A Győri Ítélőtábla Bf.21/2019/5. számú határozata költségvetési csalás bűntette tárgyában. [2012. évi C. törvény (Btk.) 74. §, 342. §, 345. §, 396. §, 403. §, 459. §, 2017. évi XC. törvény (Be.) 5. §, 167. §, 185. §, 500. §, 504. §, 505. §, 521. §, 524. §, 562. §, 565. §, 580. §, 583. §, 590. §, 605. §, 606. §, 609. §, 613. §] Bírók: Élő András, Kovács Tamás, Takácsné dr. Helyes Klára

Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság

Bf.I.21/2019/5. szám

A Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Győrött, a 2019. május 21. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta a következő

í t é l e t e t

A költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádlott neve ellen indult büntető ügyben a Tatabányai Törvényszék 2019. január 16. napján kihirdetett 3.B.318/2018/4. számú ítéletét megváltoztatja,

vádlott neve vádlottal szemben 51.223.137.- /Ötvenegymillió-kettőszázhuszonháromezer-egyszázharminchét/ Ft vagyonelkobzást rendel el.

A vádlott által megfizetendő bűnügyi költség összege 187.258.- /Egyszáznyolcvanhétezer-kettőszázötvennyolc/ Ft.

A vádlott anyja neve: vádlott anyja neve.

Egyebekben az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

A másodfokú eljárásban 12.600.- /Tizenkettőezer-hatszáz/ Ft bűnügyi költség merült fel, melyet a vádlott köteles felhívásra az államnak megfizetni.

I n d o k o l á s:

A Tatabányai Törvényszék a 3.B. 318/2018/4.szám alatti ítéletével vádlott neve vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 396.§ /1/ bekezdés a/ pontja és az /5/ bekezdés b/ pontja szerint minősülő költségvetési csalás bűntettében, a Btk. 345.§-a szerint minősülő hamis magánokirat felhasználásának vétségében, a Btk. 403.§ /1/ bekezdés b/ pontja szerint minősülő számvitel rendje megsértésének bűntettében és a Btk.342.§ /1/ bekezdés c/ pontja szerint minősülő felbújtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében. Ezért halmazati büntetésül 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. Rendelkezett arról, hogy a vádlott a büntetésből legkorábban a kétharmad rész kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett a bűnjelekről és kötelezte a vádlottat a bűnügyi költség megfizetésére.

Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére jelentett be fellebbezést. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság a tárgyaláson elfogadta a vádlottnak a vádirati tényállással egyező nyilatkozatát. Ennek eljárásjogi következménye, hogy a törvényszék nem állapíthat meg a vádirati tényállástól eltérő tényállást, illetve bizonyítást sem folytathat le a vádirati tényállás megalapozottságával összefüggésben. A fentiek ellenére az elsőfokú bíróság a vádirati tényállástól részben eltérő tényállást állapított meg, így tényként rögzítette, hogy a vádlott tanú 1 kérésére alapította a 1. Kft-t, a vádlottat tanú 1 ismertette össze tanú 6 könyvelővel, a vádlott a 1. Kft képviseletében kiállított számlákat tanú 1 nek adta át, a vádlott a cég képviseletében kifejtett tevékenységért hetente 25.000 Ft-ot kapott tanú 1 től, így a számlázással érintett 10 hónap alatt 1millió Ft-tal gazdagodott. Utalt az ügyész arra is, hogy a bíróság a Be. 565.§ /1/bekezdésére hivatkozott, ennek ellenére a vádirati tényállástól eltérő tényállást állapított meg. E jogszabályhely szerint a bíróság a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadása esetén a bűnösséget egyebek mellett az eljárás ügyirataira alapozza. Az ügyészség álláspontja szerint, amennyiben a törvényszék lényeges kérdésben nem fogadja el a vádlottnak a vádirattal egyező bűnösséget beismerő nyilatkozatát - a vádlottal szemben alkalmazandó vagyonelkobzás mértékét illetően-, úgy nem hozhat a vádlott beismerő nyilatkozatát elfogadó végzést. Ez esetben bizonyítást kell lefolytatnia arra nézve, hogy milyen módon gazdagodott a vádlott a bűncselekmény folytán. Megjegyezte az ügyészség, hogy egyébként a vádirati tényállástól eltérő megállapításokat az ügyiratok tartalma sem támasztotta alá. Álláspontja szerint ezen eltérő megállapításokat az ítéletből mellőzni szükséges, mint ahogy a 6.oldal 8. bekezdésében rögzített, a vádlottnak az ÁFA tv.55.§ /2/ bekezdése alapján fennálló bevallási- és befizetési kötelezettségére vonatkozó megállapításokat is, mivel a vádlott nem ezen jogszabályhely megszegésével valósította meg a költségvetési csalás bűntettét. Pontosítandónak találta az ügyészség a 2.oldal 4. bekezdését is annyiban, hogy A.A. nem 1.000 Euró fejében lett a 1. Kft. ügyvezetője, mivel ezt az összeget a vádlott nem adta át A.A.nak. Az ügyészség hivatkozott arra is, hogy nem az indoklás, hanem a tényállás részét kell képezze a közokirat-hamisítás bűntettének elkövetési ideje, amely pontosan 2013. június 12. napja. Az ügyészség nem osztotta a törvényszéknek az enyhítő körülményekkel kapcsolatos érvelését sem. Megjegyezte, hogy a vagyoni hátrány a súlyosabb minősüléshez megkívánt összeghatárnak majdnem a duplája, melyből a vádlott ezideig semmit nem térített meg. Álláspontja szerint nem tekinthető enyhítő körülménynek, hogy az okozott vagyoni hátrány nem ténylegesen bekövetkezett kárból, hanem elmaradt haszonból áll. Hivatkozott az ügyészség arra is, hogy az ítélet meghozatalakor a törvényszék nem tudhatta, hogy az első fokon jogerőre emelkedik, így nem hivatkozhatott volna arra, hogy az időmúlás mértékét növeli, hogy az eljárás tovább fog folytatódni. Utalt arra is, hogy a többszörös halmazat súlyosító körülménykénti értékelését nem enyhíti az, hogy a cselekmények közül egyes cselekmények "csupán" alaki halmazatot képeznek. Hivatkozott arra, hogy a törvényszék által feltárt büntetéskiszabási tényezők nem indokolják a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabását. Amennyiben a vádlottal szemben súlyosabb büntetés kiszabására kerülne sor, úgy annak végrehajtása sem függeszthető fel. Végül az ügyészség indítványozta a helyesbített tényállás alapján a vagyonelkobzás összegének megváltoztatását akként, hogy az ítélőtábla 51.223.137 Ft- ra rendelje el azt.

A vádlott és védője enyhítésért, a próbaidő tartamának mérséklése érdekében jelentettek be fellebbezést.

A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyész által bejelentett fellebbezést módosítva tartotta fenn előre bocsátva, hogy a felülbírálat terjedelmét nem tekinti korlátozottnak. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat sorozatban megsértette és ennek eredményeként ítéletét megalapozatlannak, indoklásában hiányosnak, egészében érdemi felülbírálatra alkalmatlannak találja. Utalt arra, hogy a törvényszék a vádlott beismerő nyilatkozatának elfogadása előtt nem hallgatta ki a vádlottat, a kihallgatás nem korlátozódhat a bűnösség beismerésével összefüggő rövid kijelentésére, a vádlott gyanúsítotti vallomása és a vád tényállása pedig nem is azonos, ezzel együtt is elfogadta a tárgyaláson a vádlott bűnösségét beismerő nyilatkozatát.

