EH 2000.294 I. "Relatív" eljárási szabálysértés, ha a bíróság a terhelt részére, akinek meghatalmazott védője is van, védőt rendel ki [Be. 49. § (1) bek., Be. 261. § (1) bek.].

II. Nem követett el eljárási szabálysértést a bíróság azzal, hogy az új meghatalmazott védő helyett, aki bejelentette, hogy felkészületlensége miatt nem képes a védőbeszéd megtartására, a többnapos tárgyalás nagyobb részén jelen lévő kirendelt védőt kérte fel erre, majd ítéletet hozott [Be. 51. § II/d pont].

Az elsőfokú bíróság az I-III. r. vádlottat vagyon elleni és más bűncselekmények miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet ellen az ügyész a Be. 250. §-a II/d pontja szerinti feltétlen eljárási szabálysértés miatt fellebbezett.

A legfőbb ügyészi indítvány szerint az 1999. március 16-án, 17-én és 30-án megtartott tárgyalásokon olyan személy nem vett részt, akinek részvétele a törvényi előírások szerint kötelező lett volna. E napokon lényegében a vádban mindhárom terheltnek felrótt és egységesen csalás bűntetteként értékelt cselekmény tárgyában folyt bizonyítás,

- ám - az első megjelölt napon az I. rendű és a II. rendű vádlottak, valamint a II. rendű vádlott meghatalmazott védője,

- a második megjelölt napon a II. rendű terhelt és védője,

- a harmadik megjelölt napon az I. rendű vádlott nem volt jelen. Mindezzel összefüggésben a Legfőbb Ügyészség a Be. 192. §-a (4) bekezdésének a) pontjára, illetve a 192. § (5) bekezdésére hivatkozva a Be. 250. §-ának II/d. pontjában meghatározott ún. abszolút hatályon kívül helyezési okot látta megvalósultnak, miért is az ítélet mindhárom vádlottat érintő hatályon kívül helyezésére tett indítványt.

A Legfelsőbb Bíróság az ügyészi érveléssel nem értett egyet.

A Be. 192. §-a (4) bekezdésének a) pontja a vádlott, e § (5) bekezdése - az előbb idézett törvényhelyre utalással - a védő tekintetében állapít meg kivételeket a kötelező tárgyalási jelenlét tekintetében. A hivatkozott szabály szerint: több vádlott ellen folyó eljárásban adott vádlott, illetve védő távollétében is lefolytatható a tárgyalásnak az a része, amely őt (a vádlottat, s ekként a védőt) nem érinti.

Az eljárásjogi szabályozás e megfogalmazása ("a tárgyalásnak az a része") meglehetősen tág értelmezésre ad lehetőséget és nem tartalmaz olyan kötöttséget, amely szerint az azonos cselekménnyel vádolt elkövetők esetében a szabály alkalmazása kizárt. Gyakori ugyanis, hogy adott cselekmény különböző mozzanataiban, s annak bizonyítása körében csupán egyes vádlottaknak van szerepük, míg más vádlottak ténykedése e körön kívül esik. Ilyen a többmozzanatú cselekmények egyes fázisaiban a részt vevő vádlottak helyzete (például folytatólagos vagy üzletszerű elkövetésnél), de ilyen megítélése lehet a bonyolult, összetett történeti tényállások megvalósításában - térben, időben, elkövetési módban stb. - elkülönülő vádlotti szerepeknek is.

Jelen ügyben az I. rendű vádlott a sértett bank ügyfele volt, aki a bank megtévesztésével okozott kárt. Mindazokhoz a kérdésekhez, amelyek az általa előterjesztett hitelkérelmek belső banki-pénzügyi intézésével függtek össze - őt közvetlen kapcsolat nem fűzte, a tényállás ezen része kizárólag a III. rendű vádlott ténykedése szempontjából bírt relevanciával. Az I. rendű vádlott cselekvőségének ténybeli és jogi megítélése szempontjából ugyanis teljességgel közömbös volt az a kérdés, hogy a bankon belüli pénzügyi műveletek folyamatában ki és milyen banki szabályok szerint járt el. Az I. rendű vádlott cselekménye lényegében a megtévesztésre használt bankgaranciák és hitelkérelmek előterjesztésével, illetőleg ezek nyomán a hitelek felvételével megvalósult. A bank belső hitelezési szabályairól és gyakorlatáról nyilatkozó tanúk vallomásai kizárólag a III. rendű vádlott ténykedését érintették, az I. rendű vádlottnak felrótt cselekmények bizonyításával nem függtek össze.

A II. rendű vádlott vád tárgyává tett cselekménye az I. rendű vádlott elkövetéséhez kapcsolódott, amennyiben őt a hamis bankgaranciák használatára rávette és azok megszerzésében - anyagi ellenszolgáltatásért - közreműködött.

Az 1999. március 31-én megtartott tárgyaláson az I. rendű vádlott nem volt jelen, a meghallgatott tanúk azonban nem közvetlenül a vádban szereplő - terhére rótt - tényekről, hanem a II. rendű vádlottnak a vádiratban leírt tényállást megelőző időkben folytatott életviteléről és személyi kapcsolatairól tettek előadást. Egyebekben e tanúk vallomásait a megyei bíróság ítéletében kizárólag a tárgyaláson jelen lévő II. rendű vádlottat érintően értékelte.

Minderre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság nem talált processzuális hibát az 1999. március 16-án és 17-én és 30-án megtartott első fokú tárgyalásokat érintően, az e tárgyalásokon lefolytatott bizonyítás ugyanis ténylegesen csak a jelenlévő vádlottat és védőjét érintette.

Az I. rendű vádlott védője fellebbezésének keretei között sérelmezte, hogy a neki adott szabályszerű meghatalmazás ellenére a vádlott védelmében a bíróság által kirendelt védő mondott vádbeszédet. Ezt a védői jogok megsértéseként értékelte, és utalt arra, hogy az első fokú ítélet ügyész által indítványozott hatályon kívül helyezésének okaként e körülményt is figyelembe kell venni.

Mindezzel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság a következőket állapította meg:

Az elsőfokú bíróság az ügyben összesen 37 tárgyalási napot tartott. Az első két tárgyalási napon (1997. április 1. és 2.) a szabályszerű idézés ellenére az I. rendű vádlott és védője sem jelent meg, magukat kimenteni sem próbálták. A megyei bíróság ekkor az I. rendű vádlott részére védőt rendelt ki, s a következő nyolc tárgyaláson a védői feladatokat a kirendelt dr. Sz. L. ügyvéd látta el. Az 1999. január 16-án megtartott tárgyalás előtt az I. rendű vádlott védői meghatalmazást adott dr. U. I.-nak, ekkor a megyei bíróság a korábban kirendelt védőt a védelem ellátásának feladata alól mentesítette. Két hét múlva, 1999. február 2-án az I. rendű vádlott a védőjétől a meghatalmazást visszavonta, mást nem hatalmazott meg. Ekkor a megyei bíróság dr. Sz. L.-t újra kirendelte, aki ezt követően 17 tárgyalási napon keresztül - mindvégig egyedül - ellátta az I. rendű vádlott védelmét. 1999. április 12-én az I. rendű vádlott dr. P. Gy. ügyvédnek adott meghatalmazást. A megyei bíróság az április 13-án megtartott tárgyaláson az I. rendű vádlott védelmében eljáró kirendelt védőt nem mentette fel feladata alól, hanem végzésben rendelkezett arról, hogy kirendeltként - a meghatalmazott védő mellett - köteles továbbmenően is közreműködni a vádlott védelmében. A bizonyítási eljárás befejezése előtt az I. rendű vádlott meghatalmazott védője újabb bizonyítási indítványokat terjesztett elő, ám azokat a bíróság elutasította, a bizonyítást befejezetté nyilvánította, és a meghatalmazott védőt a perbeszéd megtartására szólította fel. A védő felkészületlenségére hivatkozva perbeszédet nem tudott tartani. Ekkor a kirendelt védőként közreműködő dr. Sz. L. az I. rendű vádlott védelmében perbeszédet tartott.

Mindennek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság dr. Sz. L. ügyvéd 1999. április 13-án kelt végzésével történt ismételt kirendelésekor megsértette a Be. 49. §-ának (1) bekezdésében foglalt szabályt, amely szerint a hatóság védőt akkor rendel ki, ha a terheltnek nincs meghatalmazott védője és a védelem kötelező. Ennek értelmében a terhelt védelmét kirendelt és meghatalmazott védő egyszerre nem láthatja el. Megerősíti ezt a hivatkozott törvényhely (3) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés is: eszerint "a kirendelés hatályát veszti, ha a terhelt védelméről meghatalmazás útján gondoskodnak." Mindemellett megjegyzendő, hogy a terhelt védelmében - fenti szabályok betartása mellett - több védő is eljárhat [Be. 45. § (2) bek.].

A perjogi szabálysértés valójában semmiféle következménnyel nem járt. A vádlott védekezéshez való joga mit sem csorbult, a meghatalmazott védő, aki a kirendelt védő tevékenységét érintően - a már említett eljárásjogi szabálysértést észlelve sem - emelt kifogást, teljes jogkörrel eljárhatott. Az eljárási szabálysértés ekként sem a bizonyítás törvényességét, sem a vádlott védekezéssel kapcsolatos érdekeit nem sértette. Az ítéletre kihatással nem volt, így annak hatályon kívül helyezéséhez nem vezethetett [Be. 261. § (1) bek.]. Ennek megítélésében a Legfelsőbb Bíróság természetesen figyelembe vette azt a tényt is, hogy a kirendelés alapján eljáró védő 1997. április 8. és 1999. január 16., majd 1999. február 2. és április 13. között - összesen 25 tárgyalási napon - egyedül látta el az I. rendű vádlott védelmét.

A meghatalmazott védő kötelességeit a Be. 51. és 52. § (1) bekezdésének a) és b) pontja szabályozza, jogai az 52. § (2), (3) és (4) bekezdésében részletezettek. A Be. 212. § (3) bekezdése értelmében a tárgyaláson elhangzó ügyészi, sértetti stb. felszólalás után "a védőbeszéd következik".

A védőbeszéd a vádlott védelmében elhangzó többnyire legfontosabb perbeli felszólalás, s a Be. 51. §-ban előírt védői kötelezettségekkel ellentétes, ha a védő felkészületlensége miatt annak megtartására képtelen. A Be. 188. § (1) bekezdése szerint a tárgyalást a tanács elnöke vezeti, a bizonyítási indítvány elutasítása esetén ő határoz az eljárás folytatásának módjáról. Amennyiben e körben a védői indítványokat elutasítja, a bizonyítási eljárást befejezetté nyilvánítja, a perbeszédek megtartása következik, amelynek keretében a védő is felszólal. Ennek elmulasztása védői kötelezettség megszegéseként értékelhető, a védő felkészületlenségére történő hivatkozás azonban az eljárás folytatásának megakadályozásához hivatkozási alapot nem nyújt. Ez ellentétes lenne a tanács elnökének pervezetési jogosultságával és a perben részt vevő személyek elhatározásától tenné függővé a tárgyalás menetének meghatározását.

Mindezt értékelve a Legfelsőbb Bíróság az I. rendű vádlott meghatalmazott védőjének e fellebbezési kifogását alaptalannak találta, és érdemben bírálta felül az első fokú ítéletet. (Legf. Bír. Bf. I. 2. 136/1999. sz.)