BH 1994.1.34 A házastársi közös szerzés címén érvényesített vagyoni igény elbírálása során önmagában méltányossági alapon nem lehet eltérni a vagyonszaporulat egyenlő arányú megosztásától [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (5) bek.].

A peres felek 1980. szeptember 19-én kötöttek házasságot, 1981. december 8-án leánygyermekük született. Az együttélést kb. két hónappal a házasságkötés előtt a felperes különvagyonát képező házas ingatlanban kezdték meg. 1981 decemberétől az alperes édesanyja is velük lakott. 1981. április 9-én a felperes megvásárolta a perbeli építési telket, amelyen 1985 végére többszintes, 295 m2-es lakást magában foglaló, luxuskivitelű családi ház felépítésére került sor. A felek életközössége 1985 májusában megszűnt ugyan, de 1985 őszén még mindketten elkezdték a beköltözést az újonnan épült házba. 1986 januárjában az alperes mindkét lakásból elvitte a személyes ingóságait, és élettársi kapcsolatot létesített.

A kerületi bíróság részítéletével a házasságot felbontotta, a gyermeket az alperesnél helyezte el, a felperest gyermektartásdíj fizetésére kötelezte, a felperesnek a lakás használata rendezése iránti keresetét, valamint az alperes lakáshasználati jog ellenértéke iránti viszontkeresetét pedig elutasította. A másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú részítélet fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta.

Az alperes a viszontkeresetében házastársi közös szerzés címén tulajdoni igényt is érvényesített a perbeli ingatlanra. Nem vitatta, hogy az ingatlan 30%-a a felperes különvagyona, kérte azonban annak megállapítását, hogy a fennmaradó 70% felének, azaz 35/100-nak a tulajdonjoga őt illeti meg. Kérte továbbá a házastársi közös vagyon megosztását, ennek során ingatlantulajdoni hányadának a felperes tulajdonába adását, a felperes megfelelő teljesítőképessége hiányában pedig az ingatlan árverési értékesítését. Viszontkeresete kiterjedt a közös vagyoni ingóságok megosztására is.

A felperes ellenkérelme az alperes tulajdoni igényének az elutasítására irányult. Arra hivatkozott, hogy játék- és díszműtárgy-készítő kisiparosként már a házasságkötést megelőzően jelentős vagyonnal, több millió forint értékű készpénzzel, takarékbetétkönyvekkel és ingatlanokkal rendelkezett, és mind a perbeli ingatlan megvételére, mind az építkezésre a különvagyonából került sor; a közös vagyoni ingóságok közül pedig mindössze 69 400 forint értékű vagyontárgy került a birtokába.

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a perbeli ingatlan 7/25 tulajdoni illetőségét házastársi közös vagyon "megosztása" jogcímén megszerezte. A közös vagyon megosztása körében elrendelte az ingatlan árverési értékesítését 18 350 000 forint kikiáltási áron, kimondva, hogy a befolyt vételár 72%-a a felperest, 28%-a az alperest illeti meg. A közös vagyoni ingóságok közül - a kialakult birtokhelyzetnek megfelelően - 738 820 forint értékű vagyontárgyat a felperes, 188 000 forint értékű vagyontárgyat az alperes tulajdonába adott, a 302 410 forint értékkülönbözetet a felperesnek járó árverési vételár terhére számolta el.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperest a perbeli ingatlanból megillető tulajdoni hányadot 13/100-ra mérsékelte, és a felperest feljogosította arra, hogy az alperes tulajdoni hányadát 2 229 500 forint megváltási ár ellenében magához váltsa. A felperest terhelő ingó értékkülönbözet összegét 32 205 forintra leszállította. Rendelkezett a földhivatal megkereséséről, a le nem rótt illeték, valamint a perköltség viseléséről.

Az ítélet indokolása szerint a felperes javára az építkezésnél 2 900 000 forint különvagyoni ráfordítás bizonyított, amelyből 2 150 000 forintot a fellebbezési eljárásban az alperes sem vitatott, 750 000 forint pedig takarékbetétkönyvekben állt a felperes rendelkezésére. A felperesi különvagyon a szakértő által megállapított 6 000 000 forint bekerülési költség 48%-a. A fennmaradó 52%-os ráfordítást a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése alapján közös vagyonként kell figyelembe venni, mert a felperes a fentieket meghaladó különvagyoni felhasználást sem a telekvételnél, sern az építkezésnél nem bizonyította.

A közös vagyon megosztásánál azonban a másodfokú bíróság eltért az egyenlő mértékű elosztás szabályától. Ezzel összefüggő indokolása szerint "az iratokból megállapítható az, hogy a felek életvitele és módja az általánostól eltérően alakult, és a felperesnek az átlagostól eltérő jövedelmi és vagyoni viszonyai az alperes számára is az átlagosnál magasabb életszínvonalat biztosítottak. Az alperes a munkaviszonyát már 1981 áprilisában megszüntette, noha őt a felperes a háztartás ellátásával kapcsolatos teendők alól fizetett munkaerők felvételével, illetőleg az alperes édesanyjának a felekhez való költöztetésével mentesítette. Az iratokból kitűnően a felek és az alperes édesanyjának megélhetését a felperesi jövedelem biztosította, és a felek közül egyedül a felperes volt az, aki a közös életvitel terheit magára vállalta. Ilyen körülmények között méltánytalan volna a felperesre az, ha az alperes a közös vagyoni beruházások felére igényt tarthatna." Ezért a feleknek a közös vagyon létrehozásában kifejtett erőfeszítését figyelembe véve a másodfokú bíróság a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdésére hivatkozással akként döntött, hogy a felek által létrehozott 52%-os közös vagyoni hozzájárulásból az alperest annak nem a fele, hanem csupán negyede, azaz az ingatlan 13/100 tulajdoni hányada illeti meg. A felperes vagyoni helyzetét kellő biztosítéknak tartotta arra, hogy az ingatlan életközösség megszakadásakori állapotának megfelelő forgalmi értékének (17 150 000 forint) 13%-át, vagyis 2 229 500 forintot 60 napon belül meg tud fizetni az alperesnek, ezért a közös tulajdon megszüntetésének módját megváltoztatva az alperes tulajdoni hányadát a felperes tulajdonába adta. A közös vagyon méltányos megosztására hivatkozással a 880 920 forint értékű közös ingóságból is csak 1/4 részben állapította meg az alperest megillető hányadrészt, és a nála levő 188 000 forint értékű vagyontárgyat figyelembe véve szállította le a felperes értékkülönbözet-fizetési kötelezettségét.

A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdését, mert az ítéletében részletezett körülmények még fennállásuk esetén sem indokolnák az eltérést a házastársak egyenlő arányú közös szerzésének a Csjt. 27. §-ának (I) bekezdésében foglalt szabályától. Okiratokat csatolt annak igazolására, hogy édesanyja 1982-től, ő maga 1984-től bedolgozóként munkaviszonyban állt, és vitatta a jogerős ítéletnek azokat a ténymegállapításait, amelyek szerint a közös háztartásban nem végzett munkát.