Ezt a Be.524.§ /1/ bekezdése alapján megtehette volna, amennyiben a Be. 504.§ /2/ bekezdésében írt feltételek teljesülnek, vagyis a vádlott bűnösségét beismerő nyilatkozata a vádlott részletesebb kihallgatásával alá lett volna támasztva. Ennek hiányában viszont a Be. 609.§ /2/ bekezdés e/ pontjában írt relatív eljárási szabálysértés történt. A vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozata elfogadásának következménye korlátozott bizonyítás felvétel a büntetéskiszabási tényezőkre, majd a bizonyítási eljárás befejezetté nyilvánítása, hiszen a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadását követően a vádirati tényállás megalapozottságára és a bűnösség kérdésére nem folytatható bizonyítás. Az elsőfokú bíróság azonban a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadását követően nem csak a vádlott személyi körülményeire, hanem a történeti tényállásra is vett fel bizonyítást, amikor A.A.t tanúként kihallgatta. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy a törvényszéknek a vádlott bűnösséget elismerő nyilatkozatával kapcsolatosan kétségei voltak, az ügy befejezésének bizonyítás felvétele nélkül akadályát látta. Ezért az elsőfokú bíróságnak a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadását tartalmazó határozatát az ügyész és a vádlott nyilatkozatának beszerzése után hatályon kívül kellett volna helyeznie, ez esetben pedig a bűnösséget beismerő nyilatkozat elfogadásáról hozott végzéshez fűződő jogkövetkezmények, így a tényállás támadhatatlanságának tilalma, nem alkalmazhatók. A törvényszék eljárása ténylegesen a Be. 521.§ /3/ és /4/ bekezdésének feleltethető meg. Hivatkozott a fellebbviteli főügyészség arra is, hogy a törvényszék az ítéletben olyan tényállást állapított meg, amely a vádirati tényállással és az azon alapuló vádlotti beismerő nyilatkozattal nem azonos, a vádon túlterjeszkedő, hiszen tanú 1 cselekvőségét is megállapította, akit az ügyészség nem vádolt meg, még csak nem is nevesített a vádban, vele szemben az eljárás bizonyítottság hiányában megszüntetésre került. A vádtól eltérő tényálláson alapszik a vagyonelkobzás összegszerűsége és az enyhítő szakasz alkalmazását is alátámasztónak tartott enyhítő körülmények egy része is. Ezzel a törvényszék megszegte a Be.500 § /2/ bekezdés b/ pontjában és a Be. 521.§ /1/ bekezdésében foglalt tilalmat, vagyis nem vizsgálhatta volna a tényállás megalapozottságát és a bűnösség kérdését. Hivatkozott a fellebbviteli főügyészség emellett arra is, hogy a törvényszék az adott eljárásával megsértette a büntető eljárás egyik alkotmányos alapelvét, a Be.5.§-ában meghatározott funkció megosztás elvét, valamint ezzel lényeges hatást gyakorolt a büntetés mértékére és az intézkedés összegére ellentétben az ítélet 11.oldal 3 bekezdésében található indoklásával. A fentebb felsorolt eljárási hibák olyan súlyú relatív eljárási szabálysértések, amelyek az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kell, hogy maguk után vonják tekintettel arra is, hogy az indoklás szerint a törvényszék indokolási kötelezettségét a Be.562.§ /2/ és /4/ bekezdése alapján korlátozottan teljesítette. Végül a fellebbviteli főügyészség utalt arra, hogy a Be. 580.§ /2/ bekezdés b/ pontja a vádlott bűnössége beismerésének esetén is csak akkor zárja ki a tényállást támadó fellebbezést, amennyiben az egyezik a vádirati tényállással. A törvényszék ítéletének tényállása pedig nem azonos a vádirati tényállással, ezért az ügyész a fellebbezésben alappal támadhatta a törvényszék ítéletének tényállását is, így fellebbezése nem csak a Be. 583.§ /3/ bekezdése szerinti fellebbezésnek tekinthető, ezért a felülbírálat terjedelme sem a Be. 590.§ /3/ bekezdésében írt korlátozott felülbírálati szabályok szerinti. Mindezekre tekintettel a fellebbviteli főügyészség indítványozta, hogy az ítélőtábla a törvényszék ítéletét a Be. 609.§ /1/ és /2/ bekezdés a/ és d/ pontja alapján, a bizonyítás törvényességére vonatkozó rendelkezések vádemelést követő megsértése és az indokolási kötelezettség nem megfelelő teljesítése miatt helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárásra.