelelően járt el. A rendelkezésre álló három egyező tartalmú szakértői vélemény megállapításaival szemben ugyanakkor az alperes nem mentette ki magát, mert nem bizonyította, hogy a terhére rótt késedelem azért nem felróható, mert a késedelem nélkül sem lett volna esélye a betegnek az életben maradásra.