A Fővárosi Ítélőtábla Pf.21472/2015/6. számú határozata kártérítés (KÖZIGAZGATÁSI JOGKÖRBEN okozott kár megtérítése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 164. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. §, 349. §, 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (Bv. tvr.) 33. §, 35. §] Bírók: Bleier Judit, Egriné dr. Salamon Emma, Hőbl Katalin

Fővárosi Ítélőtábla

9.Pf.21.472/2015/6/I.

A Fővárosi Ítélőtábla a pártfogó ügyvéd neve pártfogó ügyvéd (felperesi képviselő címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a dr. Monostory Péter jogtanácsos által képviselt I.rendű alperes neve(I.rendű alperes címe) I. rendű és a Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza (I.rendű alperes címe) II. rendű alperes ellen közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indult perében a Budapest Környéki Törvényszék 2015. október 7. napján meghozott 25.P.20.599/2014/24. számú ítélete ellen a felperes 26. sorszámon előterjesztett és Pf.3. sorszámon kiegészített fellebbezése folytán meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti. Fellebbezett rendelkezéseit részben és akként változtatja meg, hogy a felperes által az I. és II. rendű alpereseknek személyenként fizetendő elsőfokú perköltség összegét 40.000 (negyvenezer) forintra leszállítja. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az I. és II. rendű alpereseknek személyenként 10.000 (tízezer) forint másodfokú perköltséget.

A fellebbezési illetéket az állam, míg a pártfogó ügyvéd díját a teljes egészében pervesztes felperes viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes megváltoztatott keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az I. és II. rendű alpereseket személyenként 8.000.000 forint nem vagyoni kártérítés és járulékai, valamint a II. rendű alperest 2013. szeptember 11-től 2013. december 31-ig havi 92.400 forint, míg 2014. január 1-jétől havi 101.500 forint járadék megfizetésére. Keresetében előadta, hogy az I. rendű alperesnél történt fogvatartása során balesetet szenvedett. Sérülését téves diagnózisát követően nem kezelték megfelelően. Hosszú idő elteltével került csak sor műtéti beavatkozásra, és az utókezelése sem volt megfelelő. Az alperesek felelősek súlyos egészségkárosodásáért. Járadékra azért tartott igényt, mert az egészségügyi rehabilitációja miatt nem tud munkát vállalni, állapota végleges. Arra is hivatkozott, hogy az I. rendű alperes jogellenesen kötelezte őt munkavégzésre, továbbá hogy a balesete munkabaleset volt.

Az I. és II. rendű alperesek érdemi védekezése a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alpereseknek 680.000 forint perköltséget. Úgy rendelkezett, hogy a felperes teljes személyes költségmentessége folytán le nem rótt 1.033.100 forint kereseti illetéket, valamint az összesen 305.554 forint szakértői díjat a Magyar Állam viseli.

Ítéletének indokolásában idézte az 1979. évi 11. törvényerejű rendelet (Bv. tvr.) 35. § (2), 44. § (5) bekezdését, az 5/1998. (III. 6.) IM rendelet 1. § (6), 16. § (1) bekezdését, az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 339. § (1), 349. § (1) bekezdését, 355. §-át, 357. § (2) bekezdését, az 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. § (1) bekezdését. Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a felperest az I. rendű alperesi intézményben díjazás nélküli munkavégzés körében érte baleset, a felperes és az I. rendű alperes között nem létesült a 2012. évi I. törvény szerint munkaviszony, így az őt ért baleset nem minősül munkabalesetnek. Az elsőfokú bíróság az igazságügyi szakértői véleményből és a tanúként kihallgatott kezelőorvosok vallomásából arra a következtetésre jutott, hogy a felperes az alperesi intézményekben az irányadó szakmai szabályoknak megfelelő kezelést kapott balesetének bekövetkeztétől a 2013. április 6-i pálhalmai átszállításáig. Az alperesek a felperes állapotát nyomon követték, szakorvosi vizsgálatot és beavatkozást kértek, műtétjére rövid időn belül sor került. A műtéti beavatkozásra korábban is sor kerülhetett volna, ha a felperes nem utasította volna el a punctiót. A három hetes gipszrögzítés alkalmazása hasonló porcszakadások esetén szokásosnak minősül, MR és CT vizsgálat pedig nem volt indokolt. A rehabilitációs időszak elhúzódását okozhatta, hogy a felperes nem volt együttműködő. Pálhalmán ugyanis rögzítették, hogy a gyógytorna kezelést nem kívánta igénybevenni, és ismételten nem egyezett bele a punctióba. A felperes a Pp. 164. §-a alapján őt terhelő bizonyítási kötelezettség ellenére nem igazolta az alperesek jogellenes magatartását, ezért a Ptk. 349. §-ának (1) és 339. § (1) bekezdésében előírt feltételek hiányában az alperesek kártérítési felelőssége nem volt megállapítható. Az elsőfokú bíróság mellőzte a felperes kezelőorvosának kihallgatása iránti bizonyítási indítványt, mivel a felperes jelenlegi egészségügyi státusza nem képezte a per tárgyát. Ugyancsak mellőzte az Egészségügyi Tudományos Tanács szakértői kirendelését, mert a perbeli szakértői vélemény tekintetében nem merült fel olyan körülmény, amely a Pp. 182. §-ának (3) bekezdése alapján másik szakértő kirendelését indokolta.

