BH+ 2015.1.26 A csődeljárásban, amennyiben a hitelező szavazati jogával kapcsolatban kifogás alapján indult eljárás még folyamatban van, az adós csak azzal a kockázattal kötheti meg a csődegyezséget, hogy utóbb - amennyiben a szavazatok száma a bíróság döntése következtében megváltozik -, a kifogás tárgyában hozott végzésnek megfelelően a csődegyezség létrehozását ismét meg kell kísérelnie, ha erre a moratórium nyújtotta határidőn belül még lehetőség van [1991. évi XLIX. tv. (a továbbiakban: Cstv.) 12. § (5) bek., 20. § (1) bek., 21/A. § (3) bek., 21/B. §].

A bíróság az adós kérelmére 2014. január 13-án indította meg a csődeljárást, vagyonfelügyelőként a K. Zrt.-t jelölve ki.

Az adós a 2014. március 4-én megtartott egyezségi tárgyaláson megkötött csődegyezség jóváhagyása érdekében 2014. március 7-én nyújtott be kérelmet a bírósághoz. A becsatolt csődegyezségi tárgyalási jegyzőkönyv szerint a vagyonfelügyelő tájékoztatta a megjelenteket, hogy az elsőfokú bíróság előtt az R. Bank Zrt. (a továbbiakban: Bank) hitelező kifogásának elbírálására irányuló eljárás folyamatban van, és kérte az adóst, hogy két héttel halassza el a tárgyalást. A folyamatban levő, kifogás alapján indult eljárás a Bank hitelező igényének vitatottként történt besorolása megváltoztatására irányult. Az adós a jegyzőkönyv szerint a kérelemnek nem kívánt eleget tenni, álláspontja az volt, hogy a kifogás előterjesztése nem akadályozza az egyezségi tárgyalás megtartását, valamint a csődegyezség megkötését. Az egyezségi tárgyaláson a jelenlevő Bank hitelezőnek nem biztosítottak szavazati jogot igényének "vitatott" minősítése miatt.

Az egyezségi tárgyaláson a nem biztosított kategóriában elismertként nyilvántartásba vett követelések hitelezői 2957 szavazatszámmal rendelkeztek, ebből az egyezségi javaslatot elfogadó hitelezők szavazata 2848 volt. A megállapodás szerint az adós arra vállalt kötelezettséget, hogy "az elismert biztosított és elismert nem biztosított hitelezői kategóriában visszaigazolt hitelezők részére a vagyonfelügyelő által elismertként, illetve nem vitatottként visszaigazolt, összesen 148 169 806 Ft követelés összegéből a hitelezők részére a hitelezők követelése 20%-ának megfelelő összeget, azaz mindösszesen 29 633 960 Ft összeget egyenlít ki" oly módon, hogy saját váltót állít ki egyenként a hitelezők részére 2023. december 31-i lejárattal.

Az egyezséghez csatolt kimutatás szerint az adósnak nem vitatott biztosított hitelezői nem voltak, a vagyonfelügyelő az egyezségi tárgyalás időpontjában a Bank követelését vitatott biztosított hitelezői igényként tartotta nyilván.

A Bank három kifogást terjesztett elő, melyből az egyik eljárásban azt sérelmezte, hogy bejelentett követelését a vagyonfelügyelő a "vitatott igények" kategóriájába sorolta be. A bíróság 2014. március 14-én meghozott 7. sorszámú végzésében a kifogásnak részben helyt adott és megállapította, hogy a vagyonfelügyelő köteles a Bank hitelező által az adós részére folyósított lejárt, vissza nem fizetett tőkeköveteléseket - annak a csődeljárás kezdő napján érvényes MNB euró/forint középárfolyama alapján számított összegében - hitelezői igényként nyilvántartani, nem biztosítottként. Az ezt meghaladó kifogást a bíróság elutasította.

