BH 2006.10.317 A tanú vallomása abban a kérdésben nem vehető figyelembe bizonyítási eszközként, amellyel kapcsolatban mentességi jog illeti meg, és a vallomást megtagadhatta volna [Be. 82. § (1) bek. b) pont, 84. §].

A megyei bíróság, illetve az ítélőtábla a 2004. március 18-án jogerőre emelkedett ítéletével P. Gy. terheltet különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évi fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, kényszergyógyítását is elrendelte. A fegyházbüntetés tartamába a terhelt által előzetes fogva tartásban töltött időt beszámította. Rendelkezett a bűnjelek kiadásáról, illetve megsemmisítéséről és kötelezte a terheltet az eljárás során felmerült 110 235 Ft bűnügyi költség megfizetésére.

A jogerős határozatokkal megállapított tényállás lényege a következő:

A terhelt és élettársa, illetve az élettársi viszonyban élő L. B. és M. M.-né sértettek mint hajléktalanok, közvetlenül egymás mellett éltek egy elhagyott épületben az általuk kialakított "lakrészekben". 2001. november 11-én délelőtt a hazatérő P. Gy. terhelt lezárt lakrészét felnyitva találta, és abban L. B. és M. M.-né sértettek bent tartózkodtak. Nevezettek azért mentek be oda, mert maguk is észlelték a rendszeresen lezárt lakrész nyitott állapotát. A terhelt és élettársa tapasztalták, hogy az aznap vásárolt élelmiszer, kávé stb. eltűnt. E miatt a terhelt a sértetteket lopással gyanúsította, majd - amikor ők ezt tagadták - szóváltás során - mindkét sértettet pofon ütötte és kizavarta a lakásból.

L. B. sértett "felháborodásában és ittas indulatában" lakrészéből kihozott egy baltát és azzal fenyegetőzött, illetve szidalmazta a terheltet. A terhelt kicsavarta az eszközt a kezéből és annak fokával többször fejen ütötte őt. Ezután ugyanezzel az eszközzel tovább bántalmazta L. B. és M. M.-né sértetteket. Őket lakrészükbe is követte, ott egy kőműveskalapács-fejet elvett M. M.-né sértettől és a baltával és ezzel is bántalmazta mindkét sértettet.

A bántalmazásból mindkét sértett benyomatos koponyacsonttörést szenvedett. Sérülésük közvetlenül életveszélyes volt, amely mindkettejüknél műtétet tett szükségessé. L. B. sértett fejét összesen 17 erőbehatás érte, amelyek hatására arccsonttörést is szenvedett. A koponyatörést és az arccsonttörést okozó erőbehatások nagy erejűek voltak, míg a többi, fejet ért erőbehatás közepes erejű volt. M. M.-né sértett koponyatörését nagy erejű, négy fejtájéki sérülését közepes erőbehatás okozta. A sérülések gyógytartama L. B. sértettnél 2 hónapot, M. M.-né sértettnél 6 hetet tett ki.

A másodfokú bíróság ítélete ellen a legfőbb ügyész a Be. 431. §-a alapján a törvényesség érdekében jogorvoslati indítványt terjesztett elő, amelyben indítványozta a Be. 82. §-a (2) bekezdésének harmadik mondatában foglalt eljárási jogszabályokkal kapcsolatos törvénysértés megállapítását, egyben annak kimondását, hogy a mentességi jogra történt figyelmeztetés elmaradását követően kihallgatott tanú vallomásának a bizonyító erő megítélése szempontjából sem lehet jelentőséget tulajdonítani.

Az indítvány indokolása szerint az alapeljárás fellebbezési szakában a fellebbviteli főügyészség indítványozta a két sértett tanúnak az ítélőtáblai tárgyaláson történő meghallgatását, mivel az elsőfokú bíróság a sértett tanúkat nem figyelmeztette arra, hogy a "mint a terhelt hozzátartozói, a tanúvallomást megtagadhatják". A főügyészség álláspontja szerint e mulasztás orvoslása nélkül a tanúk vallomása bizonyítékként nem vehető figyelembe.

