A Kecskeméti Törvényszék K.21858/2006/17. számú határozata közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata (ADÓÜGYBEN hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) tárgyában. [1995. évi CXVII. törvény (Szja. tv.) 2. §, 3. §] Bíró: Hanny Katalin

Kapcsolódó határozatok:

*Kecskeméti Törvényszék K.21858/2006/17.*, Kúria Kfv.35460/2007/8.

***********

BÁCS-KISKUN MEGYEI BÍRÓSÁG

KECSKEMÉT

5.K.21.858/2006/17. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság felperesi képviselő neve felperesi képviselő címe szám alatti ügyvéd által képviselt felperes neve felperes címe szám alatti lakos felperesnek - alperesi képviselő neve jogtanácsos által képviselt alperes címe szám székhelyű alperes neve alperes ellen adóügyben hozott határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében meghozta a következő

ÍTÉLETET:

A bíróság az alperes 8429987461. számú határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezi.

A 900.000 (Kilencszázezer) forint peres eljárási illetéket az állam viseli.

Kötelezi a bíróság az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperes részére 500.000 (Ötszázezer) perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

INDOKOLÁS:

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Igazgatósága 2000-2004. év közötti időszakra személyi jövedelemadó adónemben bevallások utólagos ellenőrzését végezte a felperesnél. Ennek eredményeként terhére összesen 26.297.956 forint adóhiánynak is minősülő személyi jövedelemadó különbözetet állapított meg. Kötelezte továbbá 13.148.978 forint adóbírság és 6.343.063 forint késedelmi pótlék megfizetésére. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes 2000-2004. között földeket vásárolt árverésen, 2003-tól folyamatosan adott kölcsönt AB-nek és feleségének. Magyarországon bevallott jövedelemmel nem rendelkezik, magyar bankszámlán nincs pénze. Két kiskorú gyermekről gondoskodik, akiknek nevére is vásárolt ingatlanokat. Előadása szerint kiadásait külföldről behozott pénzből finanszírozta, Nyugat- és Kelet-Európában dolgozott, illetve hivatalos cégei vannak külföldön. Arra a kérdésre, hogy pontosan mely országban és milyen bejegyzett cégei vannak, nem válaszolt. Az ellenőrzés figyelmeztetése ellenére vagyonának forrásait hitelt érdemlően nem igazolta, csak megerősítette, hogy belföldről jövedelme nem származott. Mivel igazolt jövedelme nem állt arányban vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásaival, a revízió az adóköteles jövedelmet becsléssel állapította meg. A becslés jogalapját a felperes által vásárolt ingatlanok, a nagy összegű ajándék adása, illetve az általa adott kölcsön fedezetlensége teremtette meg. A lefolytatott bizonyítási eljárás során az adóhatóság megállapította, hogy a felperes 2000. január 1-jén igazolt megtakarítással nem rendelkezett. Ingatlanjairól a földhivatal adott tájékoztatást. A vizsgált években kiadásainak igazolt fedezete nem volt, néhány ingatlan-eladás kivételével. A kölcsön utáni kamatfizetésről bizonylat nincs, a felperes nyilatkozata szerint nem vett fel kamatot, a kölcsönt felvevők kamatot nem fizettek részére.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes a 8429897461. számú határozatával az elsőfokú közigazgatási határozatot helybenhagyta. Kifejtette, hogy a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal tájékoztatása alapján a felperes belföldi illetékességű személynek minősül. A BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal közlése szerint nem szerepel a nyilvántartásukban mint más ország állampolgára. Nem helytálló a felperes hivatkozása a kettős adóztatás elkerülésére vonatkozó nemzetközi szerződésekre, mert a Magyar Köztársaság és a Horvát Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről a jövedelem- és a vagyonadók területén Barcson 1996. augusztus 30-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről szóló 2000. évi XVIII. törvény (továbbiakban: Egyezmény) 4. cikk (2) bekezdés alapján elsősorban az dönti el az adóztatás kérdését, hogy hol van az állandó lakóhelye. Amennyiben ez mindkét államban fennáll, akkor a létérdek központja a döntő.

