BH+ 2004.6.272 A tanulmányokat folytató nagykorú gyermek tartásra való érdemtelenségének megállapításához tisztázandó kérdések, ha gyermek a tartásra köteles szülő tudta nélkül a családi vagyonból jelentős pénzösszeget magához vett és arról rendelkezett [Csjt. 60. § (2) és (3) bek., Pp. 206. § (1) bek., XXIX. sz. PED].

A peres felek 1978. november 26-án kötöttek házasságot, a felperes magyar-görög, az alperes görög állampolgár. A házasságkötést követően a felperes az alperessel Görögországban élt házassági életközösségben. Házasságukból 1979. november 8-án Sz. P., 1984. június 6-án M. utónevű gyermekeik születtek. 1998. júliusában a felperes a gyermekekkel rokonlátogatásra utazott Magyarországra. Ezt megelőzően az alperessel közös bankszámláról mintegy 10 000 000 forintnak megfelelő drachmát vett fel, ebből a nagykorú gyermek a felperes tudtával mintegy 4 000 000 drachmát vett fel az Athéni Kereskedelmi Banknál vezetett betétszámláról, és magukkal hoztak egy számítógépet is, ami az alperes által vezetett gazdasági társaság tulajdona volt. A felperes Magyarországról tájékoztatta az alperest arról, hogy a gyermekekkel Magyarországon marad és elválik, tartózkodási helyüket azonban vele nem közölte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felek házasságát felbontotta, a kiskorú gyermeket a felperesnél helyezte el. Kötelezte az alperest, hogy 1998. július 1-jétől kezdődően havonta előre minden hónap 10. napjáig esedékesen fizessen meg a felperesnek az 1984. június 6-án született M., valamint az 1979. november 8-án született P. utónevű gyermeke tartására havi 25 000-25 000 forint összegű gyermektartásdíjat. Megállapította, hogy az alperesnek 2000. április 30-ig 1 100 000 forint gyermektartásdíj hátraléka keletkezett, amelyet 30 napon belül köteles a felperesnek megfizetni. A felperes ezt meghaladó keresetét és az alperes viszontkeresetét elutasította.

Az elsőfokú bíróság az ítéleti tényállásban azt állapította meg, hogy a felek házasélete az anyagi viták, a gyermekneveléssel kapcsolatos eltérő felfogásuk okán a felperesnek az alperestől való elhidegülése miatt teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. A felperes nem tudta bizonyítani, hogy a házasság megromlásában az alperes uralkodó szerepe, az állított lelki vagy fizikai terror közrehatott volna, illetve őt az alperes tettlegesen bántalmazta. Az alperes nem bizonyította, hogy a felperes a gyermeknevelésben súlyosan felróható hibákat követett el. Abból, hogy mindkét gyermek tanul, egyetemi illetve középiskolai tanulmányaikat folytatják, a bíróság azt a következtetést vonta le, hogy mindkét gyermek megfelelő nevelésben részesült. Az alperesnek a házasság megromlásával kapcsolatos tanúbizonyítási indítványát, mint szükségtelent, elutasította.

Az elsőfokú bíróság az ítéletben rögzítette a felek 1998-ban elért jövedelmét. Megállapította, hogy az alperes vegyészmérnökként dolgozott, 1998. szeptemberében munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntette. 1998. október 25-től 1999. szeptember 25-ig munkanélküli segélyben részesült, 1999. szeptemberében vállalkozói tevékenységét is megszüntette. Munkanélküli segélyre való jogosultsága lejártától nem helyezkedett el, idős, gondozásra szoruló édesanyjával az ő nyugdíjából él, vele közös háztartásban.

A P. utónevű gyermek az ELTE Természettudományi Karának első éves nappali tagozatos hallgatója, ösztöndíjban nem részesül, M. a Terézvárosi Kéttannyelvű Gimnázium 2. osztályos tanulója. Az elsőfokú bíróság a tartásdíjra vonatkozó döntését a Csjt. 60. § (1)-(2) bekezdése és a 69/C. § (3) bekezdés b) pontjára alapította. Az összegszerűség megállapítását a felek jövedelmével és a gyermekek szükségletével indokolta. Az alperesnek a védekezését azzal utasította el, hogy jövedelemcsökkenése személyes elhatározásának következménye, a gyermekek tartása pedig minden más tartásra jogosultat megelőz.

