EH 2000.300 A nem vagyoni kártérítés megítélésének feltételei rövidebb időtartamú megbetegedést elszenvedő károsult javára [Ptk. 84. § (1) bek. e) pont, 355. §].

A III-IV. r. felperesek 1994. június 12-én szalmonellával fertőzött süteményt vásároltak az alperes cukrászdájában, amelytől ők és a III. r. felperes kiskorú gyermekei - az I-II. r. felperesek - is fogyasztottak, és valamennyien megbetegedtek. Az I. r. felperes június 14-24-ig volt kórházban, majd augusztus 20-án vált gyógyulttá. A II. r. felperes kórházi ellátásra nem szorult, mintegy négy hétig gyengélkedett. A III. r. felperes június 14-24-ig kórházi kezelésre szorult, mintegy egy hónapon át nem tudta ellátni a szokásos teendőit, és a korábban meglévő kevert érzelmű hangulati zavara a fertőzés következtében rosszabbodott, annak hatása még évekkel később is kimutatható volt. A IV. r. felperes június 13-24-ig volt kórházban, és július 31-én vált keresőképessé.

A felperesek módosított keresetükben vagyoni és nem vagyoni káraikat érvényesítették az alperessel szemben. Nem vagyoni kártérítésként személyenként 100 000 forintot követeltek.

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperesek testi épsége, egészsége sérült, ezért a személyhez fűződő jogaik (Ptk. 76. §) sérelme folytán a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontja értelmében a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése és 355. §-a alapján kártérítésre tarthatnak igényt. Az alperest kötelezte az I. r. és a II. r. felperesek részére vagyoni kártérítésként személyenként 21 000 forint és kamata, a III. r. felperes részére 51 000 forint és kamata, míg a IV. r. felperes részére 70 783 forint és kamata megfizetésére. A III. r. felperes kivételével a felperesek nem vagyoni kárigényét elutasította, mert a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján úgy látta, hogy az I-II. r. és IV. r. felpereseknél nem mutatható ki olyan fizikai, testi, illetőleg lelki sérülés, amely alapot adna a nem vagyoni kártérítésre. A III. r. felperes esetében azonban az orvos szakértői véleményből megállapította az ilyen hátrány bekövetkezését, ezért a nem vagyoni kártérítés követelésének jogalapját megállapította, és annak összegét 50 000 forintban határozta meg.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Megállapította, hogy a károkozás mértéke az I-II. r. és IV. r. felperesek esetében nem érte el azt a mértéket, amely a nem vagyoni kártérítésre való jogosultságukat megalapozná. Az alperes oldalán egyébként is figyelembe kell venni a teherbíró képességet, amely méltányos esetben a kárösszeg mérséklésére vezethet, arra tekintettel, hogy a felperesek keresete a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésén alapult.

A jogerős ítélet felülvizsgálatát a felperesek kérték, álláspontjuk szerint a személyhez fűződő jogaik megsértésének (Ptk. 76. §) jogkövetkezménye a Ptk. 355. §-ának (1) bekezdése szerinti kártérítési kötelezettség, és méltányosságból a kár mérséklésének nincs helye. Az alperes teljesítése hibás volt, és ezzel kárt okozott, így a Ptk. 339. §-ának (2) bekezdésében foglalt szabály nem alkalmazható.

Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése értelmében csak a felülvizsgálattal támasztott részében vizsgálta.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján, akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint. A perben nem volt vitás a felperesek személyhez fűződő jogának megsértése, ezért a jogsértés elkövetésekor hatályos Ptk. 339-360. §-ai szerint követelhettek kártérítést, ezen belül pénzbeli kártérítésként nem vagyoni kárpótlást.

A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint az alperes akkor kötelezhető kártérítésre, ha a kártérítés általános feltételeit - egyebek mellett a kár, ezen belül a nem vagyoni kár bekövetkezését - bizonyítják. A személyhez fűződő jog megsértése miatt igényelt kártérítésnek is ugyanazok a feltételei, mint bármilyen más, egyéb jogellenes károkozásért követelt kártérítésnek. Nem helytálló tehát a felperesek felülvizsgálati érvelése, mert a személyhez fűződő jog megsértése önmagában csak a jogellenes magatartás megállapítására ad alapot, de a sérelmet szenvedő fél nem vagyoni kártérítést csak akkor igényelhet, ha bizonyítja olyan hátrány bekövetkezését, amely indokolja a nem vagyoni kárpótlás megállapítását.

Az adott esetben a felperesek a fertőzés következtében átmenetileg szenvedtek el egészségromlást, de ez az I., II. r. és IV. r. felpereseknél nem jelentett olyan hátrányt, amely indokolná részükre a nem vagyoni kárpótlás megítélését, illetőleg a III. r. felperes esetében a megítélt összeg felemelését.

A jogerős ítélet érdemben helytálló, de a másodfokú bíróság tévesen utalt a kártérítés mérséklésének szabályára. A felperesek nem vagyoni kárigénye a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdésén alapul, az elsőfokú bíróság által megítélt vagyoni kártérítés kérdésével pedig fellebbezés hiányában nem kellett foglalkozni. A felperesek felülvizsgálati kérelmében említett hibás teljesítés kérdése pedig azért nem jöhetett szóba, mert az adott esetben az alperes felelősségének alapja a személyiségi jogsérelem, az erre alapuló kárigények pedig a Ptk. 339-360. §-ai szerint bírálandók el.

A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott részét a Pp. 275/A. §-ának bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. III. 24.313/1998. sz.)