A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20800/2018/7. számú határozata kártérítés tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §] Bírók: Benedek Szabolcs, Czukorné dr. Farsang Judit, Matosek Edina

Fővárosi Ítélőtábla

5.Pf.20.800/2018/7/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Varga Zoltán ügyvéd által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Kovács Orsolya ügyvéd) által képviselt Magyar Állam alperes ellen kártérítés iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2018. május 7. napján meghozott 35.P.23.192/2016/42. számú ítélete ellen a felperes részéről 43. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 1.270.000 (egymillió-kétszázhetvenezer) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes keresetével 79.164.039 forint és a perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Keresetét elsődlegesen a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 339. § (1) bekezdésére, másodlagosan a Ptk. 349. § (1) bekezdésére, harmadlagosan pedig a Ptk. 6. §-ára alapította. Elsődleges és másodlagos keresete alapjául azt állította, hogy a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvényt (a továbbiakban: Szjtv.) 2011. november 1-jei hatállyal módosító 2011. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Mód1. törvény) alapján bevezetett adóemelés és az Szjtv.-t 2012. október 10-i hatállyal módosító 2012. évi CXLIV. törvénnyel (a továbbiakban: Mód2. törvény) elrendelt tiltás az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 56. cikkét, továbbá az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) a tulajdonjog és a jogbiztonság elvét sértő tagállami rendelkezések, amellyel okozott kárért az alperes kárfelelősséggel tartozik. A perbeli jogszabályok ezen kívül sértik a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 2. és 17. §-ait, valamint az Alaptörvény számos rendelkezését. Keresete ténybeli alapjaként előadta, hogy a Mód1. törvény alapján bekövetkezett adóemelés hatására nem tudta tovább üzemeltetni pénznyerő automatáit, szüneteltetni kényszerült tevékenységét, mert a megemelt játékadót nem tudta volna kitermelni, majd a Mód2. törvénnyel elrendelt tiltás miatt az automaták hasznosításával végleg fel kellett hagynia, tevékenysége megszűnésével bevételi forrásai is megszűntek. A kár körében vagyonában bekövetkezett értékcsökkenésként 26 darab pénznyerő automata és tartozékaik értékvesztését, míg elmaradt vagyoni előnyként a kivezetett játékautomaták 5 évre felszámított elmaradt hasznát kívánta érvényesíteni. Igényt tartott továbbá az általa megfizetett igazgatási szolgáltatási díj időarányos részének (1.194.539 forint) visszatérítésére. A fenntartott játéktermi bérleti szerződések díjának és egy munkavállalója foglalkoztatásával felmerült költségek megtérítésére biztatási kárként tartott igényt azon az alapon, hogy az előbbi kiadások azért merültek fel, mert alappal bízott a szerver alapú átállás megvalósulásában.

Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Elsősorban az állam immunitására, ebben a körben arra hivatkozott, hogy a magyar jogszabályok kizárják a jogalkotással okozott kárért való felelősséget, a Ptk. 349. §-a és a 6. §-a a peres felek viszonyában nem alkalmazható, míg a Ptk. bevezető rendelkezéseire, valamint a Jat. megsértésére kártérítési igény egyébként sem alapítható. Az uniós jogra alapítottan kárfelelőssége határon átnyúló tényállási elem hiányában nem állapítható meg. Másrészt az adóemelés uniós jogot nem sért és nem korlátozza az EUMSZ 56. cikkét, a tiltás pedig az EUB joggyakorlata szerint azért sem sért alanyi jogot, mert az általa megjelölt társadalomvédelmi, egészségvédelmi és közrendi célok az EUMSZ 52. cikke értelmében olyan legitim céloknak ismerhetők el, amelyek alapján az EUMSZ 56. cikke az uniós joggal összeegyeztethető módon korlátozható. Az alperes vitatta a kár felmerülését és annak összegét is.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és kötelezte az alperesnek 3.175.000 forint perköltség megfizetésére.

