EH 2004.1144 A szerződés relatív hatálytalanságának a megállapításához és a kielégítés tűrésére való kötelezéshez nem elegendő, hogy a szerződés a hitelező kielégítési alapjának elvonását célozta, a hitelezőnek azt is bizonyítania kell, hogy a vagyontárgy elvonása követelésének kielégítését részben vagy egészben megakadályozta [Ptk. 203. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes jogelődje az M. F. Bank 275 000 000 Ft kölcsönt folyósított az I. r. alperes tagságával működő M.-Ú. Kft-nek. A kölcsön visszafizetését az adós vagyonát terhelő zálogjog és az I. r. alperes, M. P., valamint M. R. készfizető kezességvállalása biztosította. A kölcsönszerződésben az I. r. alperes egyetemleges adóstársként szerepelt. A hitelező az adós szerződésszegése miatt a kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondta. A felmondást tartalmazó nyilatkozatot az I. r. alperes 2002. október 7-én átvette, majd 2002. október 8-án kelt adásvételi szerződéssel eladta az ingatlanát a II. r. alperes részére 35 000 000 Ft vételárért. Az alperesek között 2002. november 9-én kelt újabb adásvételi szerződéssel az I. r. alperes eladta a BMW típusú motorkerékpárját a II. r. alperesnek. A kölcsön adósa és a mellékkötelezettek ellen végrehajtási eljárás indult. Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy az M.-Ú. Kft. felügyelő bizottságának tagja J. T., aki a II. r. alperes tagságával működő U. E. Inc. többségi tulajdonosa.
A felperes keresetében a Ptk. 203. §-a (1) és (2) bekezdése alapján a perbeli adásvételi szerződések felperessel szembeni hatálytalanságának és az adásvételi szerződések tárgyát képező vagyontárgyakból történő kielégítési joga fennállásának megállapítását kérte. Álláspontja szerint az I. r. alperes rosszhiszeműségét a fizetési kötelezettségének beállásáról történt tudomásszerzést követő tulajdon-átruházások ténye, míg a II. r. alperes rosszhiszeműségét az I. r. alperessel való cégösszefonódás alapozza meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperesek között 2002. október 8-án az Sz.-i ingatlanra, valamint 2002. november 29-én a BMW típusú motorkerékpárra vonatkozóan létrejött adásvételi szerződés a felperessel szemben hatálytalan. Egyetemlegesen kötelezte az alpereseket annak tűrésére, hogy a felperes a fenti vagyontárgyakból az általa az M.-Ú. Kft. és egyetemleges adóstársai ellen indított 275 000 000 Ft és járulékai iránt a bíróság mellett működő K. Cs. önálló bírósági végrehajtó előtt folyamatban lévő végrehajtási eljárásokban magát követelése és járulékai erejéig kielégítse. Döntését a Ptk. 203. §-a (1) és (2) bekezdésében írt tényállási elemek megvalósulásával indokolta. Utalt arra is, hogy az ítélet meghozatalának időpontjában a végrehajtási iratok alapján nem volt még valószínűsíthető sem, hogy a végrehajtás alá vont vagyoni kör elegendő lenne a felperes követelésének a kielégítésére.
Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet teljes egészében megváltoztatta és a keresetet elutasította. A tényállás kiegészítéseként megállapította, hogy a végrehajtási eljárás a másodfokú eljárás alatt is folyamatban van, a felperes követeléséből - felperesi elismerés szerint - 211 500 000 Ft megtérült, a további az I. r. alperes tulajdonában lévő - 300 000 000 Ft értékű - vagyonra vezetett végrehajtás még nem történt meg. Ilyen körülmények mellett nem állapítható meg, hogy a felperes követelése - akár részben is - behajthatatlan lenne. A relatív hatálytalanság megállapíthatóságának ezért hiányzik az elsődleges feltétele, a további feltételek vizsgálatát így szükségtelennek ítélte.
