62008CJ0069[1]

A Bíróság (második tanács) 2009. július 16-i ítélete. Raffaello Visciano kontra Istituto nazionale della previdenza sociale (INPS). Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Tribunale di Napoli - Olaszország. Szociálpolitika - A munkavállalók védelme - A munkáltató fizetésképtelensége - 80/987/EGK irányelv - A fennálló követelések előzetesen megállapított felső határon belüli teljes összegének kifizetésére vonatkozó kötelezettség - A munkavállaló garanciaintézettel szembeni követeléseinek jellege - Elévülési idő. C-69/08. sz. ügy.

C-69/08. sz. ügy

Raffaello Visciano

kontra

Istituto nazionale della previdenza sociale (INPS)

(a Tribunale di Napoli [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

"Szociálpolitika - A munkavállalók védelme - A munkáltató fizetésképtelensége - 80/987/EGK irányelv - A fennálló követelések előzetesen megállapított felső határon belüli teljes összegének kifizetésére vonatkozó kötelezettség - A munkavállaló garanciaintézettel szembeni követeléseinek jellege - Elévülési idő"

Az ítélet összefoglalása

1. Szociálpolitika - Jogszabályok közelítése - A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén - 80/987 irányelv

(80/987 tanácsi irányelv, 3. és 4. cikk)

2. Szociálpolitika - Jogszabályok közelítése - A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén - 80/987 irányelv

(80/987 tanácsi irányelv, 4. és 5. cikk)

3. Szociálpolitika - Jogszabályok közelítése - A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén - 80/987 irányelv

(80/987 tanácsi irányelv)

1. Nem ellentétes a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 80/987 irányelv 3. és 4. cikkével az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a munkavállalók fennálló követelései "társadalombiztosítási ellátásnak" minősülhetnek, amennyiben azokat valamely garanciaintézet fizeti ki.

(vö. 31. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2. Nem ellentétes a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 80/987 irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás, amely a munkavállaló eredeti munkabér-követelését pusztán összehasonlítási alapnak tekinti ahhoz, hogy meghatározza a garanciaalap beavatkozása által garantálandó szolgáltatást.

(vö. 35. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

3. A munkavállaló díjazással kapcsolatos fennálló követeléseinek garanciaalap általi megfizetésére irányuló kérelme esetén nem ellentétes a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 80/987 irányelvvel az egyéves elévülési idő alkalmazása (egyenértékűség elve). Ugyanakkor a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az nem olyan jellegű-e, hogy a gyakorlatban lehetetlenné vagy túlságosan nehézzé teszi a közösségi jogrend által elismert jogok gyakorlását (tényleges érvényesülés elve).

(vö. 50. pont és a rendelkező rész 3. pontja)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2009. július 16.(*)

"Szociálpolitika - A munkavállalók védelme - A munkáltató fizetésképtelensége - 80/987/EGK irányelv - A fennálló követelések előzetesen megállapított felső határon belüli teljes összegének kifizetésére vonatkozó kötelezettség - A munkavállaló garanciaintézettel szembeni követeléseinek jellege - Elévülési idő"

A C-69/08. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Tribunale di Napoli (Olaszország) a Bírósághoz 2008. február 20-án érkezett, 2008. január 29-i határozatával terjesztett elő az előtte

Raffaello Visciano

és

az Istituto nazionale della previdenza sociale (INPS)

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: C. W. A. Timmermans tanácselnök, K. Schiemann, J. Makarczyk, P. Kūris (előadó) és C. Toader bírák,

főtanácsnok: V. Trstenjak,

hivatalvezető: L. Hewlett főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. február 12-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- R. Visciano képviseletében G. Nucifero avvocato,

- az Istituto nazionale della previdenza sociale (INPS) képviseletében V. Triolo, G. Fabiani és P. Tadris avvocati,

- az olasz kormány képviseletében I. Bruni, meghatalmazotti minőségben, segítője: W. Ferrante avvocato dello Stato,

- a spanyol kormány képviseletében B. Plaza Cruz, meghatalmazotti minőségben,

- a holland kormány képviseletében C. M. Wissels és C. ten Dam, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében L. Pignataro-Nolin és J. Enegren, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2009. április 2-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1980. október 20-i 80/987/EGK tanácsi irányelv (HL L 283., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 217. o.) 3. és 4. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2 Ezt a kérelmet az R. Visciano és az Istituto nazionale della previdenza sociale (INPS) (Országos Társadalombiztosítási Intézet) közötti, fennálló munkabér-követelések tárgyában folyó peres eljárásban terjesztették elő.