Az ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság az alperes kárfelelősségét a magyar és az uniós jog alapján külön-külön vizsgálta. Értelmezése szerint a Magyar Államot a jogalkotással kapcsolatosan a magyar belső jogrendszer alapján kártérítési felelősség nem terheli, mert a jogalkotásra nem alkalmazhatók a polgári jogi kárfelelősség szabályai, a jogszabály hatálybalépésével esetlegesen bekövetkezett károsodás nem keletkeztet a jogalkotó és a károsult között polgári jogi jogviszonyt. Ugyanakkor az uniós jogi jogsértés következményeit a nemzeti jogi felelősség szabályainak keretei között kell orvosolni a bíróságnak, ezért az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) a C-46/93. és C-48/93. számú egyesített ügyben meghozott ítéletében (a továbbiakban: "Brasserie"-ítélet) felállított konjunktív feltételek alapján elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a sérelmezett jogalkotással történt-e a felperes terhére uniós alanyi jogi jogsértés. Ehhez a felperesnek a határon átnyúló tényállási elemet, nevezetesen azt kellett volna bizonyítania, hogy az adóemelés és tiltás miatt nem tudott más tagállam állampolgárai számára szolgáltatást nyújtani, amit az elsőfokú bíróság nem talált bizonyítottnak. A felperes Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság, tevékenységét belföldön végzi, nem bizonyította, hogy játéktermei szolgáltatását nem magyar állampolgárok is igénybe vették. A rendelkezésre állás lehetőségét nem találta elegendőnek, mert az uniós jog alkalmazásához a határon átnyúló elem potenciális lehetősége nem elég. Miután az adott ügy minden eleme Magyarországon valósult meg, az uniós alanyi jog sérelmét nem látta megállapíthatónak, ezért a "Brasserie"-ítéletben meghatározott további konjunktív feltételek fennállását nem vizsgálta. Ugyancsak nem vizsgálta a sérelmezett jogszabályok Alaptörvénybe ütközését, mert ennek megállapítása az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik és az adott tárgyban az Alkotmánybíróság már hozott határozatot. A Ptk. alapelveinek megsértése önmagában kárigény alapjául nem szolgálhat, de a Ptk. hatálya egyébként sem terjed ki az államra, mint jogalkotóra. A Ptk. 349. §-át a jogalkotásra nem látta alkalmazhatónak, mert a jogalkotás nem a PK. 42. számú állásfoglalásban definiált államigazgatási jellegű tevékenység. A Ptk. 6. §-ára a felperes azért nem alapíthatott jogot, mert a Ptk. hatálya az államra mint a közjog alanyára nem terjed ki. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a jogalkotó megváltoztathatja a jogszabályokat, eltérő szabályozást fogadhat el, ami miatt felelősségre nem vonható. Miután a kereset jogalapját nem találta megalapozottnak, az összegszerűséget nem vizsgálta.

A felperes az ítélet elleni fellebbezésében az elsőfokú ítélet kereseti kérelmében foglaltak szerinti megváltoztatását, valamint az alperes első- és másodfokú perköltségben marasztalását kérte. Fellebbezése indokaként előadta, hogy a Ptk. 339. §-ára alapított kárfelelősség valamennyi feltétele megvalósult. A károkozás jogellenessége egyrészt a más tulajdonának megsértésétől való tartózkodási kötelezettség be nem tartásában, továbbá abban áll, hogy az alperes a jogalkotás során a jogalkotási eljárásra vonatkozó jogszabályi kötelezettségét nem teljesítette. A felróhatóság is vitathatatlan, mert a tiltást megalapozó konkrét adat és tény nem létezett, az alperes által hivatkozott kimentési okok csupán nem teljesült várakozások. Érvelése szerint a kár bekövetkezése ténykérdés, hiszen a pénznyerő automaták forgalomképtelenné váltak, a továbbiakban nem biztosítottak bevételt a felperes számára és az okozati összefüggés is fennáll, hiszen drasztikus adóemelés hiányában tovább tudta volna folytatni a tevékenységét. Az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően az állam a hatalommegosztás elvéből is levezethetően immunitást nem élvez, polgári jogi jogviszonyok alanya lehet, az adott jogviszonyban mint károkozó köteles helytállni. Kiemelte, hogy a jogalkotással okozott kárfelelősség kérdésében az EUB és az EJEB ítélkezési gyakorlata elutasítja az állam immunitásának elvét, míg a hazai ítélkezési gyakorlat ezt az elvet csak esetenként töri át (BDT.2017.3737.).