Az ítélőtábla a bizonyítási indítvány elutasításával kapcsolatban határozatának indokolásában azt fejtette ki, hogy az elsőfokú bíróság kétségtelenül eljárási szabályt sértett, amikor a két sértett tanú figyelmeztetését elmulasztotta. Tekintettel azonban arra, hogy mindketten tagadták a terhelt sérelmére elkövetett lopásban való részvételt, L. B. sértett ezen túlmenően azt is, hogy baltával a terheltre támadt volna, szükségtelen volna a tanúk mentességi jogukra történő figyelmeztetésüket követő újbóli kihallgatása, avagy vallomásaiknak a bizonyítékok köréből kirekesztése. Akkor ugyanis, ha a vallomás megtagadására jogosult tanú a figyelmeztetés elmaradását követően megtett vallomásában - mint az adott esetben is - nem vádolja sem magát, sem hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével, csupán formailag valósul meg az eljárási szabálysértés, ami szükségképpen relatív, hiszen az ügy érdemére, a büntetőjogi főkérdésben hozott ügydöntő határozatra nincs kihatása.

Az ítélőtábla ezen okfejtése az indítvány szerint törvénysértő. A büntetőeljárásnak az első-, illetve a másodfokú tárgyalás időpontjában hatályos szabályai [egyrészt az 1973. évi I. törvény 66. §-ának (2) bekezdése, másrészt az 1998. évi XIX. törvény (Be.) 82. §-a (2) bekezdésének első és második mondata] szerint a tanút kihallgatása elején tájékoztatni kell a vallomástétel megtagadásának lehetőségéről, és figyelmeztetni kell a jogaira. A törvény nem adott és nem ad lehetőséget arra, hogy a kötelező figyelmeztetés elmulasztását követően tett tanúvallomásnak a bíróság bármilyen jelentőséget tulajdonítson. A törvénysértő mulasztással kihallgatott tanú vallomásának bizonyítási eszközként való felhasználását az időközben hatályon kívül helyezett 1973. évi I. törvény 67. §-ának (3) bekezdése korábban is tiltotta, s ezt a tilalmat a hatályos Be. 82. §-a (2) bekezdésének harmadik mondata is tartalmazza. Az ítélőtábla ezeket a szabályokat sértette meg, amikor a tanúvallomások tartalmának jelentőséget tulajdonítva döntötte el, hogy a tanúk vallomásának az ügy érdemére nincs kihatása.

A kérdéses, a Be. 373. §-a (1) bekezdésének II. pontjában fel nem sorolt fenti eljárási szabálysértés más jogorvoslattal nem támadható és az a terhelt bűnösségének megállapítását, bűncselekményének jogi minősítését, illetőleg a büntetés kiszabását nem befolyásolja. Ugyanakkor a jogszabály egységes értelmezésének biztosítása érdekében a törvénysértésnek a Be. XVIII. Fejezete szerinti eljárásban megállapítása indokolt.

A nyilvános ülésen a legfőbb ügyész képviselője indítványukat indokai alapján fenntartotta, míg a terhelt érdemi észrevételt nem tett.

A Legfelsőbb Bíróság a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslati indítványt (a továbbiakban: törvényességi jogorvoslat) amellett is alaptalannak találta, hogy az ítélőtábla részben téves jogi álláspontot foglalt el a Btk. 82. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt kioktatási kötelezettség alkalmazási feltételeit és kihatását illetően.

Amint arra a törvényességi jogorvoslat is utalt, P. Gy. terhelt a nyomozás során, illetve az elsőfokú bíróság előtt tett vallomásaiban általánosságban azzal védekezett, hogy L. B. és M. M.-né sértettek előbb meglopták, majd megtámadták, és ő csupán a támadással szemben védekezett.

Ugyanakkor azt következetesen feltárta és beismerte, hogy a L. B. sértettől elvett baltával, majd a M. M.-né sértettől elvett kőműveskalapács-fejjel - követve őket a saját lakrészükbe is - mindkét sértettet kitartóan bántalmazta, koponyatöréssel járó életveszélyes sérüléseiket ennek során okozta.