Jogi háttér

A közösségi szabályozás

3 A 80/987 irányelv első preambulumbekezdése kimondja:

"[...] a munkáltató fizetésképtelensége esetén szükséges a munkavállalók védelme, különösen a fennálló követelések kifizetésének biztosítása érdekében [...]"

4 Ezen irányelv 1. cikkének (1) és (2) bekezdése előírja:

"(1) Ezen irányelvet a munkaszerződésből vagy munkaviszonyból származó, a 2. cikk (1) bekezdésének értelmében fizetésképtelen munkáltatókkal szembeni munkavállalói követelések esetén kell alkalmazni.

(2) A tagállamok ezen irányelv hatályából kivételes esetekben kizárhatják a munkavállalók bizonyos kategóriáinak követeléseit a munkavállalók munkaszerződésének vagy munkaviszonyának sajátos jellege miatt, vagy egyéb garanciák olyan formáinak fennállása esetén, amelyek a munkavállalónak az ezen irányelvből származó védelemmel azonos védelmet nyújtanak.

Az első albekezdésben említett munkavállalók kategóriáinak jegyzékét a melléklet tartalmazza."

5 Az említett irányelv 2. cikkének (2) bekezdése értelmében:

"Az irányelv nem sérti az egyes tagállamok jogszabályaiban szereplő munkavállaló, munkáltató, díjazás, megszerzett jogosultság és jövőbeli jogosultság kifejezések meghatározásait."

6 A 80/987 irányelv 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

"(1) A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a 4. cikk alá tartozó garanciaintézetek [helyesen: a garanciaintézetek a 4. cikk sérelme nélkül] biztosítsák a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó olyan fennálló követeléseinek a kielégítését, amelyek egy meghatározott időpont előtti időszak díjazását érintik.

(2) Az (1) bekezdésben említett időpont a tagállamok választása szerint:

- vagy az az időpont, amikor a munkáltató fizetésképtelensége bekövetkezik,

- vagy a felmondás időpontja, amikor az érintett munkavállalónak a munkáltató fizetésképtelensége miatti elbocsátás során mondanak fel,

- vagy az az időpont, amikor a munkáltató fizetésképtelensége bekövetkezik, illetve amikor az érintett munkavállaló munkaszerződése vagy munkaviszonya a munkáltató fizetésképtelensége miatt megszűnik."

7 Ezen irányelv 4. cikkének (1)-(3) bekezdése értelmében:

"(1) A garanciaintézetek 3. cikkben említett felelősségét a tagállamok korlátozhatják.

(2) Ha a tagállamok az (1) bekezdésben foglalt lehetőséget igénybe veszik, biztosítják a következőket:

- a 3. cikk (2) bekezdésének első francia bekezdésében említett esetben a munkaszerződés, illetve munkaviszony utolsó három hónapjáért járó díjazással kapcsolatos olyan fennálló követelések kielégítését, amelyek a munkáltató fizetésképtelenségét megelőző hat hónapon belül keletkeztek,

- a 3. cikk (2) bekezdésének második francia bekezdésében említett esetben a munkaszerződés, illetve munkaviszony utolsó három hónapjáért járó díjazással kapcsolatos olyan fennálló követelések kielégítését, amelyek a munkáltató fizetésképtelenségéből eredő elbocsátás miatti felmondás időpontja előtt keletkeztek,

- a 3. cikk (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében említett esetben a munkaszerződés, illetve munkaviszony utolsó tizennyolc hónapjáért járó díjazással kapcsolatos olyan fennálló követelések kielégítését, amelyek azelőtt az időpont előtt keletkeztek, amikor a munkavállaló fizetésképtelensége bekövetkezett, illetve amikor a munkavállaló munkaszerződése, illetve munkaviszonya a munkáltató fizetésképtelensége miatt szűnt meg. Ebben az esetben a tagállamok a munka díjazását érintő fizetési kötelezettséget nyolchetes időszakra, vagy több olyan rövidebb időszakra korlátozhatják, amelyek összesen nyolc hetet tesznek ki.

(3) A tagállamok azonban, hogy elkerüljék olyan összegek kifizetését, amelyek ezen irányelv szociális céljait túllépnék, megállapíthatják a munkavállalók fennálló követeléseinek teljesítését biztosító kötelezettség felső határát.

[...]"

8 Az említett irányelv 5. cikke így rendelkezik:

"A tagállamok meghatározzák a garanciaintézetek felépítésének, finanszírozásának és működésének részletes szabályait, különös tekintettel a következő alapelvekre:

a) a garanciaintézetek vagyona a munkáltató vállalati vagyonától elkülönül és úgy kell kezelni, hogy a fizetésképtelenség miatt folytatott eljárásban ne legyen hozzáférhető;

b) a munkáltatók hozzájárulnak a finanszírozásához, kivéve ha azt teljes mértékben az állami hatóságok biztosítják;

c) a garanciaintézetek fizetési kötelezettségei függetlenek a finanszírozáshoz történő hozzájárulás kötelezettségének teljesítésétől."

9 A 80/987 irányelv 9. cikke a következőképpen rendelkezik:

"Ez az irányelv nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy a munkavállalókra nézve kedvezőbb törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket alkalmazzanak vagy vezessenek be."

10 Ezen irányelv 10. cikkének a) pontja értelmében az irányelv "nem érinti a tagállamoknak azt a lehetőségét, hogy megtegyék a visszaélések elkerüléséhez szükséges intézkedéseket".

A nemzeti szabályozás

A 297/82. sz. törvény

11 A 80/987 irányelv végrehajtásaként, a munkaviszony megszűnését követő eljárásról és a nyugdíjjal kapcsolatos rendelkezésekről szóló, 1982. május 29-i 297. sz. törvény (a GURI 1982. május 31-i 147. száma) 2. cikke olyan garanciaalap (a továbbiakban: Alap) létrehozását rendeli el, amelynek célja, hogy a munkáltató fizetésképtelensége esetén annak helyébe lépve megfizesse a munkavállalók, illetve azok jogutódai részére a polgári törvénykönyv 2120. cikkében említett, munkaviszony megszűnése esetére járó végkielégítést.

12 Ezenfelül, e rendelkezés a következőket írja elő:

"Az 1942. március 16-i 267. sz. királyi rendelet [a GURI 1942. április 6-i 81. sz. rendkívüli melléklete] 97. cikke értelmében jogerőssé vált csődbejelentéstől, illetve - abban az esetben, ha az igénybejelentéseket illetően kifogást vagy keresetet terjesztenek elő vele szemben - az említett rendelet 99. cikkében foglalt ítélet kihirdetésétől számítva, vagy a csődegyezséget jóváhagyó ítélet kihirdetésétől számítva a munkavállalónak, illetve jogutódainak tizenöt nap áll rendelkezésére arra, hogy kérje az Alaptól a munkaviszony megszűnése esetére járó végkielégítés és a kapcsolódó egyéb követelések - esetlegesen már kifizetett összegek levonását követő - megfizetését.

Az 1942. március 16-i 267. sz. királyi rendelet 101. cikkében foglalt munkabér-követelésekre vonatkozó késedelmes bejelentés esetén az előző cikkben említett kérelmet a hitelezői igénybejelentések elfogadásáról szóló határozat vagy a vagyonfelügyelő határozatának esetleges megtámadása tárgyában hozott ítélet meghozatalát követően is elő lehet terjeszteni.

Amennyiben a vállalkozás felszámolási eljárás hatálya alá kerül, a kérelmet a [...] 267. sz. királyi rendelet 209. cikke értelmében a csődbejelentéstől, vagy amennyiben a munkabér-követeléseket illetően kifogást vagy kereset terjesztettek elő, a bíróság által ennek tárgyában hozott határozat meghozatalától számított tizenöt napon belül lehet benyújtani.

