A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20117/2018/5. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §] Bírók: Benedek Szabolcs, Czukorné dr. Farsang Judit, Matosek Edina

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Törvényszék P.20485/2017/24., *Fővárosi Ítélőtábla Pf.20117/2018/5.*

***********

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.20.117/2018/5/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a Dr. Ujvári Tamás Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Ujvári Tamás ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Rátky és Társa Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Rátky Miklós ügyvéd) által képviselt Magyar Állam alperes ellen kártérítés iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2017. december 6. napján meghozott 31.P.20.485/2017/24-I. számú ítélete ellen a felperes részéről 26, 28. és 29. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az alperesnek 1.270.000 (egymillió-kétszázhetvenezer) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 339. § (1) bekezdésére alapított keresetével 171.780.420 forint és 2012. január 1-jétől járó törvényes késedelmi kamatai, továbbá a perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresete ténybeli alapjaként előadta, hogy igazgatósága 2009 februárjában döntött arról, hogy tevékenységi körét bővíti az elektronikus cafeteria kártya (a továbbiakban: EKKA) kibocsátásával és forgalmazásával, amely tevékenység folytatására az akkori jogszabályok alapján lehetősége volt. Az előbbi üzleti céljának megvalósításához szükséges források biztosítására 2011. évben 350.000.000 forint értékben kötvényt bocsátott ki. Az EKKA rendszer informatikai fejlesztésére, a technikai-, tárgyi- és személyi feltételek biztosítására és marketingtevékenységre megkötött szerződések alapján 178.753.420 forint ellenszolgáltatást fizetett ki. A rendszer 2011. év végére elkészült, piaci bevezetését 2012. első félévére tervezte, ami a jogszabályi környezet időközbeni változása miatt nem valósult meg. A 2012. július 13-án kihirdetett és a kihirdetést követő nyolcadik napon hatályba lépő, az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvény (a továbbiakban: Eptv.) az Erzsébet-utalvány kizárólagos kibocsátására a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt (a továbbiakban: MNÜA) jogosította fel, és a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. törvény) módosított 71. § (1) bekezdése szerint a fogyasztásra kész étel vásárlása csak akkor minősül béren kívüli juttatásnak, ha azt Erzsébet-utalvány formájában nyújtják, amelynek kibocsátására kizárólag az MNÜA jogosult. A felperes az előbbi jogszabályváltozások miatt az általa kifejlesztett EKKA rendszert nem tudta használni és hasznosítani, a beszerzett eszközökből 2016. és 2017. évben mindössze 6.973.000 forint értékű eszközt tudott értékesíteni.

Állította, hogy az alperes az Eptv. megalkotásával megsértette az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 49. és 56. cikkét, amint azt az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) a C-179/14. számú döntésében is megállapította. Az alperes jogalkotása tehát uniós normába ütközik, ekként jogellenes. Azzal is érvelt, hogy az Eptv. hatályba léptetése ellentétes a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 2. § (3) bekezdésével, mert nem biztosít megfelelő felkészülési időt, ami az Alaptörvény B. cikk (1) bekezdésében biztosított jog nélkülözhetetlen elemét képező jogbiztonság követelményét is sérti. Kárát az EKKA rendszer fejlesztésével kapcsolatosan megkötött szerződések alapján kifizetett ellenszolgáltatásnak, az eszközök hasznosításából befolyt 6.973.000 forinttal csökkentett összegében vette számításba, és költségként kívánta érvényesíteni.

Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Elsősorban eseti döntések indokait idézve az állam immunitására hivatkozott, miszerint a jogalkotási közhatalmi tevékenység nem keletkeztet polgári jogi jogviszonyt a felek között, a Ptk. kárfelelősségi szabályainak személyi vagy tárgyi hatálya az alperesre nem terjed ki. Másodsorban az 1/2014. számú polgári elvi döntésre utalva állította, hogy az adott jogszabály megalkotásával diszfunkcionális működés nem valósult meg, a Ptk. 339. § (1) bekezdése és 349. § (1) bekezdése pedig csak kirívóan okszerűtlen és súlyosan felróható magatartás esetén teszi lehetővé a kárfelelősség megállapítását. Szintén eseti döntés indokait idézve kiemelte, hogy a közösségi jog nem hoz létre a nemzeti jogon belül sui generis jogrendszert, de amennyiben az EUB ítélete szerint az uniós joggal nem egyeztethetők össze a cafeteria rendszer egyes elemei, úgy jogellenességet kizáró körülmény, hogy jogalkotói felhatalmazás alapján járt el, továbbá a felróhatóság hiányát eredményezi, hogy a jogalkotási tevékenységgel előnyös társadalompolitikai célt kívánt megvalósítani. Hangsúlyozta, hogy a felperest nem illeti meg az a jog, hogy vállalkozását több éves távlatban változatlan vagy a 2011. évinél kedvezőbb jogszabályi feltételekkel folytathassa. A felperes nem igazolta, hogy az informatikai fejlesztés kizárólag e rendszer kiépítésére szolgált, továbbá, hogy az más célra nem hasznosítható.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította és kötelezte a felperest 5.334.000 forint perköltség alperesnek való megfizetésére.

Abból indult ki, hogy a perben az uniós jogszabályok és a Ptk. szabályai egyaránt alkalmazandóak, ezért az alperes kárfelelősségét a magyar és az uniós jog alapján külön-külön vizsgálta. Az EUMSZ letelepedési szabadságról rendelkező 49. cikkére a felperes, mint hazai alapítású és székhelyű vállalkozás alaptalanul hivatkozott, az EUMSZ 56. cikkét azonban a felperesre is alkalmazandónak ítélte. Az EUMSZ a közösségi jog tagállamok általi megsértésének következményeit kifejezetten nem szabályozza, az EUB ítélkezési gyakorlata munkálta ki a tagállami kárfelelősség intézményét (EUB C-6/90. és C-9/90. számú, C-46/93. és C-48/93. számú ítélete), amiből következően a tagállam uniós jogot sértő jogalkotó tevékenysége kártérítési kötelezettséget keletkeztethet, ha történt uniós jogsértés és az kellően súlyos, amely feltételeket a nemzeti bíróságnak kell az adott ügyben elbírálni. Ugyanakkor az EUMSZ 56. cikke alól az EUB több esetben is kivételt engedett. A 2006/123/EGK irányelvben megfogalmazott közérdeken alapuló kényszerítő indok, mint a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó korlátozás tilalma alóli kivétel fogalmát szintén az EUB ítélkezési gyakorlata dolgozta ki, egyebek között a C-98/14. és a C-49/16. számú ügyben, amely döntésekben kifejtett indokok szerint a korlátozás csak annyiban igazolható közérdeken alapuló nyomós okkal, amennyiben az alkalmazott eszközök koherensek, szisztematikusak, a korlátozás megfelel az arányosság elvének, az uniós jog általános elveiből fakadó követelmények, a jogbiztonsági és bizalomvédelem elveinek, valamint a tulajdonhoz való jognak.