458/B/1991. AB határozat
az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 26. § (1) bekezdés g), h), valamint f) pontja alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványok ügyében meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 26. § (1) bekezdés g), h), valamint az f) pontja alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványokat elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az Alkotmánybíróság egyesítette azokat az indítványokat, amelyek az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény 26. §-ának kölönböző rendelkezései utólagos felülvizsgálatát és megsemmisítését kérték.
Az indítványozók egy részének álláspontja szerint az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdését, illetve a 70/A. §-ban megfogalmazott diszkrimináció tilalmát sérti az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 26. § (1) bekezdés g) és h) pontjának rendelkezése. E rendelkezések szerint illetékmentes a közös gazdálkodás céljára a tag által bevitt ingatlantulajdon, illetve használati jog megszerzése, úgyszintén a gazdálkodó szerv szervezeti átalakulásával bekövetkező vagyonszerzés.
Az indítványozó szerint ez hátrányos megkülönböztetés, és korlátozott esélyt jelent a gazdálkodó szervezetek azon része számára, amelyek alapítás útján és nem átalakulással szerzik vagyonukat.
Az indítványozók másik része a törvény 26. § (1) bekezdése f) pontjában foglalt azt a szabályt tartotta diszkrimináció okán alkotmányellenesnek, amely csupán a továbbeladás céljából ingatlanszerzők részére biztosítja az illetékmentességet, a használt gépkocsiknak hasonlóan továbbeladási célból történő vásárlását pedig nem. Ez a piaci verseny esélyegyenlőségét biztosító alkotmányos szabályt (Alkotmány 9. §) is sérti álláspontjuk szerint. Véleményük szerint alkotmányellenes az adózás szempontjából aszerint különböztetni a továbbeladással foglalkozó vállalkozók között, hogy ki mivel kereskedik.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az indítványok nem megalapozottak.
Az illeték szempontjából fő szabály az, hogy vagyontárgynak vagy vagyoni értékű jognak a társaságba történő bevitele, apportja tulajdon átruházás, tehát illeték alá esik, akár alapításkori, akár menet közbeni apportról legyen szó.
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 26. § g) pontja kivételt állapít meg e szabály alól. Úgy rendelkezik, hogy "a közös gazdálkodás céljára a tag által bevitt ingatlan tulajdonjogának, illetőleg használati jogának megszerzése" illetékmentes. E kivétel megállapításának nyilvánvalóan gazdaságpolitikai indokai vannak, de a kivétel maga minden ingatlan-apportőrre vonatkozik.
A törvény 26. § (1) bekezdés h) pontja szerint illetékmentességet élvez "a gazdálkodó szerv szervezeti átalakulásával bekövetkező vagyonszerzés, ideértve a szövetkezet egyesülésével, a szövetkezet szétválásával, a szövetkezet tagsága egy részének más szövetkezetbe beolvadásával összefüggő vagyonszerzést is".
E szabály azért nem minősíti illetékkötelesnek a szervezeti átalakulás során történő vagyonszerzést, mert az átalakuló szervezet (ide értve a gazdasági társaságot is) általános jogutódjává válik a korábbinak, tehát illetékjogi szempontból nincs vagyonátruházás.
E mentességi szabály is egyaránt vonatkozik mind a korábbi állami vállalatoknak és egyéb gazdálkodó szervezeteknek új társasági formába történő átalakulására, mind pedig gazdasági társaságnak másik társasági formába történő átalakulására.
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 26. § (1) bekezdés f) pontja szerint "újraértékesítés céljából ingatlan tulajdonjogának, illetőleg kezelői jogának a cégbejegyzés szerint ingatlan forgalmazására jogosult vállalkozó által történő megszerzése" illetékmentes.
A törvény 18. § (1) bekezdés d) pontja alapján viszont illetékköteles "a gépjármű, illetőleg pótkocsi tulajdonának, haszonélvezetének megszerzése," függetlenül attól, hogy a gépjárművet, pótkocsit - új vagy használt állapotában saját használatára vagy továbbeladásra szerzi be valaki.
Az illetéktörvény 26. § (1) bekezdés f) pontja a törvényhozó olyan mérlegelésén alapul, amellyel lakáspolitikai célokat kíván segíteni, amikor az ilyen ingatlanokat forgalmazó vállalkozásokat preferálta az illetékmentességi szabállyal.
II.