Ha az a munkáltató, aki vagy amely nem tartozik a [...] 267. sz. királyi rendelet rendelkezéseinek hatálya alá, nem fizeti meg a munkaviszony megszüntetése esetén járó végkielégítést, vagy azt csak részben fizeti meg, a munkavállaló vagy jogutódai kérhetik az Alaptól a munkaviszony megszűnése esetén járó végkielégítés megfizetését, amennyiben az e végkielégítéssel kapcsolatos követelés behajtására szolgáló végrehajtási eljárást követően a vagyoni garanciák nem elegendőek a végkielégítés teljes összegének vagy annak elmaradt részének megfizetésére.

Amennyiben ezzel kapcsolatban nincs jogvita, az Alap intézkedik a kifizetetlen végkielégítés teljesítése iránt.

Az előző bekezdések rendelkezései csak abban az esetben alkalmazhatók, ha a munkaviszony megszüntetésére és a fizetésképtelenségi vagy végrehajtási eljárásra a jelen törvény hatálybalépését követően került sor.

Az Alap intézkedik az e cikk második, harmadik, negyedik és ötödik bekezdéseiben szereplő kifizetések teljesítése iránt az érintett kérelmének benyújtását követő 60 napon belül. Az Alap, az általa kifizetett összegek tekintetében, a munkáltató vagyonára vonatkozó igényt illetően a hitelezők kielégítési sorrendjében a munkavállaló vagy annak jogutódai helyébe lép, a polgári törvénykönyv 2751a. és 2776. cikkének megfelelően [...]."

13 Az 1942. március 16-i 267. sz. királyi rendelet 94. cikke szerint a hitelezői igénybejelentés a keresetindítással azonos joghatásokat eredményez, és félbeszakítja a határidők elévülését.

14 A polgári törvénykönyv 2943. és 2945. cikke értelmében az elévülést a bírósági eljárás megindulását eredményező jogi aktus közlése félbeszakítja, mindaddig, amíg a kérdésben jogerős döntés nem születik.

A 80/92. sz. törvényerejű rendelet

15 A 80/987 irányelvet átültetéséről szóló, 1992. január 27-i 80. sz. törvényerejű rendelet (a GURI 1992. február 13-i 36. számú rendes melléklete, 26. o., a továbbiakban: 80/92. sz. törvényerejű rendelet) 1. és 2. cikke szabályozza a munkaviszonyból származó követelésekre vonatkozó garanciát és az Alap intézkedéseit, melyet az INPS irányít.

16 A 80/92. sz. törvényerejű rendelet "A munkaviszonyból származó követelésekre vonatkozó garancia" című 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

"Ha a munkáltató csődeljárás, csődegyezség, felszámolási eljárás vagy moratórium hatálya alatt áll, [...] a munkavállaló vagy jogutódai igényelhetik a 2. cikkben említett kifizetetlen tartozások [...] Alap által történő megtérítését."

17 A 80/92. sz. törvényerejű rendelet 2. cikkének (1)-(5) bekezdése értelmében:

"(1) Az Alap [...] az 1. cikknek megfelelően átvállalja a munkavállaló - munkaviszony megszűnése esetén járó végkielégítésnek megfelelő összegeken kívüli - azon követeléseinek megfizetését, amelyek a munkaviszony alábbiakat megelőző tizenkét hónap során fennálló utolsó három hónapja során keletkeztek:

a) az 1. cikk (1) bekezdésében felsorolt eljárások valamelyikének megindítását eredményező határozat kelte;

b) a végrehajtás kezdő időpontja;

c) a felszámolás megindításáról szóló határozat kelte, az átmeneti működés befejeztének vagy a vállalkozás azon munkavállalók vonatkozásában való további működtetése engedélyezésének időpontja, akik szakmai tevékenységüket tovább folytatták, vagy a munkaviszony megszűnésének időpontja, ha az még a vállalkozás tevékenységének folytatása során következett be.

(2) Az Alap által teljesített kifizetés felső határa - a társadalombiztosítási járulékok levonását követően - az (1) bekezdés értelmében a rendkívüli munkanélküli támogatás felső határának háromszorosa lehet.

