46/1991. (IX. 10.) AB határozat

a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű rendelet, valamint a törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 14/1979. (IX. 17.) IM rendelet egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű rendelet 21. §-ában, 22. §-ában, 33. §-ában, 35. §-ában és 66. §-ában, valamint a törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 14/1979. (IX. 17.) IM rendelet 15. §-ában és 26. §-ában foglalt rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó indítványt és megsemmisítésükre irányuló kérelmet elutasítja.

Megállapítja viszont az Alkotmánybíróság, hogy a hivatkozott törvényerejű rendelet 18. §-a és a miniszteri rendelet 6. §-a alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket 1992. június 30-ai hatállyal megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

Indítványozó a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Vht.), valamint a végrehajtásáról szóló 14/1979. (IX. 17.) IM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) számos rendelkezésének alkotmányellenességét abban látja, hogy a "végrehajtási jog területén nem érvényesül a felek egyenjogúságának elve", vétlen állampolgároknak "ezen a területen az ártatlanságot kell bizonyítani", a végrehajtásnak kitett személyt "a hatályos jogszabály kiszolgáltatottá teszi az által, hogy nem biztosít számára lehetőséget, hogy tudomást szerezzen az ellene kezdeményezett végrehajtásról, mivel a hatályos jogszabály alapkoncepciója, hogy az adósként megjelölt személyt váratlanul kell meglepni."

Kifogásolja, hogy meghatározott közületi és gazdálkodó szervek esetleges téves tartozáskimutatását a közjegyző végrehajtási záradékkal láthatja el (Vht. 18. §, Vhr. 6. §). Indokolatlannak tartja, hogy a bíróság és a közjegyző végrehajtható okirata ellen benyújtható fellebbezés ellenére a végrehajtó halasztó hatály nélkül folytathatja a végrehajtást [Vht. 21. § (2) bekezdése, Vht. 22. §(2), (3) bekezdése]. Kifogásolja, hogy a végrehajtható okiratot meghatározott esetekben csak a helyszínen, a végrehajtás megkezdésekor kell átadni az adósnak [Vht. 33. § (1) bekezdése, illetve a 66. § (2) bekezdése]. Úgy véli, az adósként megjelölt állampolgárok emberi méltóságát sérti, hogy védekezésképtelennek a foglalások ellen, mert nekik kell igazolniuk, hogy nem tartoznak, vagy már korábban teljesítették [Vhr. 15. § (1) bekezdése]. Megengedhetetlen felhatalmazásnak tartja, hogy a végrehajtó az adós távollétében is foglalást végezzen, sőt szükség esetén az adós lezárt helyiségét és bútorát - ellenszegülés esetén akár rendőrségi közreműködéssel - felnyithassa [Vht. 35. § (2), (3) bekezdése, 66. § (1) és (4) bekezdése; Vhr. 26. §-a].

Mindezek a jogszabályhelyek - az indítványozó véleménye szerint - sértik az Alkotmány 8. §-át, mely szerint a Magyar Köztársaság elismeri, tiszteletben tartja és védi az ember alapvető jogait, továbbá az Alkotmány 54. § (1) bekezdését, mely szerint minden embernek joga van az emberi méltósághoz, valamint az Alkotmány 59. § (1) bekezdését, amely kimondja, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog.

II.

Az Alkotmánybíróság a döntése meghozatalakor abból indult ki, hogy a Vht. és a Vhr. nem tesz elvi különbséget a bíróság és a közjegyző - sőt az indítványozó által nem kifogásolt egyéb szervek - végrehajtható okiratai között. A végrehajtó mindegyik okirat alapján lényegileg azonosan előírt eljárási cselekménysorozatot köteles végrehajtani. Az esedékes végrehajtási intézkedések szempontjából közömbös, hogy mely szerv a végrehajtó okirat kibocsátója. A bírósági végrehajtási törvényerejű rendeletnek és az igazságügyminiszteri rendeletnek ezt a kibocsátói különbséget feloldó egyöntetűségében - és az ahhoz konzekvens végrehajtási rendelkezésekben - látja az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség forrását. Míg ugyanis a bírósági határozatokat végrehajtó intézkedéssorozatban már a megelőző bírósági eljárás maga adja a törvényes garanciát az esetleges jogsértő végrehajtás ellen, addig egyes közjegyzői - és itt nem tárgyalt egyéb - végrehajtási rendelkezéseket hasonló garanciális eljárás nem előz meg. Ennek folytán a végrehajtás olyan polgárokat is sújthat, akik nem adósok vagy nincsenek tudatában a velük szemben támasztott követelésnek.

Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a bírósági határozatok tiszteletben tartása, a jogerős bírósági döntések teljesítése -akár jogszerű kényszerítés árán is - a jogállamisággal kapcsolatos alkotmányos értékekhez tartozik. A végrehajtási eljárásban már nem a mindenkit megillető alkotmányos személyi jogokat kell elvont módon védeni, hanem az "ártatlanságában" a megelőző eljárás során megcáfolt jogsértővel szemben kell konkrét törvényes kényszerítő eszközöket alkalmazni. Ha ugyanis a végrehajtási rendszer gyenge és könnyen kijátszható, ez óhatatlanul a bírósági határozatok lebecsüléséhez, jogbizonytalansághoz, a jogtudat romlásához, a jogállamiság sérelméhez vezet.

Az ilyen veszély leküzdése nyilvánvalóan mind állampolgári, mind társadalmi, mind pedig állami szempontból alkotmányos érdek.

A bírósági ítéletek és más bírósági határozatok végrehajtásakor nem lehet ugyanis feltételezni, hogy az adós először akkor szerezne tudomást a követelésről, amikor a végrehajtó a lakásán megjelenik. A tipikus esetben az adós már a keresetlevél (fizetési meghagyás) kézbesítése során értesül a vele szemben fennálló követelésről. A bírósági eljárásban részt vehet, védekezhet, bizonyítási indítványt terjeszthet elő stb. A bírósági ítélethez fűződő jogkövetkezmények csak a kézbesítéssel állnak be, így az adósnak - ha távol maradt is az eljárás során - módjában áll az ítélet ellen fellebbezéssel élni. A másodfokú bíróság jogerős ítéletében foglaltakat az adós meghatározott teljesítési határidő alatt önként teljesítheti. Ha ezt nem teszi, a jogosult még mindig köteles a végrehajtási eljárás megkezdését megelőzően az adóst írásban felszólítani a teljesítésre. Ekkor az adósnak ismét lehetősége nyílik az önkéntes teljesítésre. Ha ennyi eljárási cselekmény és felszólítás ellenére mégsem teljesít, kiszolgáltatottnak, ártatlannak, emberi méltóságában sértett személynek semmiképpen nem lehet őt tekinteni. Sőt kifejezetten hitelezővédelmi és általános jogállamisági érdeket szolgál az a rendelkezés, hogy a végrehajtó újabb, az önkéntes teljesítésre felhívó felesleges felszólítást már nem küld az adósnak, hanem megjelenik a lakásán és a követelés fejében lefoglalja ingóságait. Az alkotmányos rend védelme a végrehajtási eljárás e fázisában éppen a jogszerű kényszerintézkedések hatékony alkalmazásával érvényesül.

A kifejtett érvek alapján a bírósági döntések végrehajthatósága érdekében az Alkotmánybíróság a Vht. 21., 22., 33., 35. és 66. §-a és a Vhr. 15. és 26. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványozói kérelmet elutasította, minthogy e rendelkezések nem állnak ellentétben az Alkotmány 8. §-ában, illetőleg 54. § (1) bekezdésében foglaltakkal.

III.

A végrehajtható közjegyzői okiratokat elemezve az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy azokat a Vht. három csoportba sorolja, s a végrehajtási eljárás módját is e csoportosítás függvényében határozza meg.

A Vht. 10. § (1) bekezdése szerint: "A közjegyző végrehajtási lapot állít ki az általa hozott, marasztalást tartalmazó végzés és az általa jóváhagyott - a bírósági egyezséggel azonos hatályú - egyezség alapján". Az Alkotmánybíróság véleménye szerint a közjegyző által - általában nem peres eljárásokban -saját törvényes jogkörében hozott határozatokat ugyanolyan vagy aggálytalanul hasonló garanciális eljárások előzik meg, mint a bírósági határozatokét. A közjegyző saját közvetlen eljárásai alapján kiadott végzései és jóváhagyásai ezért a bíróság határozataival egyenlő hatályúak. A végrehajtást illetően sem lehet tehát alkotmánysértőnek tekinteni az általa kiállított végrehajtási lapoknak a bírósági végrehajtási lapok jogi és eljárási cselekménysorával való megegyezését.

