EH 1999.86 Az emberölés bűntette miatt kiszabott szabadságvesztés mellett sem indokolt a kitiltás mellékbüntetés alkalmazása azzal a külföldi állampolgárságú, de magyar nemzetiségű elkövetővel szemben, akinek korábbi életvezetése kifogástalan, közeli hozzátartozói Magyar-országon élnek és cselekményének elkövetésében a sértett jelentősen közrehatott [Btk. 60. §, 166. § (1) bek.].

A megyei bíróság az 1999. április 29-én kihirdetett ítéletével K. L. vádlottat emberölés bűntette miatt 8 évi börtönre és 5 évre a Magyar Köztársaság területéről kiutasításra ítélte.

A tényállás lényege a következő:

K. L. vádlott 54 éves, magyar anyanyelvű román állampolgár. Általános és szakmunkásképző iskolát végzett, kovács és hegesztő szakképzettségű. Munkanélküli, jövedelemmel nem rendelkezik. Nős, varrónő foglalkozású házastársával közösen egy kiskorú, 16 éves gyermek eltartásáról gondoskodott. Vagyona egy 120 négyzetméteres lakás, és egy 260 n.öl telek fele része. Katona volt, őrvezető rendfokozattal szerelték, büntetlen.

K. L. vádlott leánya, K. Zs. E. 1990-ben kötött házasságot Sz. J. sértettel. Házasságkötésük után Romániából áttelepültek Magyarországra, és egy lakóházat vásároltak. A kezdetben harmonikus házasságukból két gyermek származott, a házasság azonban az utóbbi érvekben Sz. J. sértett italozása miatt megromlott. Ittas állapotban a sértett családjával szemben durván viselkedett, feleségét rendszeresen bántalmazta. Kapcsolatuk annyira megromlott, hogy K. Zs. kezdeményezte a házasság felbontását, amelyre 1998 októberében sor is került. A közös lakás használatát a bíróság megosztotta.

A vádlott rendszeresen járt Magyarországra, látogatta leányát és unokáit. Anyagilag és természetben is támogatta a családot, a lakás felújításában és a ház körüli munkákban is segített. Tapasztalatból és a leánya elmondásából tudott a sértett családjával szemben tanúsított viselkedéséről.

A vádlott legutóbb 1999. március 7. napján érkezett Magyarországra. 1999. március 15. napján Sz. J. sértett egész nap folyamatosan italozott, ittas állapotban zaklatta a családját. A lakás felgyújtásával fenyegetőző sértettet K. L. vádlott igyekezett csillapítani. A kora délutáni órákban Sz. J. sértett volt feleségét meg is rugdosta, ezt a vádlott nem látta, de unokájától értesült róla. Ezt követően a sértett ismét eltávozott a lakásból, s oda csak erősen ittas állapotban 22 óra körül tért vissza.

A vádlott és a leánya a kisebbik szobában nézték a televíziót, amikor Sz. J. sértett ismét kötekedni kezdett. Sérelmezte, hogy a vádlott leánya elvált tőle, ezért megöléssel és a lakás felgyújtásával fenyegetőzött. A vádlott kérésére a lánya és a gyerekek a szomszédban lakó H. Gy.-hoz menekültek. A 190 centiméter magas, 35 éves, erőteljes testalkatú sértett ezután a vádlottal kezdett kötekedni, a vádlottat fenyegette megöléssel. Ennek során megragadta a vádlott ruháját, emiatt a vádlott az ittas sértettet erőteljesen meglökte úgy, hogy az beesett a lakás nagyobbik szobájába. Ezt követően a vádlott kilépett a konyhába, ott magához vett 1,75 kg súlyú, 43 centiméter hosszú, átlag 6 centiméter széles, és 1,5 centiméter vastag csőkulcsot, azzal visszatért a szobába, ahol a tápászkodó, de fenyegetőző sértettet 3-5 esetben, hátulról, közepesnél nagyobb erővel fejen ütötte. A vádlott átment a szomszédba, szólt a lányának, hogy hívják ki a mentőt.

A sértettet kórházba szállították, ahol sürgős koponyaműtétet végeztek rajta, de ennek ellenére 1999. március 16. napján 20 óra 45 perckor elhalálozott.

A bántalmazás során Sz. J. sértett a koponyacsontokon, mindkét oldalon a halánték-, a fal- és a tarkócsontokon kiterjedt, kisdarabos, benyomódásos törést, koponyaalapi törést, a bal dobüreg megnyílását, a töréseknek megfelelő keményburok szakadást, az agy felszínének zúzódását, roncsolását szenvedte el. A nagy erejű tompa erőbehatás elsődlegesen a fejtetőn, és a fej hátsó részén érvényesült. A sértett halála koponyasérülést és agyzúzódást követően agybénulás miatt következett be. A vádlott magatartása és a sértett halála között közvetlen ok-okozati összefüggés állapítható meg.

Az ítélet ellen a vádlott és védője a bűncselekmény téves jogi minősítése miatt és enyhítésért fellebbeztek.

A Legfőbb Ügyészség a tényállás kiegészítését, és az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.