A felperes rendelkezik állandó magyarországi lakcímmel, illetve gyermekei is Magyarországon élnek. Az ellenőrzés során nem igazolta, hogy Horvátországban vagy más országban rendelkezne állandó lakcímmel, szokásos tartózkodási hellyel. A rendelkezésre álló, a vizsgálat által feltárt adatok alapján - az ellenkező bizonyításáig - a felperes Magyarországon kötelezett adófizetésre, ezért az elsőfokú adóhatóság megállapításai jogszerűek.

Téves az a felperesi álláspont is, hogy az adóhatóságnak kellett volna bizonyítási eljárást lefolytatni és bizonyítékokat beszerezni az általa előadottakkal kapcsolatban. Az elévülési időn túl dokumentumokat, iratokat a jogszabály valóban nem ír elő megőrizni, ugyanakkor nem jelent visszamenőleges jogalkalmazást az elévülési időn túli okiratok és bizonyítékok mérlegelése, figyelemmel arra, hogy a jelen eljárásban a bizonyítási teher az adózóé.

Az elsőfokú adóhatóság eleget tett tényállás tisztázási kötelezettségének. A bizonyítékokat megfelelően értékelve jogszerűen állapította meg becsléssel, hogy a felperesnek a vizsgált időszakban milyen összegű jövedelemre volt szüksége vagyongyarapodása fedezeteként.

A felperes keresetében az alperes jogerős határozatának bírósági felülvizsgálatát kérte. Előadta, hogy az alperes tévesen hivatkozott joghatósága megállapításakor az Egyezmény 4. cikk (2) bekezdés a) pontjára, mert helyesen az Egyezmény 4. cikk (2) bekezdés b) pontja lenne az irányadó. Valóban van magyarországi lakcíme, de ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon él. A joghatóság hatáskör és illetékesség vonatkozásában a klasszikus bizonyítási kötelezettség szabályai állnak fenn. Az adóhatóság hiányos és téves adatokra alapozta döntését. Jogszabálysértő módon került beszerzésre több bizonyítékként felhasznált adat. A számára kedvezőbb elszámolást eredményező tények felderítésére nem került sor. A fellebbezésben írt jogszabálysértésekkel kapcsolatos állításait és jogi álláspontját változatlanul fenntartja.

Az alperes nyilatkozata a kereset elutasítására irányult. Előadta, hogy nem fogadható el az a felperesi hivatkozás, miszerint az adóhatóság nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének, hiszen a felperes együttműködésének teljes hiányában is megkísérelte felderíteni az esetleges más államban fennálló állampolgárságát, ám a beszerzett bizonyítékok nem igazolták állítását. Tévesen hivatkozik a felperes arra is, hogy esetében az Egyezmény 4. cikk (2) bekezdésének b) pontja az irányadó, hiszen az adóhatóság által beszerzett és a felperes által bizonyítékokkal nem cáfolt adatok szerint létérdekének központja Magyarország, míg arra csak hivatkozik, de semmivel nem igazolja, hogy szokásos tartózkodási helye bármely más államban lenne. Tévesen értelmezi a felperes a bizonyítási kötelezettség tartalmát is, mert a becslésnél az általános bizonyítási teher megfordul. A becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. A felperes ugyan külföldön korábban 1974-1978. között megszerzett jövedelmeire hivatkozott, ám ezt sem közelebbről megjelölni, sem hitelt érdemlően bizonyítani nem tudja. Nem jelöli meg, hogy miben és milyen módon sérültek meg a személyes adatokhoz való jogai. Az adóhatóság törvényi felhatalmazás alapján a törvényes célra használta fel a beszerzett adatokat. A bíróságnak elsődlegesen azt kellett megvizsgálnia, hogy a felperes a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: SZJA törvény) hatálya alá tartozik-e.