(3) Az e cikk alapján az Alap által kifizetett összegek megszerzésére az 1982. május 29-i 297. sz. törvény 2. cikkének (2), (3), (4), (5) bekezdése, (7) bekezdésének első mondata és (10) bekezdése irányadó. Az Alap által kifizetett összegekre az előbb említett törvény 2. cikke (7) bekezdése második mondatának rendelkezései irányadók.

(4) A jelen cikk (1) bekezdésében említett kifizetés nem vonható össze az alábbi összegekkel:

a) az (1) bekezdésben említett tizenkét hónapos időszak során kézhez vett rendkívüli munkanélküli támogatás;

b) a munkavállalónak az (1) bekezdésben foglalt három hónap során kifizetett díjazás;

c) a munkaviszony megszűnését követő három hónap során kapott, az 1991. július 23-i 223. sz. törvény értelmében vett átképzési támogatás.

(5) Az (1) bekezdésben foglalt szolgáltatáshoz való jog elévülési határideje egy év. A kamatok és a monetáris értékcsökkenés hatásait a kérelem benyújtásának napjától kell számítani."

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

18 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szerint R. Visciano 2000. november 9-ig a Metropoli S.c.a.r.l. biztonsági szolgáltatásokat nyújtó társaságnál állt munkaviszonyban, amely időpontban a 2000. október 24-i miniszteri rendeletben - fizetésképtelenség miatt - elrendelt felszámolási eljárás megindítása következtében őt is érintette a csoportos létszámcsökkentés.

19 R. Visciano 2001. június 8-án a 80/92. sz. törvényerejű rendelet 1. és 2. cikke alapján kérelmet nyújtott be, amelyben kérte az Alaptól a munkaviszony utolsó három hónapja során végzett munkáért járó fennálló követelések megfizetését.

20 Az INPS nem utalta át részére a még ki nem fizetett munkabéreknek - a rendkívüli munkanélküli támogatás felső határa háromszorosának megfelelő - teljes összegét, hanem ezen összegből levonta a munkavállaló által kézhezvett munkabérelőlegeket, és így alacsonyabb összeget számított ki, mint amely R. Visciano számára járt volna.

21 A C-19/01., C-50/01. és C-84/01. sz., Barsotti és társai egyesített ügyekben 2004. március 4-én hozott ítéletet (EBHT 2004., I-2005. o.) követően, 2005. június 30-án R. Visciano a Tribunale di Napolihoz fordult, annak érdekében, hogy érvényesítse az INPS által részére átutalt összeg és az őt levonás nélkül megillető maximális összeg különbözetének megtérítésére vonatkozó jogát.

22 Az INPS a követelés egyéves elévülési idejére hivatkozott, azzal az indokkal, hogy e követelés önálló, társadalombiztosítási jellegű tartozás, és eltér a munkáltatóval szemben érvényesített követeléstől, ami kizárja az 1942. március 16-i 267. sz. királyi rendelet szerinti tartozásátvállalást.

23 A kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy a Corte suprema di cassazione ítélkezési gyakorlata nem egységes a munkáltató által ki nem fizetett összegek minősítését illetően, és úgy véli, hogy az, hogy a keresetnek helyt lehet-e adni, az elévülés kérdésének a függvénye, ami viszont attól függ, hogy minek minősül a felperes által érvényesíteni kívánt követelés.

24 Ebből adódóan, a Tribunale di Napoli felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé:

"1) A [...] 80/987 irányelv 3. és 4. cikkei, abban a részben, amelyben előírják a munkavállalók részére ki nem fizetett, a munkabérre vonatkozó követelések megfizetését, lehetővé teszik-e, hogy e követeléseket akkor, amikor ezeket a garanciaintézettel szemben érvényesítik, megfosszák eredeti munkabér jellegüktől, és ettől eltérően társadalombiztosítási jellegűnek minősítsék, kizárólag azon tény okán, hogy kifizetésüket a tagállam társadalombiztosítási intézményre bízta, és azt, hogy a nemzeti rendelkezésben a »díjazás« kifejezés helyébe a »társadalombiztosítási juttatás« kifejezés kerüljön?

