BH 2004.3.89 Az életveszélyt okozó testi sértés bűntette nem gondatlanságból, hanem szándékosan elkövetettként minősül, ha a vádlott a nagy pengehosszúságú kést hegyével előre, közepes erővel a sértett hasa felé dobja, amely 10 cm mélyen a hasüregbe hatolva közvetlen életveszéllyel járó sérülést eredményez, habár az utóbbi sérülés tekintetében az elkövetőt csak gondatlanság terheli [Btk. 15. §, 170. § (5) bek. 1. ford.].

A megyei bíróság a 2001. június 13-án meghozott ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, ezért 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés fele részének a letöltése után bocsátható feltételes szabadságvesztésre.

A megállapított tényállás lényege a következő.

A vádlott 2000. november 9-én este a közös lakásukban jelentéktelen okból veszekedést kezdeményezett a feleségével, s ennek során az asztalról felvett egy 15,7 cm pengehosszúságú konyhakést, a hegyével előre, közepes erővel a felesége hasa felé dobta. A kés 10 cm mélyen behatolt a hasüregbe, és közvetlen életveszélyes sérülést okozott. Az életveszélyt műtét hárította el, a sérülés gyógytartama 3-4 hét volt.

Az ítélet ellen a vádlott és a védő fellebbezést jelentett be a cselekmény téves minősítése miatt, és a büntetés enyhítéséért.

A legfőbb ügyész az ítélet helybenhagyását indítványozta.

A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során azt állapította meg, hogy a megyei bíróság az eljárási szabályokat betartva folytatta le az eljárást.

Ennek során az ügyet kellően felderítette, s a bizonyítékok perrendszerű, ésszerű és logikus értékelésével helyes tényállást állapított meg, az ítélet tehát megalapozott.

A tényállást kifejezett támadás a felek részéről nem érte, a védő azonban a tárgyaláson az ítélet anyagi jogi rendelkezései ellen érvelve, a tényállás helyességét is kétségbe vonta, azt állítva, hogy nincs igazolva, miszerint a kés nem az asztal lapját érintve vágódott a sértett hasához.

Ez az állítás téves. A vádlott a nyomozás során és az ügyész előtt mindvégig azt állította, hogy a feleségéhez dobta a kést, és csak a tárgyaláson mondta először, hogy az asztalra csapta azt.

Az orvos-szakértő szerint, ha a sértett ülő helyzetben volt, az asztalra csapódott késtől a sérülése nem jöhetett létre. Álló helyzetben is valószínűtlen ez, mivel a kés az asztallal ütközve a mozgási energiájának jelentős részét elveszítette volna, holott a 10 cm-es szúrcsatorna nem jelentéktelen erőt igazol. A szúrcsatorna ezen kívül felülről lefelé irányuló is volt, ami szintén ellentmond a vádlott tárgyalási vallomásának. Ezek mellett tanúvallomás igazolja, hogy a sértett a cselekmény másnapján azt állította, hogy a vádlott hasához dobta a kést.

A bíróság ezekből a bizonyítékokból azt a következtetést vonta le, hogy a vádlottnak nem a tárgyalási, hanem a nyomozás során tett vallomása felel meg a valóságnak, és a vitatott tényt ennek megfelelően állapította meg. Ez a ténymegállapítás eljárásjogilag hibátlan, következésképpen a helyességét ebben az eljárásban kétségbe vonni nem lehet.