30/2010. AEÉ bírósági gyakorlat (AEÉ 2010/11.)

Kapcsolódó határozatok:

Balassagyarmati Törvényszék K.20750/2009/8. (*30/2010. AEÉ bírósági gyakorlat (AEÉ 2010/11.)*), Kúria Kfv.35552/2009/3. (*30/2010. AEÉ bírósági gyakorlat (AEÉ 2010/11.)*)

***********

I. Az adóhatóság mulasztási bírság kiszabása mellett az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget 12 nyitvatartási napra lezárhatja, illetőleg az adózó tevékenységének jellege szerint az adóköteles tevékenység gyakorlását ugyanezen időtartamra felfüggesztheti, ha az adózó (a) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat vagy foglalkoztatott, (b) igazolatlan eredetű árut forgalmaz, (c) az adóköteles tevékenység célját szolgáló ugyanazon helyiségében (műhely, üzlet, telep stb.) az első ellenőrzéstől számított egy éven belül második alkalommal mulasztotta el számla- vagy nyugtaadási kötelezettségét. II. Az adóhatóságnak az üzletlezárás alapesetében mérlegelnie kell az eset összes körülményét, az adózó jogellenes magatartásának (tevékenységének vagy mulasztásának) súlyát, gyakoriságát, továbbá azt, hogy az adózó, illetve intézkedő képviselője, alkalmazottja, tagja vagy megbízottja az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt-e el. A körülmények mérlegelése alapján lehet eldönteni, hogy az üzletlezárás elrendelése indokolt-e. [Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 174. § (1) bekezdése; a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 339/B. §]

Az adóügyi perrel érintett eset tényállása szerint az elsőfokú adóhatóság az adózó vendéglátóipari egységében 2009. február 9-én adatgyűjtésre, illetve egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzést végzett. Az adózó az ellenőrzés napján 12.00 órától alkalmi munkavállalói (AM) könyvvel foglalkoztatott két munkavállalót, akiknek a könyvében a 2009. február 9-ei munkavégzés ténye nem került bejegyzésre.

Az elsőfokú adóhatóság a 2009. április 6. napján kelt határozatával az adózót mulasztási bírság megfizetésére kötelezte, és elrendelte az adóköteles tevékenység célját szolgáló vendéglátóhely 12 nyitvatartási napra történő lezárását.

Az adózó fellebbezése alapján eljárt másodfokú adóhatóság a 2009. május 25-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

Az adózó a jogerős másodfokú határozattal szemben bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett. Keresetében az adóhatósági határozatok üzletbezárásról rendelkező részeinek a hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint az adóhatóság a körülmények jogszerű mérlegelése esetén az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 174. § (1) bekezdésének a) pontjában foglalt szankciót (az üzlet lezárását) nem alkalmazhatta volna.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az első- és másodfokú határozatnak az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiség lezárására vonatkozó részeit hatályon kívül helyezte, és ebben a kérdésben az elsőfokú hatóságot új eljárásra kötelezte. Indokolásában rögzítette, hogy az elsőfokú adóhatóság az Art. 174. § (1) bekezdésének a) pontjában foglalt törvényi rendelkezés alkalmazásának indokaként a jogszabálysértés tárgyi súlyát, az előírásszerű foglalkoztatáshoz fűződő kiemelt társadalmi érdeket, az adózótól elvárható kellő körültekintés hiányát jelölte meg. E mérlegelési szempontokat a másodfokú határozat indokolása sem változtatta meg, nem is bővítette. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a jogszabálysértés tárgyi súlyát, valamint az előírásszerű foglalkoztatáshoz fűződő kiemelt társadalmi érdeket a jogalkotó értékelte azzal, hogy az Art. 174. § (1) bekezdésének a) pontját - az abban foglalt szankcióval - megalkotta. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a kellő körültekintés minden adózótól elvárható, de a hiánya nem eredményezhet automatikusan helyiségbezárást. Ebből következően az adóhatóság a jelen ügyben a helyiséglezárás szankció alkalmazására okszerű magyarázatot nem adott. Az elsőfokú adóhatóság az eset összes, és konkrét körülményeinek feltárása és értékelése alapján hozhat jogszerű döntést abban a kérdésben, hogy e szankciót alkalmazza-e (ha igen, miért, avagy sem).

