A Fővárosi Ítélőtábla Bf.344/2011/9. számú határozata emberölés bűntette tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 17. §, 85. §, 99. §, 166. §, 170. §, 195. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 59. §, 85. §, 86. §, 238. §, 270. §, 279. §, 321. §, 338. §, 348. §, 351. §, 352. §, 371. §, 372. §, 381. §] Bírók: Bartkó Levente, Czine Ágnes, Mató Ágnes

Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság

4.Bf.344/2011/9.

A másodfokú bíróság Budapesten, a 2012. év május hó 30. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta a következő

Í t é l e t e t:

Az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt a vádlott ellen indult büntetőügyben az elsőfokú bíróság ítéletét a vádlottal szemben megváltoztatja.

A vádlott által elkövetett 1 rb. életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletét (Btk. 170. § (1) és (6) bekezdés) 1 rb. testi sértés bűntettének (Btk. 170. § (1) és (2) bekezdés) minősíti.

A vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt helyesen a kiszabott szabadságvesztés büntetésbe számítja be.

A vádlott tartózkodási helyének megjelölését mellőzi.

Egyebekben az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

A vádlott által az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja.

A másodfokú eljárás során felmerült 12.630 (tizenkettőezer-hatszázharminc) forint bűnügyi költséget köteles a vádlott az állam javára megfizetni.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s:

Az elsőfokú bíróság a 2011. év szeptember hó 5. napján kelt ítéletével a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete (Btk. 166. § (1) bekezdés), életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete (Btk. 170. § (1) és (6) bekezdés) és 3 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette (Btk. 195. § (1) bekezdés) miatt halmazati büntetésül 5 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Rendelkezett a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött idejének a kiszabott büntetésbe történő beszámításáról.

A bűnjelek lefoglalását megszüntette, és részben a sértettnek, részben a vádlottnak kiadni, - részben pedig megsemmisíteni - rendelte.

Kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére, illetve a tolmácsolással felmerült bűnügyi költségről megállapította, hogy azt az állam viseli.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, ellene a vádlott és a védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.

A fellebbviteli főügyészség átiratában a védelmi fellebbezést alaptalannak tartotta. A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat megtartotta, a bizonyítás anyagának megfelelő, hiánytalan és pontos tényállást állapított meg, amelyet kellően megindokolt, és amely a felülbírálat során is irányadónak tekintendő. A megállapított tényállásból okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és a cselekményeit is törvényesen minősítette. A bűnösségi körülmények hiánytalan számbavétele mellett, azokat kellő súllyal értékelte az elsőfokú bíróság, így a kiszabott fő- és mellékbüntetést, annak tartamát is megfelelőnek tartotta az ügyészség, amelynek a lényeges enyhítése nem indokolt.

Erre tekintettel indítványozta, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét nyilvános ülésen bírálja el - melyen nem vesz részt - és a Be. 371. § (1) bekezdése alapján azt hagyja helyben.

A védő a nyilvános ülésen az enyhítésért bejelentett fellebbezését fenntartotta, egyben kifejtette, hogy az élet és a testi épség elleni bűncselekmények esetében a vádlott terhére megállapított mindkettő cselekmény minősítését tévesnek tartja.

Az 1. sz. sértett sérelmére elkövetett cselekmény - álláspontja szerint - nem emberölés bűntette kísérletének, hanem életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősül, mivel a vádlott nem kívánta a sértett halálát, mindössze ki akarta kergetni a lakásból. Ezen cselekmény közben a tőle elhangzó kijelentések a dühösségét tükrözték. Valójában ezek a kijelentések nem jelentettek a sértett életének kioltására vonatkozó komoly elhatározást. Kiemelte, hogy a vádlott megakadályozhatta volna a sértett menekülését, illetve tovább üldözhette volna, ha valóban az életére tört volna. Álláspontja szerint a szemből történt kis-, közepes erejű szúrás, illetve a második, lapockát ért szúrás sem alkalmas az ölési szándék megállapítására.

A 2. sz. sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény - a védő szerint - ténylegesen súlyos testi sértés bűntetteként minősül, az csak látszólag alkalmas az életveszélyt okozó testi sértés kísérletének a megállapítására.

A vádlott a kést valóban a sértett nyakához szorította, azonban vágó mozdulatot nem hajtott végre, csak rá akart ijeszteni a sértettre.

A 3 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntettével kapcsolatban kifejtette, hogy a vádlott végig tagadta, hogy a gyermekei a cselekmény elkövetésének idején ébren voltak. Egyébként pedig a féltékenység motiválta a haragját.

Erre tekintettel ez utóbbi bűncselekmények esetében elsődlegesen felmentésre tett indítványt.

Összességében az általa kifejtettek alapján az első fokon kiszabott büntetés enyhítését kérte, figyelemmel a további időmúlásra, a vádlott büntetlen előéletére és arra, hogy a vádlott cselekményei erkölcsileg méltányolhatóak voltak.

A vádlott az utolsó szó jogán elmondta, hogy sajnálja a történteket és ismételten kifejtette, hogy nem akart a sértettek életére törni, illetve a gyermekeit veszélyeztetni. Megismételte azon védekezését, hogy az 1. sz. sértettel szemben azért vette magához és használta a kést, hogy ne támadhasson rá. Bemutatta a fogvatartása alatt a gyermekeitől kapott leveleit, amelyek azt jelzik, hogy a gyerekek szeretik őt. Végső soron azt kérte, hogy a másodfokú bíróság úgy enyhítse a vele szemben kiszabott büntetést, hogy azt az előzetes fogvatartásban töltött idővel letöltöttnek lehessen tekinteni.

A védelmi fellebbezés részben - a testi sértés bűntette minősítése vonatkozásában - volt eredményes, egyebekben viszont nem bizonyult megalapozottnak.

A másodfokú bíróság a védelmi perorvoslatok alapján eljárva a Be. 348. § (1) bekezdésére figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást teljes terjedelmében felülbírálta.

Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság eljárásában a büntetőeljárási törvény rendelkezéseit nagyrészt betartotta, de több esetben kisebb, relatív eljárási szabálysértést követett el. Ezek azonban egyenként és összességükben sem voltak kihatással az ügy érdemi elbírálására, mivel az elsőfokú bíróság a vádlott alapvető jogait az eljárásában biztosította, így az alábbiakban részletezendő eljárási hibák a tisztességes eljárás keretein belül maradtak.

Ekként az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabályt sértett, amikor elmulasztotta értesíteni a tárgyalásról - a vádlott román állampolgárságára tekintettel - Románia Nagykövetségét.

A Be. 238. § (2) bekezdése értelmében a külföldi állampolgár vádlott ellen indult büntetőeljárás során lehetővé kell tenni, hogy a tárgyaláson a külföldi állam konzuli tisztviselője jelen lehessen. Így a Be. 279. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróságnak értesítenie kellett volna a nagykövetséget. Mivel azonban a konzuli tisztviselő a Be. 59. §-a szerinti "segítő"-nek minősül, ezért az értesítés elmaradása nem korlátozta a vádlott jogait oly mértékben, hogy az az eljárásra lényeges kihatással legyen.