A jogerős ítélet ellen a Pp. 270. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozással a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérve a jogerős ítélet megváltoztatását és a kereseti kérelemnek megfelelő döntés meghozatalát. Álláspontja szerint szerződés relatív hatálytalansága elvi megállapíthatóságának nem a végrehajtási eljárás befejeződése, hanem a fedezetelvonásra irányuló célzat fennállása az előfeltétele. A Ptk. 203. §-a (1) bekezdéséhez fűzött törvényi indokolás is lehetőségként említi az adós marasztalására és a kielégítés tűrésére irányuló hitelezői igények egy perben történő érvényesítését azzal, hogy a kielégítés tűrésére csak attól függően köteles a jogszerző, hogy a követelés - a sikertelen végrehajtás jegyzőkönyv által igazoltan - az adóstól nem, vagy csak részben hajtható be. Törvénysértő ezért a másodfokú bíróság ítélete, mert a perbeli szerződések relatív hatálytalanságának megállapíthatóságát nem a szerződéskötések idején teszi vizsgálat tárgyává, hanem a végrehajtási eljárás eredményétől mint utólagos feltételtől teszi függővé. Hivatkozott továbbá arra, hogy ingó és ingatlan vagyon hiányában az adós M.-Ú. Kft. ellen indult felszámolási eljárás egyszerűsített formában történő befejezése várható, az I. r. alperes tulajdonát képező tanyásingatlan értékesíthetőségének valószínűsége pedig - tekintettel annak földrajzi elhelyezkedésére és az ingatlanra vezetett árveréseknek technikai okok, majd érdektelenség miatti sikertelenségére - csekély, ezért a felperes jelenlegi követelését képező 119 000 000 forintra érdemleges fedezet - leszámítva a perbeli adásvételi szerződések tárgyát képező vagyontárgyakat - nincsen.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztettek elő.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos, mert a másodfokú ítélet nem jogszabálysértő.
A felperes jogi álláspontja szerint a Ptk. 203. §-ának helyes értelmezése az, hogy a relatív hatálytalanságot mindazokban az esetekben meg kell állapítani, amikor a szerződés célja nyilvánvalóan az, hogy harmadik személy kielégítési alapját elvonják. Más kérdés, hogy a hitelező csak akkor indíthat relatív hatálytalanságot megállapító ítélet után végrehajtást a fedezetül szolgáló vagyontárgyra, ha az adós ellen vezetett végrehajtás sikertelen marad.
A Legfelsőbb Bíróság nem osztja a fenti jogi álláspontot a jogszabályhely értelmezését illetően. A Ptk. 203. §-ának (1) bekezdésében írt feltételek konjuktívak. A jogszabályhely a kielégítési alap elvonásának megvalósítását teszi az absztrakt tényállás egyik elemévé és nem az igény kielégíthetőségének a veszélyeztetését. A fedezet-elvonási szándékot a rosszhiszeműség körében kell értékelni.
A felperes a keresetében azt kérte; a bíróság állapítsa meg, hogy a szerződések vele szemben hatálytalanok és mondja ki, hogy követelését az átruházott vagyontárgyakból kielégítheti. Tehát annak tűrésére kérte a II. r. alperest kötelezni, hogy a tulajdonába került vagyontárgyakból az I. r. alperes tartozása végrehajtás útján kiegyenlítésre kerüljön. Keresete a II. r. alperessel szemben tehát marasztalási típusú kereset, olyan ítélet meghozatalát kérte, amely alapján végrehajtási eljárást vezethet az elvont vagyontárgyra.
A Ptk. 203. §-a alapján a visszterhes vagyonátruházási szerződés hatálytalansága akkor állapítható meg, ha a Pp. 164. §-ának (1) bekezdésében foglalt bizonyítási szabálynak megfelelően a hitelező bizonyítja, hogy bírói úton kikényszeríthető igénye van az adóssal szemben, ennek az igénynek a szerződés tárgya fedezetül szolgált volna, és a vagyontárgy elvonása követelésének a kielégítését részben vagy egészben megakadályozta, valamint azt is, hogy a szerző fél rosszhiszemű volt. Ha e feltételek megvannak, akkor a relatív hatálytalanság megállapítása egyben a szerző fél számára helytállási kötelezettséget is teremt, azaz a hitelező követelése végett ugyanúgy végrehajtás alá vonható az átruházott vagyontárgy, mintha az továbbra is az adós tulajdona lenne.
A perben bizonyítást nyert az a körülmény, hogy az I. r. alperes adósnak az értékesített vagyontárgyakon felül jelentős értékű vagyona van. A másodfokú bíróság pedig úgy ítélte meg; a felperes nem bizonyította, hogy az I. r. alperes megmaradt vagyona nem lenne elegendő a követelés kiegyenlítésére. A bizonyítékok felülmérlegelésére a felülvizsgálati eljárásban nincsen lehetőség. Az a körülmény, hogy a bírói gyakorlat lehetőséget lát arra, hogy az egyenes adós marasztalására és a szerződés fedezetelvonó jellegének a megállapítására egy perben kerülhessen sor, a másodfokú bíróság ítéletét nem teszi jogszabálysértővé.