BH 2024.11.267 I. Veszélyes üzemi felelősség esetén a kimentéshez megkövetelt, a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső elháríthatatlan ok két feltétel egyidejű fennállását jelenti: a kár okának egyrészt a veszélyes üzem működési körébe nem tartozónak, vagyis külsőnek, másrészt elháríthatatlannak kell lennie. A konjunktivitásból következően bármelyik feltétel hiánya a másik feltétel fennállásának vizsgálatát szükségtelenné teszi.

II. A veszélyes üzem működési körén kívül eső, külső ok vizsgálatánál a balesethez vezető közlekedési helyzetet is értékelni kell.

III. Az elévülés nem más, mint az időmúlásnak - a Ptk. 6:21. §-ában a jogvesztéstől megkülönböztetett, a követelés bírósági eljárásban való érvényesíthetőségét megszüntető - anyagi jogi joghatása. Számítására ezért értelemszerűen a Ptk. 8:3. §-ának rendelkezései irányadóak.

IV. A Ptk. 8:3. § (3) bekezdése munkanap és munkaszüneti nap között tesz különbséget, és arra az esetre rendelkezik az eltérő határidő-számításról, ha a határidő utolsó napja nem munkanap. Vagyis: e jogszabályhely alkalmazása során a munkaszüneti nap fogalma nem szűkíthető le annak az Mt. által használt definíciójára [2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:532. §, 6:535. § (1) bek., 6:538. §; 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 279. § (1) bek.].

Pertörténet:

Fővárosi Törvényszék P.22456/2019/107., Fővárosi Ítélőtábla Pf.20309/2023/6., Kúria Pfv.20424/2024/4. (*BH 2024.11.267*)

***********

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] Az I. rendű felperes 2016. június 30-án Németországban az autópályán egy járműszerelvény utasaként közlekedési baleset részese volt, amelyben életveszélyes sérüléseket és egészségkárosodást szenvedett.

[2] A baleset előzménye az volt, hogy egy járműszerelvény az autópálya jobb oldali külső sávjában lassítva megállt az előtte kialakult forgalmi helyzet miatt. Ezt az ugyanabban a forgalmi sávban mögötte haladó nyerges vontató járműszerelvény vezetője későn észlelte, emiatt hirtelen fékezésre kényszerült. Ennek következtében a járműve elveszítette a stabilitását, a vontatott félpótkocsi balra kilendült, majd nekiütközött az előtte megállt járműnek. Az I. rendű felperest utasként szállító jármű közvetlenül a vészfékezés miatt stabilitását vesztett járműszerelvény mögött haladt. E jármű vezetője a veszélyhelyzet elhárítása érdekében - vezetői hiba nélkül - balra kormányozta a járművét, majd erőteljes fékezésbe kezdett, azonban az előtte haladó járműszerelvény ütközése következtében lerövidült féktávolság miatt nem tudta elkerülni, hogy a járműve balra a kilendült félpótkocsinak ütközzön.

[3] Az I. rendű felperest szállító jármű üzemben tartója az alperessel állt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási jogviszonyban.

[4] A II-III. rendű felperesek az I. rendű felperes gyermekei.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[5] A felperesek keresetükben az I. rendű felperes javára kártérítés, valamint mindhármuk javára sérelemdíj megfizetésére kérték kötelezni az alperest. A kereset jogalapjaként - egyebek mellett - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:524. § (1) bekezdését jelölték meg.

[6] Az alperes - elévülési kifogást is tartalmazó - érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az első- és a másodfokú közbenső ítélet

[7] Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes köteles az I. rendű felperes 2016. június 30-i közúti balesetével okozati összefüggésben az I. rendű felperest ért kár és a felpereseket ért nem vagyoni hátrány kompenzálására alkalmas sérelemdíj megfizetésére.

[8] A 864/2007/EK rendelet (Róma II.) 4. cikk (2) bekezdése alapján a perben a magyar jogot alkalmazta.

[9] Rámutatott: a veszélyes üzemi felelősség alóli kimentéshez az alperes részéről annak bizonyítására volt szükség, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a biztosítottjának, az I. rendű felperest szállító jármű üzemben tartójának fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esett, továbbá a baleset és az I. rendű felperes baleseti sérülése objektíve elháríthatatlan volt. Az alperes védekezésére figyelemmel részletesen ismertette a perben kirendelt igazságügyi gépjárműszakértő szakvéleményének lényeges megállapításait. Azok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperesek nem vagyoni sérelmének és az I. rendű felperes kárainak bekövetkezése objektíve elkerülhető lett volna abban az esetben, ha az alperes által biztosított jármű vezetője a közlekedési vészhelyzet elhárításának módjai közül nem a balra kormányzást, hanem az azonnali fékezést választotta volna, majd az előtte bebicsakló járműszerelvény észlelését követően jobbra előre kormányozta volna az általa vezetett járművet. Értékelte, hogy a baleset elkerüléséhez vezethetett volna a választott vezetéstechnikai megoldás mellett az is, ha további balra kormányzást végez, vagy ha nagyobb követési távolságot tart a jármű vezetője. Hivatkozása szerint ezek az elméleti baleset-elhárítási lehetőségek kizárták az alperes veszélyes üzemi felelősség alóli eredményes kimentését, tekintettel arra is, hogy az alperes által biztosított jármű vezetőjének magatartása az általános felelősségi szabályok szerint felróható is volt. Az objektív alapú felelősség miatt annak sem tulajdonított jelentőséget, hogy a baleset elhárítására alkalmas megoldás a veszélyhelyzet felismerésekor mennyire tűnt kedvezőnek a járművezető számára, és a jármű vezetője az ütközés elkerülhetetlenségét nem láthatta előre.

[10] Mindezek miatt azt állapította meg, hogy az I. rendű felperest szállító járműszerelvény üzemben tartójának fennáll a kártérítési felelőssége, egyúttal az alperest a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 12. §-a és 28. § (1) bekezdése, valamint az e jogszabályi rendelkezésekkel összhangban álló felelősségbiztosítási szerződés (ÁSZF) 9. §-a és 10. § (1) bekezdése alapján helytállási kötelezettség terheli. Utalt arra, hogy a balesetben részes és az annak bekövetkezéséért felelős más személyek közös károkozásának csak a károkozók egymás közti viszonyában volt jelentősége, mert az általuk okozott kárért a felelősségük a felperesekkel szemben a Ptk. 6:524. § (1) bekezdése szerint egyetemleges.

[11] Az alperes elévülési kifogásának elbírálásakor abból indult ki, hogy a Ptk. 6:532. §-a szerint a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes, és ezért az egyes kártérítési igényeknél külön-külön értékelte a károk szubjektív hatályú jogi tényeit. Az I. rendű felperesnek a baleset következtében felmerült ápolási és gondozási kiadásai, valamint a jövőbeli járadékigény vonatkozásában azt rögzítette, hogy azok szükségképpen a balesetet követő időpontban keletkeztek. A sérelemdíj-követelések vonatkozásában kifejtette, hogy azok elévülésének kezdő időpontja nem a károkozás, hanem a nem vagyoni károsodás bekövetkezésének időpontjától függött, amely álláspontja szerint nem a baleset időpontjával volt azonos. Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy a felperesek a nem vagyoni hátrányok mértékéről sem szerezhettek tudomást a baleset megtörténtekor, ezért a követeléseiket nem is tudták érvényesíteni. Ezt a követelés érvényesítését menthető okból akadályozó körülménynek tekintette, amely a Ptk. 6:24. § alapján az elévülés nyugvását eredményezte.