2) A [80/987] irányelv szociális célkitűzése tekintetében elégséges-e, hogy a nemzeti jogszabály úgy alkalmazza a munkavállaló eredeti munkabér követelését mint puszta összehasonlítási alapot, amelyhez viszonyítva per relationem meghatározható a garanciaintézet beavatkozása által garantálandó juttatás, vagy az szükséges, hogy a munkavállalónak a fizetésképtelen munkáltatóval szembeni kifizetetlen munkabér-követelése védelem alá kerüljön a garanciaintézet beavatkozásának köszönhetően, az ugyanezen jogrendben bármely más munkabér-követelés tekintetében elismertekkel azonos tartalmat, garanciákat, határidőket és védelmi kereteket biztosítva számára?

3) A közösségi jogszabályból következő elvek, különösen az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvei, lehetővé teszik-e, hogy a munkavállalóknak a munkabérre vonatkozóan ki nem fizetett követeléseire a 80/987 irányelv 4. cikkében meghatározott időszak tekintetében a hasonló jellegű követelésekre alkalmazotthoz viszonyítva kedvezőtlenebb elévülési rendszert alkalmazzanak?"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Az első kérdésről

25 Első kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy a 80/987 irányelv 3. és 4. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a munkavállalók azon fennálló követelései, azon oknál fogva, hogy azokat az Alap garantálja, "társadalombiztosítási ellátásnak" minősülhetnek.

26 E tekintetben egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy a 80/987 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése alapján a tagállamok kötelesek meghozni a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a garanciaintézetek az említett irányelv 4. cikkének sérelme nélkül biztosítsák a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó olyan fennálló követeléseinek a kielégítését, amelyek egy meghatározott időpont előtti időszak díjazását érintik (a C-201/01. sz. Walcher-ügyben 2003. szeptember 11-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-8827. o.] 31. pontja).

27 Másrészről, a 80/987 irányelv szociális célja az, hogy valamennyi munkavállaló számára garantáljon egy minimális szintű közösségi védelmet a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó olyan fennálló követelések kielégítése révén, amelyek egy meghatározott időpont előtti időszak díjazását érintik (a fent hivatkozott Barsotti és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 35. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28 A 80/987 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének megfelelően azonban a nemzeti jogra tartozik a "díjazás" fogalmának, valamint annak tartalmának pontos meghatározása (a C-520/03. sz. Olaso Valero ügyben 2004. december 16-án hozott ítélet [EBHT 2004., I-12065. o.] 31. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29 Következésképpen, a nemzeti jogra tartozik az olyan követelések jogi jellegének meghatározása, mint az alapügy tárgyát képező követelések.

30 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 80/987 irányelv nem határozza meg pontosabban a munkáltató csődje esetén a munkavállalók követeléseire alkalmazandó bírósági eljárásokat és elévülési szabályokat.

31 Ebből következően az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy nem ellentétes a 80/987 irányelv 3. és 4. cikkével az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a munkavállalók fennálló követelései "társadalombiztosítási ellátásnak" minősülhetnek, amennyiben azokat valamely garanciaintézet fizeti ki.

A második kérdésről

32 Második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy a 80/987 irányelv 4. és 5. cikkének alkalmazásához elegendő-e, ha a nemzeti szabályozás a munkavállaló eredeti követelését úgy alkalmazza, mint puszta összehasonlítási alapot, vagy e követelés az Alap intézkedésének védelme alá kell kerüljön, mint minden más, munkaviszonyból származó követelés.

33 Tekintettel az első kérdésre adott válaszra, meg kell állapítani, hogy a munkavállalók fennálló követeléseire alkalmazandó jogi szabályozást szintén a nemzeti jognak kell meghatároznia.

34 Ebből következik, hogy a munkavállaló eredeti munkabér-követelése pusztán olyan összehasonlítási alapként is felfogható, amely lehetővé teszi az Alap által garantálandó szolgáltatás összegének meghatározását.

35 Következésképpen, a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy nem ellentétes a 80/987 irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás, amely a munkavállaló eredeti munkabér-követelését pusztán összehasonlítási alapnak tekinti ahhoz, hogy meghatározza az Alap beavatkozása által garantálandó szolgáltatást.

A harmadik kérdésről

36 Harmadik kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy abban az esetben, amikor a munkavállaló díjazással kapcsolatos fennálló követelések garanciaalap által történő megfizetését kéri, a 80/987 irányelvvel ellentétes-e a hasonló jellegű követelések esetén alkalmazottnál kedvezőtlenebb elévülési rendszer alkalmazása.

37 A 80/987 irányelv nem tartalmaz semmiféle, azon kérdést szabályozó rendelkezést, hogy a tagállamok előírhatnak-e elévülési határidőt a munkavállaló arra irányuló kérelmének benyújtására, hogy az említett irányelv által meghatározott módon az Alap fizesse ki részére a fizetésképtelen munkáltató által meg nem fizetett díjazást.

38 Ugyanis a 80/987 irányelv 4., 5. és 10. cikke, amely a tagállamok számára lehetővé teszi nem csupán a garanciaintézetek felépítése, finanszírozása és működése részletes szabályainak meghatározását, hanem azt is, hogy bizonyos körülmények esetén korlátozzák a munkavállalók részére nyújtandó védelmet, nem rendelkezik sem azon jogok időbeni korlátozásáról, amelyeket a munkavállalók ezen irányelvre alapíthatnak, sem a tagállamoknak az elévülési határidő előírásának lehetőségére vonatkozó korlátozásról (lásd a C-125/01. sz. Pflücke-ügyben 2003. szeptember 18-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-9375. o.] 31. pontját).

39 E körülmények között, a tagállamok főszabály szerint előírhatnak a nemzeti jogukban olyan rendelkezéseket, amelyek elévülési határidőt állapítanak meg a munkavállalók arra irányuló kérelmének benyújtására, hogy a 80/987 irányelv által meghatározott módon elégítsék ki a fennálló, díjazással kapcsolatos követeléseiket, ha e rendelkezések ugyanakkor nem kedvezőtlenebbek, mint a hasonló jellegű, nemzeti jogon alapuló igényekre vonatkozók (egyenértékűség elve), és nem olyan jellegűek, hogy a gyakorlatban lehetetlenné vagy túlságosan nehézzé teszik a közösségi jogrend által elismert jogok gyakorlását (tényleges érvényesülés elve) (lásd a fent hivatkozott Pflücke-ügyben hozott ítélet 34. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

40 E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy meg kell vizsgálni, hogy a munkavállaló követeléseinek az Alap szempontjából véve társadalombiztosítási szolgáltatásnak való minősítése - amelynek az a következménye, hogy nem alkalmazhatók a bejelentett hitelezői igényekre irányadó elévülési határidők - nem ellentétes-e az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvével.

41 Az egyenértékűség elvét illetően először is kiemelendő, hogy a munkavállaló fennálló, díjazással kapcsolatos követeléseinek garanciaalap által történő megfizetése iránti kérelem, és a munkavállalónak a fizetésképtelen munkáltatóval szembeni kérelme nem azonos. Ez többek között a 80/987 irányelv 4. cikkéből következik, amely lehetővé teszi a tagállamok számára a garanciaintézetek fizetési kötelezettségének korlátozását.

42 Következésképpen, az elévülési határidők különféle rendszereinek megléte nem sérti az egyenértékűség elvét.

43 A tényleges érvényesülés elvét illetően a Bíróság a jogbiztonság érdekében elismerte az ésszerű mértékben meghatározott jogvesztő jellegű keresetindítási határidők közösségi joggal való összeegyeztethetőségét, amely egyaránt védi az adóalanyt és az érintett közigazgatást (lásd a C-228/96. sz. Aprile-ügyben 1998. november 17-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-7141. o.] 19. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ugyanis az ilyen határidők nem olyan jellegűek, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé tennék a közösségi jogrend által biztosított jogok gyakorlását.

44 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az olyan munkabérjellegű követelések megfizetésénél, amelyek jellegüknél fogva nagyon fontosak az érintettek szempontjából, célszerű volna, ha az elévülési határidő rövidségének nem az lenne a következménye, hogy ez utóbbiak a gyakorlatban nem tudják betartani e határidőt, és így nem részesülnek abban a védelemben, amelyet éppen a 80/987 irányelv szeretne számukra biztosítani (lásd a fent hivatkozott Pflücke-ügyben hozott ítélet 37. pontját).

45 E tárgyban a Bíróság korábban már kimondta, hogy a 80/987 irányelv belső jogba való késedelmes átültetése miatt elszenvedett kár megtérítése iránti kereset benyújtására szolgáló egyéves jogvesztő határidő ésszerűnek tűnik (lásd ebben az értelemben a C-261/95. sz. Palmisani-ügyben 1997. július 10-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-4025. o.] 29. pontját).

46 Mindazonáltal a C-62/00. sz. Marks & Spencer ügyben 2002. július 11-én hozott ítélet (EBHT 2002., I-6325. o.) 39. pontjából szintén kitűnik, hogy a jogbiztonság biztosítása érdekében előre meg kell határozni az elévülési időt. A jelentős jogbizonytalansággal jellemezhető helyzet sértheti a tényleges érvényesülés elvét, mivel a közösségi jog valamely tagállam általi megsértéséből eredő, magánszemélyeknek okozott károk megtérítése gyakorlatilag túlzottan nehézzé válhatna, ha a magánszemélyek nem tudnák ésszerű biztonsággal meghatározni az alkalmazandó elévülési időt (a C-445/06. sz. Danske Slagterier ügyben 2009. március 24-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 33. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47 Az alapügyet illetően kiemelendő, hogy a kérdést előterjesztő bíróság szerint a 80/92. sz. törvényerejű rendelet egyfelől egy évben határozza meg az elévülési határidőt, viszont nem határozza meg a kezdőnapot.

48 Másfelől, az előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Corte suprema di cassazione ítélkezési gyakorlata kezdetben munkabérjellegűnek minősítette az Alap által teljesített szolgáltatásokat, azonos módon a munkáltató által teljesített munkabérrel, amely minősítésnek az lett a következménye, hogy az említett szolgáltatásokra azokat az elévülési határidőket, valamint azok megszakadásának szabályait alkalmazták, amelyek a csődeljárás esetén irányadóak. Később e legfelsőbb bíróság úgy ítélte meg, hogy az Alapra háruló kötelezettség célja társadalombiztosítási jellegű szolgáltatás nyújtása, amely független a munkáltató munkabér-fizetési kötelezettségétől, aminek többek között az a következménye, hogy a fent említett elévülési határidők megszakadására vonatkozó szabályok nem alkalmazandók.

49 E két álláspont jogbizonytalanságot teremthet, ami sértheti a tényleges érvényesülés elvét, amennyiben bebizonyosodik - aminek vizsgálata a nemzeti bíróság feladata -, hogy ezekkel a jogbizonytalanságokkal magyarázható R. Visciano említett bírósághoz benyújtott keresetének elkésettsége.

50 Az előbbiekben kifejtettek egészére tekintettel, a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a munkavállaló díjazással kapcsolatos fennálló követeléseinek garanciaalap általi megfizetésére irányuló kérelme esetén nem ellentétes a 80/987 irányelvvel az egyéves elévülési határidő alkalmazása (egyenértékűség elve). Ugyanakkor a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az nem olyan jellegű-e, hogy a gyakorlatban lehetetlenné vagy túlságosan nehézzé teszi a közösségi jogrend által elismert jogok gyakorlását (tényleges érvényesülés elve).

A költségekről

51 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

1) Nem ellentétes a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1980. október 20-i 80/987/EGK tanácsi irányelv 3. és 4. cikkével az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a munkavállalók fennálló követelései "társadalombiztosítási ellátásnak" minősülhetnek, amennyiben azokat valamely garanciaintézet fizeti ki.

2) Nem ellentétes a 80/987 irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás, amely a munkavállaló eredeti munkabér-követelését pusztán összehasonlítási alapnak tekinti ahhoz, hogy meghatározza a garanciaalap beavatkozása által garantálandó szolgáltatást.

3) A munkavállaló díjazással kapcsolatos fennálló követeléseinek garanciaalap általi megfizetésére irányuló kérelme esetén nem ellentétes a 80/987 irányelvvel az egyéves elévülési idő alkalmazása (egyenértékűség elve). Ugyanakkor a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az nem olyan jellegű-e, hogy a gyakorlatban lehetetlenné vagy túlságosan nehézzé teszi a közösségi jogrend által elismert jogok gyakorlását (tényleges érvényesülés elve).

Aláírások

* Az eljárás nyelve: olasz.