A másik okirattípust a Vht. 25. § (1) bekezdése akként határozza meg, hogy a közjegyző "letiltó végzést hoz, ha kizárólag az adós munkabéréből kell behajtani a követelést." A Vht. 26. §-a a közvetlen közjegyzői letiltó végzés ellen a feleknek fellebbezési jogot biztosít, melyet a bíróság bírál el, s vagy "helyben hagyja a végzést", vagy pedig "megváltoztatja a közjegyző végzését". A munkáltató pedig a jogerős döntésnek megfelelően hajtja végre a munkabérből - a letiltó végzésben feltüntetett összegű - levonást, illetve a bírósági határozat más rendelkezése szerint jár el.

Eltekintve attól, hogy a közvetlen közjegyzői letiltás jogintézményének alkotmányosságát az indítványozó sem vitatta, a bírósági felülvizsgálat lehetősége miatt az Alkotmánybíróság sem látja alkotmánysértőnek a végrehajtási eljárásnak ezt a közjegyzői letiltási módját.

A harmadik végrehajtható közjegyzői okirattípust a Vht. 18. §-a így írja körül: "Ha a végrehajtást kérő igazolja, hogy az adóst a meghatározott összeg fizetésére vagy természetbeni szolgáltatásra irányuló kötelezettségének teljesítésére előzetesen írásban felhívta és a felhívás óta 30 nap eltelt, a közjegyző végrehajtási záradékkal látja el az állami szervnek, szövetkezetnek, társulásnak és társadalmi szervezetnek a külön jogszabályban meghatározott hátraléki kimutatását, határozatát vagy más okiratát;".

Ez a jogszabályhely, amely eleve mellőzi a végrehajtás előfeltételeként megkívánható bírósági vagy garanciát nyújtó közjegyzői eljárást, lehetőséget ad polgárok zaklatására.

Ebben az esetben egyfelől a végrehajtási záradékolást nem előzi meg olyan bírósági vagy közjegyzői eljárás, amely garanciát jelentene arra nézve, hogy az állítólagos adós egyértelműen tudomást szerez a vele szemben támasztott követelésről, másfelől az adóst nem védi hatékony jogorvoslati lehetőség sem, hiszen a Vht. 21. §-a kizárólag akkor nyújt lehetőséget - halasztó hatály nélküli -fellebbezésre, ha a végrehajtási záradékot a Vht. 15-20. §-ának megsértésével vezették az okiratra. Már pedig nem minősül a Vht. 18. §-ában foglaltak megsértésének az az eset, amikor a közjegyző előtt a végrehajtást kérő igazolja, hogy az adóst a meghatározott összeg fizetésére vagy természetbeni szolgáltatásra irányuló kötelezettségének teljesítésére előzetesen írásban felkérte, azonban az adós önhibáján kívül a felhívást nem vette kézhez. A Legfelsőbb Bíróság 228. P.K. sz. állásfoglalása ebből arra a következtetésre jut, hogy "a postakönyvet, sőt annak másolatát is el kell fogadni igazolásul, és sem külön vétív, sem külön számlamásolat becsatolását nem kell megkövetelni."

A jelenlegi jogi szabályozás mellett tehát semmiféle garancia nincs arra nézve, hogy az adós egyáltalán tudomással bír a követelésről, s arról esetleg csupán azt követően értesül, amikor -a Vht. 35. § (2) bekezdése alapján - távollétében már sor is került a végrehajtás foganatosítására. A postakönyv ugyanis kizárólag az írásbeli felhívás elküldését tanusítja, azt azonban már nem, hogy a felhívást az adós kézhez is vette, hogy legalábbis potenciálisan olyan helyzetbe került, hogy kézhez vehette volna.

Elegendő tehát egy név- vagy számelírás, a postai küldemény elkallódása vagy a címzett - pl. orvosi gyógykezelés vagy külföldi tartózkodás miatti - tartós távolléte ahhoz, hogy végrehajtási cselekményt lehessen foganatosítani esetleg olyan személlyel szemben is, aki nem csupán nem tartozik, de még tudatában sincs annak, hogy őt adósnak tekintik. A megfelelő garanciák hiányában tehát a végrehajtási záradék jogosítványa ellentétes az Alkotmány emberi méltóságot és a magánlakás sérthetetlenségét védi 54. § (1) bekezdésében és 59. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel.