A felperes a kiegészített fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérte oly módon, hogy a bíróság kötelezze az alpereseket 8-8.000.000 forint egyösszegű kártérítés megfizetésére. Járadékigényét nem tartotta fenn. Sérelmezte a rendkívül magas perköltség összegét. Kifogásolta továbbá a bizonyítási indítványai elutasítását. Továbbra is másik szakértő kirendelését és a számára elfogadhatatlan szakvélemény felülvizsgálatát kérte. Az Egészségügyi Tudományos Tanács kirendelését indítványozta az ellentétek feloldására. Előadta, hogy a diagnózis felállítását nem hátráltatta. A második orvosi beavatkozásnál már nem tartották szükségesnek a szúrt csapolást. A harmadik orvosi ellátása során megállapított részleges ínszalagszakadásra tekintettel helytelennek tartotta a gipszrögzítés alkalmazását, illetve a fellebbezése kiegészítése szerint hat hét fekvőgipsz és három hét járógipsz alkalmazását tartotta volna megfelelőnek. Előadta azt is, hogy lekezelő és embertelen bánásmódban részesítették, mindig csak az időt húzták, ezért került sor csak később a külkórház segítségére. Ezt egyébként az elsőfokú ítélet is megállapította. A II. rendű alperes és a fogvatartotti rendelő egymásra hárította a felelősséget, így csak hónapok elteltével került sor a műtétjére, és csak kizárólag a rendelő intézet kezelőorvosának közreműködése folytán. Rámutatott, hogy az I. rendű alperes minden hónapban 24 órára díjazás nélküli munkára kötelezte. Amennyiben ennek nem tett volna eleget, különböző büntetésekkel sújtották volna, ezért a balesetért az I. rendű alperest felelősség terheli. Kiemelte, hogy börtönbe kerülése napján 100%-ban egészséges volt, míg 2014. április 11-ére 25%-os egészségkárosodást szenvedett. Állapota végleges, de keringése javítása érdekében gyógytorna szükséges. Álláspontja szerint a szakvéleményben nem vették figyelembe, hogy állapota nem változhat, azon a gyógytorna kezelés nem javít, kizárólag azért szükséges, hogy végleges állapota tovább ne romoljon. Nem vették figyelembe azt sem, hogy varratszedését követően minden egyes orvosi vélemény gyógytornát és utókezelést javasolt, azonban azokon egyáltalán nem vehetett részt, mivel a bv. intézet orvosai azt nem biztosították. A gyógykezelést nem utasította vissza, és minden erejével azon volt, hogy mielőbb gyógyultan szabaduljon a börtönből. Az I. rendű alperest azért tartotta felelősnek, mert díjazás nélküli munkára kötelezte, amelynek során a balesete bekövetkezett. A II. rendű alperest pedig azért, mert nem megfelelően kezelte, egészségügyi állapotával nem törődött. A 2013. március 27-i BFB ülésen balesetének tényéről már tudtak, és már ekkor intézkedni kellett volna arról, hogy rehabilitációs helyre szállítsák át. Az Egészségügyi Tudományos Tanács kirendelése iránti indítványát azzal indokolta, hogy a megromlott egészségügyi állapota véglegességéről csatolt kórházi igazolást a kirendelt szakértő nem fogadta el, ezt az ellentétet pedig a bíróság, indítványát mellőzve, nem oldotta fel. Az elsőfokú ítélet indokolásának második bekezdését tévesnek, a harmadik oldal harmadik bekezdését pedig valótlannak tartotta. Sérelmezte továbbá, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta: Pálhalmára körszállítással szállították, és befogadó zárkába zsúfolták. Mindez az állapotát tovább rontotta.