A vádlott védője a másodfokú tárgyaláson perbeszédében a vádlott cselekményének a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, de az (5) bekezdés szerint minősülő és büntetendő halált okozó testi sértés bűntettének indítványozta minősíteni és az arra előírt lehető legkisebb tartamú szabadságvesztés kiszabását kérte.

A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezések alapján az elsőfokú ítéletet és az azt megelőző bírósági eljárást teljes terjedelmében felülbírálta. Ennek eredményeképpen megállapította, hogy a megyei bíróság a tényállást a lényeges tényezők tekintetében felderítette és helyesen állapította meg.

Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére és nem tévedett cselekményének jogi minősítésekor sem.

A vádlott és védő jogi minősítést támadó perorvoslata nem, ellenben az enyhítésért bejelentett fellebbezések alaposak.

A vádlott a közel két kiló súlyú csőkulccsal három-öt esetben nagy erővel ütött a sértett fejére. Ezáltal annak koponyatörést és agyzúzódást okozott, melynek következtében halála másnap a kórházban bekövetkezett.

A vádlott életfontosságú testrészre mért nagy erejű ütéseket olyan eszközzel, amelynek roncsolásra alkalmas súlyával, tulajdonságaival tisztában volt. Tettének végrehajtásakor felismerte, hogy a fejre mért ütlegek a sértett halálát eredményezik, de e következmények iránt közömbösen viselkedett.

A cselekményt tehát az elsőfokú bíróság törvényesen minősítette emberölés bűntettének, melyet a vádlott eshetőleges szándékkal valósított meg.

A Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak a Legfőbb Ügyészségnek az egyenes szándékkal elkövetés megállapítására tett indítványát. Kétségtelen, hogy a vádlott ölési cselekményének intenzitásában következetesség nyilvánult meg, de a többszöri ütéseket az indulati állapot okszerűen magyarázza. A vádlott kifejezetten nem kívánta a sértett halálát. Erre lehet következtetni abból - a cselekmény után tanúsított - magatartásából, hogy szólt a leányának, hívjanak mentőt (a még életben levő) sértetthez. Ez utóbbi körülmény kizárta az egyenes szándék megállapítását.

A bűncselekmény törvényes minősítése mellett is eltúlzott volt az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés.

A megyei bíróság nem vette kellő súllyal figyelembe, hogy a cselekmény elkövetését a sértettnek a családjával szemben hosszú időn keresztül - majd a vádbeli napon is ismétlődően - megvalósított feltűnően durva magatartása előzte meg. A sértettnek családja iránti - olykor másokból is felháborodást kiváltó - durvasága a lakókörnyezetben közismert volt és tudatában volt annak a vádlott is. K. L. indulati cselekményt követett el, amely - bár nem érte el a Btk. 167. §-ának megállapításához megkívánt erős felindulást - emberileg magyarázható érzelemből fakadt. A sértettnek volt feleségével és gyermekével szemben tanúsított brutalitása nagyfokú közreható tényezőt valósított meg, amelyet a büntetés kiszabásában is nyomatékkal kellett kifejezésre juttatni. E nyomatékos enyhítő körülmény megfelelő súlyú értékelése megteremtette a törvényi előfeltételeit annak, hogy a büntetési mérték megállapítása a Btk. 83. §-ának (2) bekezdésében előírt büntetési középmértékhez képest alacsonyabban, sőt a cselekményre előírt különös részi minimumban történjék.

A Legfelsőbb Bíróság a cselekmény tárgyi súlyához és a vádlott alanyi bűnösségének fokához az öt évi szabadságvesztést találta arányban állónak. A kifogástalan életvezetésű és családtagjai féltésétől motivált vádlottal szemben a börtönfokozat meghatározása is szükségtelen volt, ezért a Legfelsőbb Bíróság a szabadságvesztést a Btk. 45. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával az eggyel enyhébb - fogház - fokozatban rendelte el.

Nem találta indokoltnak a Legfelsőbb Bíróság a nem magyar állampolgárságú vádlottal szemben a kiutasítás mellékbüntetés alkalmazását sem.

A törvény szerint azt a nem magyar állampolgár elkövetőt kell a Magyar Köztársaság területéről kiutasítani, akinek az országban tartózkodása nem kívánatos.

Általában annak az idegen állampolgárságú elkövetőnek az országban tartózkodása "nem kívánatos" aki a közbiztonságot veszélyezteti vagy a Magyar Köztársaság érdekeit más módon sérti.

K. L. az ország törvényeivel eddig összeütközésbe nem került. Leánya és unokája Magyarországon laknak. A család egységének fenntartása, a rokoni kapcsolatok ápolásához fűződő méltányolható érdek egyöntetűen amellett szóltak, hogy az eddigiekben büntetlen magyar nemzetiségű vádlottal szemben e súlyos jogfosztó mellékbüntetést a bíróság ne alkalmazza. Ezért a kiutasítás mellékbüntetést a Legfelsőbb Bíróság mellőzte. (Legf. Bír. Bf. V.1. 247/1999/5. sz.)