BH 1981.9.344 Céltévesztés esetén a szándékos testi sértés kísérletének és a gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétségének bűnhalmazatban megállapítása [Btk. 12. § (1) bek., 170. § (2) és (6) bek., 13., 14. §].

A megyei bíróság a vádlottat súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége miatt halmazati büntetésül - börtönben végrehajtandó - 3 évi szabadságvesztésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.

A megállapított tényállás lényege a következő.

Az italozó életmódot folytató vádlott egész napos italozás után amiatt bántalmazta feleségét, mert az nem fogott hozzá haladéktalanul a vacsora főzéséhez. Az asszony védekezése közben a vádlott szájába kapott, ekkor az indulatos vádlott kiszaladt a lakásból, magához vett egy vasvillát, hogy azzal megverje a feleségét.

Távolléte alatt a felesége az egy hónapos csecsemőt szoptatás végett a karjára vette. A vádlottnak a szobába visszaérkezésekor a felesége az ágynak az ajtóhoz közeli szélén ült. A vádlott a két kézre fogott vasvillát az alacsony mennyezetű szobában oldalirányba megemelte, hogy a villa lapjával feleségét hátba vágja. A sértett elhajlással védte ki az ütést, a vasvilla azonban a csecsemő fejét érte.

A közepes erejű ütés következtében a kisgyermek keményburok alatti vérzéssel és agyrázkódással járó koponyacsonttörést szenvedett.

A sérülései miatt életveszélyes állapotba került gyermek halálát a gyors és szakszerű műtéti beavatkozás hárította el. A sérülés tényleges gyógytartama 3 hónap volt. Nagy a valószínűsége, hogy a sérülés távolabbi következményeként a gyermeknél epilepsziás rohamok lépnek fel.

Az első fokú ítélet tényállása hiányos, mert nem tartalmazza azt a körülményt, hogy a vádlott a vasvillával történt ütés leadásakor látta-e a házastársa karján ülő gyermeket. E ténymegállapítás hiányában ugyanis nincs kellő alapja annak a jogi következtetésnek, hogy a vádlott - gondatlanság címén - felelőssé tehető a kisgyermeknek okozott sérülésért.