A végzés indokolásában megállapította, hogy a Bank és az adós között létrejött bankhitelszerződés, és az annak alapján megkötött szerződéseknek megfelelően jelentette be a Bank a hitelezői igényét a vagyonfelügyelőnek. A követeléseket biztosítéki szerződésekkel erősítették meg, így jelzálogjogot kötöttek ki az adós tulajdonában levő ingatlanokra, vagyont terhelő-, követelést terhelő zálogjogot alapítottak, óvadéki szerződést kötöttek, biztosítéki célú engedményezési megállapodást hoztak létre és opciós megállapodás is létrejött a felek között az adós ingatlanaira. Valamennyi biztosítéki szerződést közokiratba foglalták.

Az adós a csődeljárást megelőzően peres eljárást indított a Bank és közte létrejött valamennyi szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt. Ezzel párhuzamosan választottbírósági eljárást is kezdeményezett a szerződések érvénytelenségének megállapítása tárgyában.

Az adós a vagyonfelügyelőt tájékoztatta arról, hogy a peres eljárásra tekintettel a Bank igényét vitatja, ezért a vagyonfelügyelő a Bank igényét vitatottként igazolta vissza. A hitelező a vagyonfelügyelő ezen intézkedése ellen terjesztett elő kifogást.

Az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 12. § (4) bekezdése - mely szerint nem lehet vitatott követelésként nyilvántartásba venni a közokiratba foglalt hitelezői követelést, ide nem értve, ha annak megfizetése részben, vagy egészben már megtörtént - nem tartalmazza azt a feltételt, hogy csak abban az esetben lehet a közokiratba foglalt követelést vitatottként nyilvántartani, ha a követelés megfizetése részben vagy egészben megtörtént. A Cstv. 12. § (4) bekezdését és a 12. § (2) bekezdés bb) alpontban írtakat együtt kell a csődeljárás során figyelembe venni, és a két speciális rendelkezés közül peres eljárás megindítása esetén a Cstv. 12. § (2) bekezdés bb) alpontjában írtakat kell alkalmazni akkor is, ha a követelést közokiratba foglalták. A Cstv. 12. § (4) bekezdésében írtak kizárólag abban az esetben érvényesülnek, ha nem indult a csődeljárást megelőzően a követelés tekintetében peres eljárás, amelyben a csődeljárás alá került adós a hitelező követelését vitássá tette. A Kúria Gfv.X.30.174/2012/7. számú döntésében kifejtettek alapján megállapította, hogy a vagyonfelügyelő nem járt el jogellenesen akkor, amikor a Bank követelését vitatottként igazolta vissza.

Nyomatékosan utalt arra, hogy nem a vagyonfelügyelő jogszabálysértő intézkedését bírálta el a Cstv. 12. § (5) bekezdése alapján, hanem hitelezői igény besorolásról döntött. A csődeljárás során mód van arra, hogy a bíróság a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján, a Pp. 206. § (1)-(2) bekezdése szerint - nem elvonva a peres bíróság hatáskörét - a bizonyítékokat mérlegelje, erre azonban a vagyonfelügyelő a hitelezői igények nyilvántartásba vételekor nem jogosult.

Az elsőfokú bíróság a kifogás elbírálása során a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján megvizsgálta az adós Bank ellen benyújtott keresetének, illetve a választottbírósághoz benyújtott keresetének tartalmát. Megállapította, hogy az adós valamennyi szerződést teljes körű, illetve részleges érvénytelenségre hivatkozással támadta.

A bíróság álláspontja szerint az adós által peresített szerződések tartalmából, a keresetlevelekből nem következik az, hogy a Bank által ténylegesen folyósított pénzösszegek, mint hitelezői igények a csődeljárásban nem vehetőek nyilvántartásba. A Cstv. 3. § (1) bekezdés ca) alpontja szerint a pénzintézet által folyósított és ténylegesen az adós rendelkezésére bocsátott, vissza nem fizetett tőkekövetelés, függetlenül a peres eljárás kimenetelétől, hitelezői követelésnek minősül. Az ezt meghaladó hitelezői igény pedig a peres eljárás kimenetelétől függően illeti meg a Bankot.