A Legfelsőbb Bíróság Pfv.21330/2007/5. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 392. §] Bírók: Bartal Géza, Fehér Ferenc, Kováts Rolandné

Pfv.VII.21.330/2007/5.

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Kelemen Péter ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Patakiné dr. Schneider Márta ügyvéd által képviselt alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Fővárosi Bíróság előtt 2.G.40.451/2006. szám alatt újraindult, és a Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság 3.Pf.20.180/2007/2. számú ítéletével jogerősen elbírált perében az alperes részéről előterjesztett felülvizsgálati-, és a felperes részéről benyújtott csatlakozó felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.

A felek által le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

Megállapítja, hogy a peres felek felülvizsgálati eljárási költségeiket maguk viselik.

I n d o k o l á s :

1999. december 22-én a felek írásban vállalkozási szerződést kötöttek, ebben felperes megrendelésére az alperes elvállalta a B., K.-i u. 12-14. szám alatti ház vízgépészeti felújítási munkáinak elvégzését. Miután a víz alapvezeték csere nem szűntette meg teljesen a pince padlószintje alatti vizesedést, ezért a felperes műszaki ellenőre 2000. február 16-án az építési naplóba tett bejegyzéssel felhívta az alperest az épületet övező draincső hálózat feltárására. A feleknek szándékukban állt a draincső hálózat kicserélésére újabb szerződést kötni, e célból az alperes 2000. március 21-én írásbeli árajánlatot is készített. Az alperes a draincső hálózat nyomvonalát feltárta akként, hogy az épület sarka körül 1 m széles és 2 m mélységű árkot ásott. Az alperes a munkát 2000. február 22-én időlegesen abbahagyta; a felek ugyanis a munkák felfüggesztésében állapodtak meg, mert egyeztetés vált szükségessé a vállalkozói díj kérdésében. A felperes a munkavégzés során több helyszíni szemlét tartott, a munkák irányítását végző dolgozó időközben hosszabb ideig táppénzes állományban volt.

Az alperes 2000. március 10-től március 27-ig folytatta a munkát; ebben az időben folyamatos esőzések voltak és a víz áztatta az altalajt. A nyitvahagyott árok az eső következtében átázott, az alapok alatt talajtörés jött létre, ennek következtében 2000. március 28-án a falakon és a födémen repedések keletkeztek, az ablakok deformálódtak, az üvegtáblák a keretből kipattantak, a sarokpillér 40 cm-es függőleges mozgással lezökkent. Az épület életveszélyessé vált, a lakókat ki kellett költöztetni. A káresemény folytán a tartószerkezet egy bizonyos szakaszon tönkrement, ennek helyreállítását a felperes saját költségén elvégeztette. A károsodott épületrész lebontásának és újraépítésének költségei összesen 148.290.334 forintot tettek ki, amelyből 37.224.353 forint a káreseménnyel közvetlen okozati összefüggésbe nem hozható.

A felperes módosított kereseti kérelmében 148.290.334 forint és ennek 2000. március 29-től járó késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Ptk. 339. §, 310. § és 355. § (2) és (4) bekezdése alapján. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, vitatta a keresetnek mind a jogalapját, mind az összegszerűségét. 5.000.000 forint és járulékai erejéig beszámítási kifogással élt arra hivatkozva, hogy a felperes újságcikkben nyilvánosságra hozta a nevét és vállalkozását, ezzel az alperes személyiségi jogát megsértette.

A bíróság jogerős ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperes részére 55.532.990 forintot, és ennek 2001. február 19. napjától járó késedelmi kamatát; ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján a bíróságok megállapították, hogy a feltárás elvégzésére vonatkozóan a peres felek között ráutaló magatartással, illetve szóban létrejött a vállalkozási szerződés a Ptk. 205. § (2), illetve 216. § (1) bekezdése szerint. A felperes a munkát az építési naplóban elrendelte, az alperes pedig a munkavégzést megkezdte. Az alperes a szolgáltatás mennyisége és minősége szerint tarthatott igényt díjazásra. A másodfokú bíróság e körben hangsúlyozta, hogy az alperesnek ilyen jellegű munkák elvégzésére képesítése nem volt, emellett a Ptk. 392. § (4) bekezdése alapján a munkavégzést meg is kellett volna tagadnia.

A bíróságok tényként rögzítették, hogy a felperes utasítása csak a feltárás elvégzésére terjedt ki, a kivitelezés módjáról az alperes döntött. A bizonyítékul elfogadott igazságügyi szakértői vélemény szerint az alperes a feltárást nem a szakmai előírásoknak megfelelően végezte. A feltárást ugyanis szakaszosan kellett volna végrehajtani, az alapok oldaltámasztásának eltávolítása súlyos szakmai hiba volt. Az alperes nem gondoskodott az alapok ideiglenes és méretezett megtámasztásáról; a munkaterületet elhagyta anélkül, hogy gondoskodott volna a munkaárok betemetéséről és az épület megtámasztásáról. A felperest nem figyelmeztette a veszélyhelyzetre, ezzel megszegte a Ptk. 392. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat, amely önmagában alapot szolgáltat kártérítési felelősségének megállapítására.

A bíróságok a felperes magatartását is vizsgálták a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése értelmében. Megállapították a felperes közrehatását is, miután a feltárást folyamatosan figyelemmel kísérte, a kiásott munkaterületet szemrevételezte, de a munkálatokra kizárólag a költségkeret tekintetében fordított figyelmet; a munka szakszerű elvégzését nem ellenőrizte. Az alperes a munkavégzést a felperes utasítására függesztette fel, ugyanakkor a felperes nem gondoskodott a munkaterület őrzéséről; a műszaki ellenőrt huzamosabb ideig senki nem helyettesítette, a veszélyhelyzetet a felperesnek is fel kellett volna ismernie. A bíróság a fenti körülmények alapján az alperest a Ptk. 310. § és 392. § (2) bekezdésének utolsó fordulata szerint a bekövetkezett kár 50 %-ának megtérítésére kötelezte. A károkozó magatartások arányát mérlegeléssel állapította meg a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással. A felmerült összes kárból levonva az értéknövekedés összegét 111.065.981 forint felének, azaz 55.532.990 forintnak és kamatainak megfizetésére kötelezte az alperest a Ptk. 318. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó 355. § (1) bekezdése szerint. Az alperes beszámítási kifogását mindkét fokú bíróság alaptalannak találta.

Az alperes a jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte. Álláspontja szerint mindkét ítélet sérti a Ptk. 200. § (2), 205. § (2), 206. §, 216. §, 277. §, 305/A. § (1), 310. §, 339. §, 340. §, 355. §, 392. § (1), (2) és (4) bekezdés, 395. § (4), 400. §, és 404. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezéseket. Az alperes változatlanul fenntartotta korábbi nyilatkozatait, miszerint a draincső hálózat feltárására a felperesnél kialakított és követett gyakorlat szerint csak írásban jöhetett volna létre szerződés; ezt igazolja az is, hogy a felek a díjban nem állapodtak meg, ennek hiányában pedig közöttük a szerződés nem jött létre. Kifejtette, a munkavégzést több ízben felfüggesztették a szerződés és terv hiánya miatt, mivel a felperes nem tudott részletes kivitelezési utasítást adni az alperes részére. Szerinte a felperesnek, mint szakértelemmel bíró cégnek meg kellett volna teremtenie a szakszerű munkavégzés feltételeit, ezzel azonban alapos ok nélkül késedelmeskedett, így a bekövetkezett kárt a felperes mulasztása idézte elő.