BH 1999.10.468 A lízingszerződések egyes kérdéseinek nemzetközi szabályozását szolgáló egyezmény rendelkezéseinek figyelembevétele belföldi lízingszerződések megszegése miatt keletkezett kárigények elbírálása során [Ottawában 1988. május 28-án kötött UNIDROIT Egyezmény 13. cikk., Ptk. 318. § (1) bek., 339. § (1) bek., 340. § (1) bek., 355. § (4) bek.].

Az irányadó tényállás szerint a peres felek 1992. június 11-én lízingszerződést kötöttek, amelyben az alperes vállalta, hogy az általa az ausztriai székhelyű RKS GmbH-tól lízingelt Volvo B-6 típusú autóbuszt 48 havi futamidőre - 1996. június 10-i lejárattal - havi 60.460 ATS mindenkori forint ellenértéke + 25 áfa lízingdíj ellenében a felperes használatába adja azzal, hogy a lízingszerződés lejárta után a gépjármű 240.000 ATS ellenében a felperes tulajdonába kerül. A felek kikötötték, hogy a bérleti díj fizetése havonta előre történik, az ez irányú fizetési kötelezettséget a gépjármű használatával kapcsolatos bármilyen akadály nem érinti. A szerződés szerint a felperes a szerződésből eredő követelései biztosítására 400.000 ATS-nek megfelelő forintösszeget - 2 876.000,-Ft óvadékot - adott át az alperesnek, majd a járművet 1992. június 11-én használatba vette. Ezt követően a jármű több ízben meghibásodott, majd 1992. szeptember 26-án ismételten üzemképtelenné vált, és magyarországi szakmai bázis hiányában javítás céljából azt Ausztriába kellett szállítani. A felperes bejelentette, hogy az 1992. októberi és novemberi lízingdíjakat nem egyenlíti ki, azokba beszámítja a javítási költségeket, valamint a hibás teljesítéssel okozott kárát. Az alperes ezeket az igényeket nem ismerte el és 1992. október 26-án a lízingdíjfizetés elmulasztása miatt a szerződést azonnali hatállyal felmondta, majd a járművet a tulajdonosnak, az RKS GmbH-nak 1993. január 11-én visszaszolgáltatta. Az autóbuszban maradt a felperes által beszerelt 300.000,-Ft értékű televízió és videó. A 400.000 ATS-nek megfelelő forintösszegű kaució az alperes birtokában maradt. Az alperes 1996. június 20-a óta felszámolás alatt áll.

A felperes többször módosított keresetében elsősorban annak a megállapítását kérte, hogy az 1992. június 11-én kötött lízingszerződés jogszabályba ütközik, és ezért - valamint annak uzsorás jellege miatt - semmis. Másodsorban a Ptk. 210. §-ában, valamint a 201. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra alapítva megtámadta a lízingszerződést, és kérte a szerződés érvénytelenségének megállapítását, egyben az alperesnek 6 637 169,-Ft-ban és kamataiban való marasztalását. Az összegszerűen meghatározott követeléséből 400.000 ATS forintellenértéke volt az általa átadott óvadék, 300.000,-Ft visszafizetését a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdésére hivatkozással, végül 1.095.822,-Ft-ban és kamataiban hibás teljesítés miatt kártérítés és javítási költség címén kérte az alperest marasztalni.

Az alperes a kereset elutasítását kérte, egyben viszontkeresetet terjesztett elő a lízingszerződés érvényességének megállapítása, továbbá az 1992. október és november havi elmaradt lízingdíj címén 1.150.145,-Ft, valamint a szerződés alapján a felmondást követő 44 hónapra járó, a kikötött lízingdíj 60%-ának megfelelő 15.220.629,-Ft megfizetése iránt.

Az első fokon eljárt megyei bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy a lízingszerződés jogszabályba ütközik, mert a jármű tulajdonjogát az alperes az RKS GmbH javára fennálló elidegenítési tilalom megsértésével ruházta át a felperesre. A Legfelsőbb Bíróság az alperes fellebbezését elbíráló közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy a lízingszerződés az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében meghatározott okból nem érvénytelen. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a felperes felülvizsgálati kérelme alapján hozott közbenső ítéletével a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta.