A végrehajtási intézkedés ugyanis jellegénél fogva alkalmas arra, hogy mások (pl. a munkaadó, a lakótársak) előtt kedvezőtlen színben tüntesse fel az adóst, mint olyan embert, akivel szemben hatósági kényszert kell alkalmazni kötelezettségének teljesítése érdekében. Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban arra is nyomatékosan rámutat: az emberi méltósághoz való jog korántsem csupán a jó hírnévhez való jogot foglalja magában, hanem egyebek között a magánszféra védelméhez fűződő jogot is. Ennél fogva az is ellentétes az emberi méltósághoz való alapvető joggal, ha valakivel szemben kellő alap nélkül alkalmaznak hatósági kényszert, s ezáltal az állam indok nélkül avatkozik be a magánszféra körébe tartozó viszonyokba. Az a jogi szabályozás tehát, amely ezt akár csak potenciálisan lehetővé teszi, arra való tekintet nélkül alkotmányellenes, hogy ez az alkotmányellenes jogkövetkezmény az ügyek hány százalékában következik be. Valamely rendelkezés alkotmányellenességének megítélése ugyanis nem matematikai kérdés. A közjegyzői záradék jogintézménye nem önmagában véve és szükségképpen alkotmányellenes, csupán a jelenlegi szabályozás mellett az, minthogy e szabályozás nem követeli meg a korábban vázolt garanciát, mint a záradékolás előfeltételét. Tekintettel azonban arra, hogy az Alkotmánybíróság a jogszabály kiegészítésére nem jogosult, a hatályos szabályozás alkotmányellenességét kizárólag a sérelmezett rendelkezés megsemmisítése útján tudja megszüntetni.

A Vht. 18. §-a alapján a közjegyző végrehajtási záradékkal a Vhr. 6. §-ában felsorolt harmincöt kedvezményezett intézménytípus (pénzintézet, biztosítóintézet, közkönyvtár, közüzem, kölcsönszerződéssel foglalkozó állami vállalat, lakásszövetkezet stb.) okiratait láthatja el. A Vhr. meghozása óta eltelt idő alatt bekövetkezett változások folytán ma már széles körben látnak el a felsorolásban nem említett magánvállalkozások és nem állami szervek a felsorolásban megjelölt tevékenységi fajtákat. E diszkrimináció sérti az Alkotmánynak a tulajdoni formák egyenjogúságát deklaráló 9. §(1) bekezdését és a törvény előtti jog- és esélyegyenlőséget biztosító 70/A. §-a rendelkezéseit is.

Mindezekre tekintettel - az indítványnak részben helytadva -az Alkotmánybíróság megállapította mind a Vht. 18. §-a, mind pedig a Vhr. 6. §-a alkotmányellenességét, s mindkét rendelkezést megsemmisítette.

A megsemmisítés hatályát azért állapította meg az Alkotmánybíróság 1992. június 30. napjában, hogy addig a jogalkotó fel tudjon készülni a megsemmisített jogszabályhelyeknek a tévedések ellen garanciát nyújtó és a végrehajtást kérők körében a diszkriminációt megszüntető rendelkezésekkel való pótlására. Az új szabályozás kialakítása során a jogalkotói mérlegelés körébe tartozik annak eldöntése is, hogy a folyamatban lévő ügyeket - a jogbiztonság és végrehajtási beadványok tömeges megújításának megelőzése érdekében - a megsemmisítésig hatályos előírások szerint vagy a megsemmisítést követő jogi rendezésnek megfelelően célszerű-e befejezni.

Budapest, 1991.09.03

Dr. Sólyom László

az Alkotmánybíróság elnöke

dr. Ádám Antal

alkotmánybíró

dr. Herczegh Géza

alkotmánybíró

dr. Kilényi Géza

előadó alkotmánybíró

dr. Lábady Tamás

alkotmánybíró

dr. Schmidt Péter

alkotmánybíró

dr. Szabó András

alkotmánybíró

dr. Tersztyánszky Ödön

alkotmánybíró

dr. Vörös Imre

alkotmánybíró

dr. Zlinszky János

alkotmánybíró