A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20064/2017/6. számú határozata kártérítés (BÍRÓSÁGI JOGKÖRBEN okozott kár megtérítése) tárgyában. [2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:549. §] Bírók: Benedek Szabolcs, Czukorné dr. Farsang Judit, Magosi Szilvia

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.20.064/2017/6/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a Szenczi Géza Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Szenczi Géza ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - az Országos Bírósági Hivatal Jogi Képviseleti Osztály (1055 Budapest, Szalay u. 16.) által képviselt Fővárosi Törvényszék (1055 Budapest, Markó u. 27.) alperes ellen bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt indult perében a Székesfehérvári Törvényszék 2016. november 7. napján meghozott 27.P.20.476/2016/11. számú ítélete ellen a felperes részéről 12. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja azzal a kiegészítéssel, hogy a le nem rótt 108.000 (száznyolcezer) forint kereseti illetéket a felperes költségmentessége folytán az állam viseli.

A le nem rótt 144.000 (száznegyvennégyezer) forint fellebbezési illetéket a felperes költségmentessége folytán az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a Ptk. 349. § (3) bekezdése, illetve a 2013. évi V. törvény 6:549. § (1) bekezdése alapján 1.800.000 forint nem vagyoni kártérítés, illetve sérelemdíj megfizetésére. Előadta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2012. július 17. napján kelt 28.Bk.26.447/2012/7. számú ítéletével három különböző szabadságvesztés büntetését összbüntetésbe foglalta, egyben megállapította, hogy a felperes feltételes szabadságra nem bocsátható. A Pesti Központi Kerületi Bíróság utóbb a felperes kezdeményezésére a 28.Bk.26.447/2012/26. számú, 2014. március 14. napján kelt végzésével hatályon kívül helyezte a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizáró rendelkezést. Ezt követően a Fővárosi Törvényszék a 4.F.330/2014/2. számú végzésével a felperes feltételes szabadságra bocsátásáról határozott azzal, hogy a feltételes szabadságra bocsátás kezdő időpontját 2014. április 3. napjában határozta meg. A felperesnek ugyanakkor más szabadságvesztés büntetését is le kellett töltenie, amelynek kezdő napja 2014. április 3. napjára esett, így ténylegesen 2015. június 16. napján szabadult. A Budapesti Fegyház és Börtön Parancsnokának 2014. június 29. napján kelt tájékoztatása szerint amennyiben az összbüntetésről szóló ítéletben a kizáró rendelkezés alkalmazására nem kerül sor, a feltételes szabadságra bocsátás 2013. augusztus 29. napján lett volna esedékes. A felperes előadta, hogy a feltételes szabadságra bocsátás kedvezménye nem alanyi jogon jár az elítéltnek, ugyanakkor a bíróság hibájából elesett annak a lehetőségétől, hogy letöltendő szabadságvesztése időtartama 189 nappal rövidebb legyen. Az alperes ugyanis törvénysértő módon zárta ki a felperes feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét az összbüntetésbe foglalásról szóló ítéletében. Az alperesi büntetés-végrehajtási bíró a 2014. április 3. napján kelt végzés meghozatala során is jogellenesen járt el, mivel a Be. 57. § (1) bekezdésének alkalmazásával visszamenőlegesen 2013. augusztus 29. napjára vonatkozóan is megállapíthatta volna a feltételes szabadságra bocsátás időpontját, és az erre vonatkozó felperesi kijavítási kérelmet is elutasította.

Az alperes kérte a felperes keresetének elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását. Előadta, hogy a Ptké. 1. § a) pontja, valamint 54. §-a alapján a perbeli esetre a régi Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. A bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség speciális feltétele, hogy a károsultnak a kártérítés általános feltételei mellett azt is igazolnia kell, hogy a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetve a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati eszközöket a károsult igénybe vette. Azt azonban a felperes maga sem vitatta, hogy az általa kifogásolt két bírósági határozattal szemben sem maga, sem védője nem jelentett be fellebbezést, tehát nem használta ki a rendelkezésre álló rendes jogorvoslati lehetőségeket, amelyre tekintettel a Ptk. 349. § (1) bekezdése értelmében kárigényt nem érvényesíthet. Hivatkozott továbbá arra is, hogy amennyiben az összbüntetési ítélet nem zárta volna ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, a felperes esetében erre egyébként sem kerülhetett volna sor a Btk. 47. § (4) bekezdés e) pontja alapján, mivel a felperes a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg időben. Előadta továbbá, hogy álláspontja szerint a büntetés-végrehajtási bíró a 4.F.330/2014/2. számú határozatát a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően hozta meg, az elítéltnek a feltételes szabadságra bocsátás kedvezménye nem alanyi jogon jár, az minden esetben a bíróság mérlegelési jogkörében történő döntést igényli. Nincs helye a bíróság kártérítési felelőssége megállapításának, amennyiben a bíróság mérlegelési jogkörben eljárva hoz döntést.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Indokolásában a Ptké. 54. §-ára utalással kifejtette, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 28.Bk.26.447/2012/7. számú ítéletével összefüggésben okozott károkért való felelősségre nézve a régi Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni, míg a felperes által szintén kifogásolt, az alperes büntetés-végrehajtási csoportjának 4.F.330/2014/2. számú 2014. április 1. napján jogerőre emelkedett határozata tekintetében pedig már az új Ptk. rendelkezései irányadók. Rámutatott, hogy a bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség megállapításának mindkét esetben előfeltétele, hogy a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vegye. A felperes azonban az általa kifogásolt egyik határozattal szemben sem élt fellebbezéssel, rendes jogorvoslati lehetőségeit nem merítette ki, így a bírósági jogkörben okozott kár megtérítésének egyik alapfeltétele hiányában a felperes keresetét el kellett utasítani. Megjegyezte, hogy a 4.F.330/2014/2. számú végzés azért nem tartalmaz fellebbezési záradékot, mert a beszerzett iratok alapján a meghallgatáson az eljáró büntetés-végrehajtási bíró személyesen jelenlévő felperest jogorvoslati jogára a jegyzőkönyvben rögzítetten kioktatta, amelyre a felperes úgy nyilatkozott, hogy a végzést tudomásul veszi.

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és a kereseti kérelemnek helytadó döntés meghozatalát, illetve az alperes perköltségben való marasztalását. Előadta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 28.Bk.26.447/2012/7. számú ítélete tekintetében nincs jelentősége annak, hogy a felperes a fellebbezési jogát nem gyakorolta, hiszen a bíróság utóbb a jogerő áttörésével a 28.Bk.26.447/2012/26. számú végzésével a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizáró rendelkezést mellőzte. Vitatta, hogy az alperes felhívta volna a figyelmét a 2014. április 3. napján kelt 4.F.330/2014/2. számú végzés elleni fellebbezés lehetőségére. Álláspontja szerint a végzés a feltételes szabadságra bocsátás kezdő napját tévesen állapította meg, ugyanakkor az alperesi bíróság e végzés jogerejének áttörésével kijavíthatta volna ezt a végzést is, a felperes ez irányú kérelmét azonban az alperesi bíróság elutasította. Hivatkozott arra, hogy a végzés értelmezésére nem volt lehetősége, jogi képviselővel nem rendelkezett. Előadta továbbá, hogy szabadságvesztés büntetése letöltésének önkéntes megkezdése elmulasztását a jelen perben terhére róni nem lehet, mivel emlékezete szerint előzetesen bejelentette, hogy mely címen tud küldeményt átvenni, ennek ellenére a postai értesítőt nem kapta meg, így a bíróság kézbesítési vélelem alapján adta ki vele szemben az elfogató parancsot.