Az Alkotmánybíróság elvi éllel és részletesen kifejtette álláspontját az adó- és illeték kedvezmények (mentességek) alkotmányos problémáiról a 320/B/1992. sz. határozatában. Kimondta, hogy amíg a közterhekhez való hozzájárulás az állampolgároknak az Alkotmány 70/I. §-ból eredő alapvető kötelezettsége, addig az e kötelezettség alóli mentesülésére, vagyis kedvezményekre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga. A mentességek és kedvezmények megállapítására a jogalkotónak van széles körű mérlegelési joga. E joga gyakorlása során érvényre juttathatja a gazdaságpolitikai, életszínvonal- és szociálpolitikai, illetve egyéb céljai megvalósítását célzó döntéseit. A mérlegelése során azonban kötik az Alkotmányban meghatározott jogi korlátok.
A kifejtett álláspontból következik tehát - mint arra az Alkotmánybíróság e korábbi határozatában rámutatott -, az, hogy az Alkotmánybíróság a kedvezmények és mentességek kivételes szabályai alkotmányos felülvizsgálata során csak azt vizsgálja, hogy a jogalkotó a mérlegelési joga gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével. Az Alkotmánybíróság vizsgálata során tehát magának a mentességi szabálynak alapjául szolgáló gazdaságpolitikai szempontokat nem bírálhatja felül.
Az indítványokkal érintett rendelkezések mindegyike gazdaságpolitikai célokat szolgáló jogalkotói döntés. Az Alkotmánybíróság azt tehát nem vizsgálta felül, hogy a jogalkotó miért csak az ingatlanok apportjára, illetőleg az újraértékesítés céljából történő ingatlanforgalmazókra állapított meg illetékmentességet, s használt gépkocsi forgalmazókra nem.
Azt azonban vizsgálta az Alkotmánybíróság, hogy a jogalkotó mérlegelésén alapuló illetékmentességi szabályok sértik-e az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmát, vagy a 9. §-ában foglalt esélyegyenlőség elvét.
Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének helyes értelmezésével.
E döntések lényege, hogy az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében érintett jogegyenlőség nem jelenti a társadalomban élő természetes személyeknek a jogon kívüli szempontok szerinti egyenlőségét is. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése nem bármifajta különbségtételt tilt - egy ilyen általános tilalom összeegyeztethetetlen lenne a jog rendeltetésével - hanem csupán az emberi méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetéseket. (320/B/1992. AB). Ebből az következik az Alkotmánybíróság álláspontja szerint, hogy önmagában az egyes érdekköröket érintően meghozott illetékmentességi szabályok, nem sértik az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését.
Az 1326/B/1990. AB határozatában arra is rámutatott az Alkotmánybíróság, hogy a kedvezményre való jogosultság mindig egy adott társadalmi csoportot érint. A kedvezményezetti körből való kikerülés a kedvezmény elvesztésével, esetleg újabb kedvezmény megszerzésének lehetőségével jár.
Ebből következik az is, hogy a különböző csoportokra nézve - figyelemmel a mögöttes társadalmi, gazdasági, szociális stb. érdekekre - alkotmányos sérelem nélkül érvényesülhetnek eltérő szabályok.
Ha azonban egyazon társadalmi csoporton (kedvezményezetti külön) belül, kellő alap nélkül van eltérő szabályozás - amely eltérés e körön belül egyeseket alapvető jogaiban sért -, akkor vetődik fel az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelme.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint -, mint arra határozatának indokolásában már rámutatott -, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 26. § (1) bekezdés g) pontjával érintettek köre az ingatlanapportőrök csoportja. Az itt megállapított illetékkedvezmény e csoporton belül semmiféle megkülönböztetést nem tartalmaz.
A 26. § (1) bekezdés h) pontja minden átalakulásban résztvevő, illetve az átalakulás minden fajtájában résztvevők csoportjára egyaránt vonatkozik.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 26. § (1) bekezdés f) pontjában megfogalmazott illetékmentességi szabály, az újraértékesítés céljából ingatlanforgalmazók körének egészére vonatkozik, s ezen az jogosulti körön belül megkülönböztetést nem tartalmaz.
A gépjárműveket továbbeladás céljából felvásárló vállalkozói csoport nem minősül az ingatlanforgalmazásokkal azonos érintetti körnek. Az előbbi kategóriára vonatkozó szabályozás ezért hátrányos megkülönböztetésként nem értékelhető és az Alkotmány 9. §-ának sérelme sem állapítható meg.
A kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény érintett 26. § (1) bekezdés g), h) és f) pontját nem találta alkotmányellenesnek, miért is az indítványokat elutasította.
Budapest, 1993. január 11.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Herczegh Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró