A Kúria Pfv.21140/2018/2. számú precedensképes határozata végrehajtás megszüntetése tárgyában. [1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 213. §, (1) bek. b) pont, (1) bek. c) pont] Bírók: Harter Mária, Mocsár Attila Zsolt, Varga Edit
A határozat elvi tartalma:
Érvényes az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik - továbbiak mellett - tartalmazza az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót, a hiteldíjmutató számítása során figyelembe nem vett egyéb - esetleges - költségek meghatározását és összegét. A jogegységi határozat kötelezően alkalmazandó útmutatásul szolgál a bíróságoknak arra, hogy egy adott jogszabályt miként kell, illetve kellett volna korábban is értelmezniük. A felülvizsgálati eljárás tárgya annak vizsgálata, hogy a jogerős ítélet valamely rendelkezése jogszabálysértő-e ezért a felülvizsgálati kérelemben nem lehet olyan tényre, vagy körülményre hivatkozni, illetve nem lehet olyan új jogi érvelést előterjeszteni, amely az első- és a másodfokú eljárásnak nem volt tárgya és ennek következtében a jogerős ítélet erre vonatkozó döntést és indokolást nem tartalmaz Alaptörvény 25. Cikk. (2) 1996. CXII. Tv. 213. § (1b) 2011. CLXI. Tv. 24. § (1c) 1952. III. Tv. 270. § (2)
***********
A Kúria
mint felülvizsgálati bíróság
ítélete
A határozat száma: Pfv.I.21.140/2018/7.
A tanács tagjai: Dr. Harter Mária a tanács elnöke
Dr. Mocsár Attila Zsolt előadó bíró
Dr. Varga Edit bíró
A felperes: felperes neve
(felperes címe)
A felperes képviselője:
Ügyvédi Iroda
(ügyvédi iroda címe;
ügyintéző: Dr. Csikász Levente ügyvéd)
Az alperes: alperes neve
(alperes címe)
Az alperes képviselője:
Ügyvédi Iroda
(ügyvédi iroda címe;
ügyintéző: Dr Szabó István Tamás ügyvéd)
A per tárgya: végrehajtás megszüntetése
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél:
a felperes
A másodfokú bíróság és a jogerős határozat száma:
Miskolci Törvényszék
2.Pf.21.172/2016/5.
Az elsőfokú bíróság és határozatának száma:
Miskolci Járásbíróság
21.P.20.379/2014/5.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!