A Veszprémi Törvényszék Bf.329/2009/3. számú határozata testi sértés bűntette tárgyában. [1978. évi IV. törvény (Btk.) 2. §, 14. §, 22. §, 27. §, 29. §, 170. §, 1998. évi XIX. törvény (Be.) 348. §, 351. §, 371. §, 372. §] Bíró: Varga Gábor

A Veszprémi Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság

2. Bf.329/2009/3. szám

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Veszprém Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság vádlott neve vádlott ellen testi sértés bűntette miatt indított büntetőügyben Veszprémben 2009. évi szeptember hó 7. napján megtartott nyilvános ülésen meghozta a következő

Í T É L E T E T :

A Veszprémi Városi Bíróság 2009. március hó 18. napján kihirdetett 3. B. 1558/2008/7. számú ítéletét annyiban m e g v á l t o z t a t j a, hogy a vádlott cselekményét a Btk. 170. §. (1) bekezdésébe ütköző, és a (2) bekezdésre figyelemmel a (6) bekezdés I. fordulata szerint minősülő testi sértés vétségének minősíti.

A próbára bocsátás tartamát 2 /Kettő/ évre e n y h í t i.

Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

INDOKOLÁS:

Az első fokú bíróság bűnösnek mondta ki vádlott neve vádlottat 1 rb. a Btk. 170. §. (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő testi sértés bűntettében, ezért 3 évre próbára bocsátotta.

Kötelezte a vádlottat a büntetőeljárás során felmerült 50.122,- Ft bűnügyi költség megfizetésére.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette.

A vádlott és védője felmentésre irányuló fellebbezést jelentettek be az ítélet ellen a vádlott jogos védelmi helyzetére hivatkozással, amelyet a másodfokú eljárásban is fenntartottak.

A Veszprém Megyei Főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.

A másodfokú bíróság a Be. 348. §. (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az első fokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletét az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül.

Ennek során megállapította, hogy az első fokú bíróság a perrendi szabályok betartásával lefolytatott tárgyaláson a vád tárgyává tett cselekmény ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges bizonyítást felvette.

A bizonyítékok okszerű értékelésével megalapozott - a Be. 351. §. (2) bekezdésében foglalt hibáktól mentes - tényállást állapított meg, eleget tett indokolási kötelezettségének is, ezért a másodfokú bíróság a határozatát az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásra alapította a Be. 351. §. (1) bekezdése szerint.

Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen vont le következtetést a vádlott bűnösségére. A felmentésre irányuló fellebbezések alaptalanok, mert azok a bizonyítékoknak az elsőfokú bíróság által hibamentesen elvégzett értékelését támadják, ami a másodfokú eljárásban a Be. 351. §. (1) bekezdése folytán eredményre nem vezethet.

Az elsőfokú bíróság ugyanis fellebbezéssel támadott ítéletének indokolásában helytálló okát adta annak, hogy a vádlott védekezésével szemben mely bizonyítékokon alapul az a meggyőződése, hogy a sértett nem támadt a vádlott édesapjára, illetőleg a vádlott édesapját nem fenyegette közvetlenül részéről jogtalan támadás.

Ilyen körülmények között helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság azt, hogy a vádlott nem jogos védelmi helyzetben cselekedve bántalmazta sértett neve sértettet. A jogos védelemnek ugyanis az elkövetéskor hatályos és a jelenleg hatályos Btk 29. §. (1) bekezdése szerint egyaránt feltétele, hogy az elkövető a saját, illetőleg a mások személye /javai, vagy közérdek / ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárítása során valósítson meg - más körülmények között büntetendő - cselekményt.

Ezért a védelem által hivatkozott, a Btk. 22. §. f./ pontja szerinti büntethetőséget kizáró ok a vádlott javára nem alkalmazható, a Btk. 22. §. d./ pontja szerinti azonban igen, a következők miatt:

A vád és az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint egyaránt azért ütötte meg a vádlott egy alkalommal ököllel sértett neve sértettet "mivel attól tartott, hogy esetlegesen bántalmaznia fogja az édesapját".

Az irányadó tényállás szerint is bizonyított tehát, hogy a vádlott azt az általa tapasztalt szituációt, hogy édesapjának kérdésére a sértett széttárt karokkal ökölbe szorított kézzel elindult a vádlott édesapja irányába - tévesen - az édesapja ellen irányuló, őt közvetlenül fenyegető támadásként élte meg, noha a büntetőeljárás során bizonyítást nyert, hogy a sértett nem támadott a vádlott édesapjára és nem is kívánt rátámadni.

Az általa vélt támadást megelőzően ütötte meg a vádlott a sértettet, abban a téves feltevésben tehát, hogy jogos védelmi helyzetben van, amely vélt jogos védelmet a jogalkalmazás a Btk. 27. §-a szerint szabályozott tévedésként értékel.