A nagykorú gyermekkel kapcsolatban az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy szükséges tanulmányait folytatja. Az alperes az általa hivatkozott érdemtelenséget nem bizonyította. A pénzintézettől felvett pénzösszeggel összefüggésben a gyermek felelősségét bírósági határozat nem állapította meg, ezért az elsőfokú bíróság szerint megalapozatlan az alperes azon álláspontja, hogy a gyermek bűncselekményt követett el, a per kereteit pedig meghaladja annak vizsgálata, hogy a gyermeknek volt-e joga a pénz felvételére.

A bíróság a tartásdíj-hátralékot 22 hónapra állapította meg, annak a Magyarországra áthozott pénzösszegbe való beszámítására - a felperes hozzájárulásának hiányában - a Ptk. 296. §-ában foglaltak szerint nem látott lehetőséget. Arra utalt, hogy a házastársi vagyonközösség megosztására tartozik az, hogy a felperes birtokába került készpénzt miként kell elszámolni.

Az alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta és az alperest perköltségben marasztalta.

A másodfokú bíróság a tényállást kiegészítette azzal, hogy az elsőfokú ítélet óta az alperes egyik gyermekkel sem találkozott, a nagykorú gyermek vele a kapcsolatot nem kereste. Az alperes az életközösség megszűnése után a kisebb gyermeket mobiltelefonon fel tudta hívni, de később ez a lehetőség is megszűnt.

Az ítélet indokolásával kapcsolatos fellebbezés alapján a másodfokú bíróság azt emelte ki, hogy az elsőfokú bíróság helyesen értékelte a bizonyítékokat a görögországi közjegyző előtt tett tanúk vallomásával egybevetve is. Vallomásukból az tűnik ki, hogy a felek előadásától függetlenül nem észlelték a felek közötti problémákat, és a házasélet megromlására vonatkozóan egyik fél állítását sem támasztották alá. A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a Csjt. objektív bontási rendszerére figyelemmel nem a felek kölcsönös kifogásait kellett az eljárt bíróságnak vizsgálni. Az, hogy a kapcsolat teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott, az objektív körülmények alapján megállapítható volt. Az ítéletben részletesen kitért az alperes által kifogás tárgyává tett felperesi magatartásokra, azokat értékelte és úgy foglalt állást, hogy azok a házasság megromlásában közrehatottak, de anélkül, hogy azért valamelyik felet egyedül lehetne felelőssé tenni.

A nagykorú gyermek tartásdíjával kapcsolatban a másodfokú bíróság megállapította, hogy a perben nem nyert bizonyítást, hogy az alperes felróható magatartása okozta volna a gyermek elzárkózását, de az érdemtelenséget sem látta megállapíthatónak. Ezt azzal indokolta, hogy az elköltözéskor a gyermek alig múlt 18 éves, korábban folyamatosan a felperes nevelte, ezért a felperes befolyása nem hagyható figyelmen kívül. A pénz elhozatala, mint a tartásra való érdemtelenséget megalapozó körülmény ezért a gyermek terhére nem róható.

A hátralékos gyermektartásdíjjal kapcsolatos fellebbezés elutasítását a másodfokú bíróság azzal a további indokkal egészítette ki, hogy abban a felperes a házastársi közös vagyonból egy részt magához vett, a gyermektartás körében jelentőséggel nem bír. A közös vagyon jutójának jogosultja a házasfél, míg a tartásdíjé a gyermek és csupán igénylője és kezelője az őt gondozó szülő. A felperes az elhozott összeget nem köteles gyermektartás céljára felhasználni. Az alperes a szülői jogából eredő tartási kötelezettségét azzal nem háríthatja át, hogy a felperes a nála lévő közös vagyon felhasználásával a gyermekek eltartására képes.