Az elsőfokú megyei bíróság ezt követően hozott ítéletében a felperes keresetének részben helyt adott, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 2.435.563,-Ft-ot, továbbá 319.237 ATS - 1993. január 11-től a kifizetés napjáig járó évi 5% kamatának megfelelő forintösszeget, valamint 600.000,-Ft perköltséget, míg ezt meghaladóan a keresetet, valamint az alperes viszontkeresetének a felperes marasztalására irányuló részét elutasította. Kötelezte a felperest 111.000,-Ft, az alperest pedig 419.992,-Ft elsőfokú eljárási illetéknek az állam javára történő megfizetésére.

Az elsőfokú bíróság elsődlegesen a felperes által megjelölt további érvénytelenségi okokat vizsgálta, és megállapította, hogy a lízingszerződés nem tekinthető uzsorás jellegűnek és nem állnak fenn a Ptk. 210. §-ában, valamint a 201. §-ának (2) bekezdésében írt érvénytelenségi okok sem, következésképpen a lízingszerződés a peres felek között érvényesen létrejött. A felperes az 1992. október-november havi lízingdíjakat nem fizette meg, ennélfogva az alperes az azonnali hatályú felmondást jogszerűen gyakorolta. A felmondás a szerződést a Ptk. 319. §-ának (1) bekezdése szerint megszüntette, ezért a peres felek között az elszámolást kellett elvégezni. Az elsőfokú bíróság az elszámolást az 1992. október 26-án érvényes 7.6287,-Ft/ATS árfolyamon végezte el annak megállapítása mellett, hogy a felperes a szerződés megszűnéséig - 1992. október 26-ig - volt köteles a szerződésben kikötött lízingdíjat fizetni. Álláspontja szerint nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy a felperes az autóbuszt 1992. szeptember 26-tól nem használhatta, a kiesett időre a Ptk. 310. §-a alapján követelheti az alperestől a kára megtérítését. Az alperes a javítási és egyéb költségekre 315.432,-Ft-ot elismert, és elismerte a felperes által elmaradt haszonként megjelölt 780.390,-Ft 50%-át is. Egyéb bizonyítékok hiányában az elsőfokú bíróság a felperes kárát az alperes által elismert 705.627,-Ft-ban állapította meg. Ehhez hozzászámított az autóbuszban maradt tv és videó ellenértékeként 300.000,-Ft-ot, ezáltal a felperes kárát és az őt megillető elmaradt hasznot összességében 1.005.627,-Ft-ban határozta meg.

Az alperes viszontkeresetét az 1992. októberi és novemberi lízingdíj - összesen 1.153.076,-Ft - tekintetében alaposnak találta. Alaptalannak ítélte viszont azt a még hátralévő lízingdíj 60%-át kitevő 15.220.629,-Ft vonatkozásában. Kifejtette: a peres felek a szerződésben kikötötték, hogy ha a lízingszerződés a felperesnek felróható okból felmondásra kerül, úgy a hátralévő lízingdij 60%-át köteles az alperesnek kárátalány gyanánt megfizetni. Az alperesnek viszont a kár csökkentése érdekében gondoskodni kellett volna a lízingtárgy újbóli hasznosításáról. Az alperes a kárenyhítési kötelezettséget nem teljesítette, 1993. január 11-én az RKS GmbH-val általa kötött lízingszerződést megszüntette, és a lízing tárgyát az RKS GmbH-nak mint tulajdonosnak kiadta. Ehhez képest a még hátralévő lízingdíj 60%-ára csak 1992. október 26-a és 1993. január 11-e közötti időtartamra tarthat igényt, ami 468.670,-Ft-ot tesz ki. Az alperes viszontkeresete ezáltal 1.153.076,-Ft lízingdíj és a hátralékos lízingdíj 60%-ából járó 468.670,-Ft-ra, összesen 1.621.746,-Ft-ra alapos. Ebbe beszámította a felperes 1.005.627,-Ft-ot kitevő követelését, az alperesnek járó különbözet ehhez képest 616.119,-Ft.