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével szemben a Legfelsőbb Bírósághoz az alperesi adóhatóság nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben az ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az adóhatározatokat az elsőfokú bíróság okszerűtlen és megalapozatlan jogi indokolás alapján helyezte hatályon kívül, ítélete sérti az Art. 1. § (2) bekezdését, a 174. § (1) bekezdésének a) pontját, és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 339/B. §-át.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy az alperes felülvizsgálati kérelme - az alábbiak szerint - megalapozatlan.

A pernek nem volt tárgya a vitatott szankció jogalapja, illetve az alkalmazott másik szankció, a mulasztási bírság sem. Az elsőfokú bíróságnak csupán a helyiséglezárás alkalmazásának jogszerűségéről kellett döntenie.

Az Art. 174. § (1) bekezdése értelmében az adóhatóság mulasztási bírság kiszabása mellett az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget 12 nyitvatartási napra lezárhatja, illetőleg az adózó tevékenységének jellege szerint az adóköteles tevékenység gyakorlását ugyanezen időtartamra felfüggesztheti, ha az adózó (a) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat vagy foglalkoztatott, (b) igazolatlan eredetű árut forgalmaz, (c) az adóköteles tevékenység célját szolgáló ugyanazon helyiségében (műhely, üzlet, telep stb.) az első ellenőrzéstől számított egy éven belül második alkalommal mulasztotta el számla- vagy nyugtaadási kötelezettségét.

A Legfelsőbb Bíróság a hivatkozott jogszabályi rendelkezés kapcsán kifejtette, hogy a helyiséglezárás nem objektív, a törvény által kötelezően előírt szankció, annak alkalmazásáról a hatóság mérlegelési jogkörében dönt. Az Art. 174. § (1) bekezdésének a) pontja ugyanis nem akként rendelkezik, hogy az adóhatóság a helyiséget "lezárja", hanem akként, hogy "lezárhatja".

Az Art. 1. §-ának (2) bekezdése alapján az adózó és az adóhatóság e törvénynek és más törvényeknek megfelelően gyakorolhatja jogait és teljesíti kötelezettségeit. Ha a törvény az adóhatóságot mérlegelésre jogosítja fel, azt csak a felhatalmazás céljának megfelelően, a törvényes keretek között gyakorolhatja.

A Pp. 339/B. §-a szerint a mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozat akkor tekintendő jogszerűnek, ha a közigazgatási szerv a tényállást kellő mértékben feltárta, az eljárási szabályokat betartotta, a mérlegelés szempontjai megállapíthatóak, és a határozat indokolásából a bizonyítékok mérlegelésének okszerűsége kitűnik.

Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában konkrétan nem jelölte meg a Pp. 339/B. §-át, a Legfelsőbb Bíróság azonban megállapította, hogy döntése során e jogszabályhelyet helytállóan alkalmazta. Az elsőfokú bíróságnak el kellett különítenie az adóhatározatokban a jogalapra, illetve az alkalmazott - különféle - szankciókra vonatkozó indokolást akként, hogy egymásra épülő és egymást feltételező indokolási részeket vizsgált.

Tényszerű és nem iratellenes az elsőfokú bíróság azon megállapítása is, hogy az első- és másodfokú hatóság határozatának indokolása nem tartalmazta a perbeli ügy azon figyelembe vett, konkrét tényeinek, adatainak, körülményeinek a megjelölését, illetve mikénti értékelését, amelyek az Art. 174. § (1) bekezdésének a) pontjában rögzített szankció alkalmazását megalapozták.

A Legfelsőbb Bíróság egyet értett az elsőfokú bírósággal abban is, hogy a konkrét ügy konkrét tényeinek, körülményeinek értékelése nélkül az adóhatározatokban értékelés nélkül megjelöltek (a jogszabálysértés tárgyi súlya, az előírásszerű foglalkoztatáshoz fűződő kiemelt társadalmi érdek, az adózótól elvárható kellő körültekintés hiánya) önmagukban nem szolgáltak magyarázatként a mulasztási bírság mellett a helyiséglezárás szankció alkalmazására. Az adóhatóságnak azt is meg kell indokolnia, hogy miért nem minősítette elegendőnek a mulasztási bírság kiszabását, és az ellenőrzött adózónál miért tartotta szükségesnek további szankciós jellegű intézkedés alkalmazását. Mindezek hiányában a döntés jogszerűsége nem állapítható meg.

A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet, amely a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

[Nógrád Megyei Bíróság 10.K.20.750/2009/8.; Legfelsőbb Bíróság Kfv. V.35.552/2009/3.]