BH 1998.6.280 A házastárs törvényes öröklésből való kiesésének elhatárolása a végrendeleti öröklésből való kieséstől [Ptk. 601. § (1)-(2) bek.].

F. F. örökhagyó - aki Romániában ismerkedett meg a felperessel - 1978. május 5-én írásbeli magánvégrendeletet készített, amelyben általános örököséül a felperest nevezte meg, akivel a közeljövőben házasságot kíván kötni. Leányát: az I. rendű alperest és unokáit: a II. és III. rendű alpereseket kitagadta, mert évek óta nem látta őket, tőlük szeretet, törődést nem kapott.

Az örökhagyó és a felperes 1979. március 1-jén Romániában házasságot kötöttek; a felperes 1984. június 24-én települt át Magyarországra, és az örökhagyó Baross utca 45. szám alatti lakásába költözött; ingóságai egy részét az örökhagyó rákoscsabai házas ingatlanában helyezte el.

Az örökhagyó 1984. augusztus 21-én újabb írásbeli magánvégrendeletet készített, amelyben általános örököséül ismét a felperest - most már mint házastársát - nevezte meg. Egyben az I. rendű alperest kötelesrészre szorította, kiesése esetére pedig a II. és III. rendű alpereseket kizárta az öröklésből.

1984. őszén azonban az örökhagyó és a felperes között az életközösség megszakadt és a felperes a Baross utca 45. szám alatti lakásból elköltözött. Az örökhagyó 1985 tavaszán kórházba került. Az 1985. március 23-án felvett ügyvédi tényvázlat szerint megbízást adott a házassági bontóper megindítására, majd 1985. március 28-án újabb írásbeli magánvégrendeletet írt alá, amelyben egymás között egyenlő arányban az alpereseket nevezte meg örököseiül. Ennek indokául azt jelölte meg, hogy az alperesek gondozzák, ápolják, mert a felperes ezt a kötelezettségét nem teljesíti, 1984 októberében elköltözött tőle rákoscsabai házába, és az életközösség megszűnt közöttük, ezért bontópert is indított.

A bontóperi keresetlevél alapján kitűzött első tárgyaláson: 1985. július 26-án az örökhagyó egészségi állapota miatt nem tudott megjelenni; a felperes (abban a perben alperes) a tárgyaláson olyan előadást tett, hogy az örökhagyó az albérlőjét: T. J.-t küldte hozzá azzal, hogy nem kíván a tárgyaláson részt venni, szándéka békülésre irányul, s hívta őt haza; ezért kérte a tárgyalás elhalasztását. Az 1985. szeptember 26-ára kitűzött újabb tárgyaláson a felek egyike sem jelent meg személyesen; a felperes (abban a perben alperes) jogi képviselője az örökhagyó elmeorvosi vizsgálatának elrendelését kérte, mert állítása szerint az örökhagyó nem rendelkezik perbeli cselekvőképességgel.

A bíróság az örökhagyó személyes meghallgatása céljából helyszíni tárgyalásra tűzött határnapot, azt megelőzően azonban 1985. október 22-én az örökhagyó meghalt.

A hagyatéki eljárásban a közjegyző az örökhagyó hagyatékát az 1985. március 8-i végrendelet alapján az alpereseknek adta át.

A felperes keresetlevelében elsődlegesen a végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérte. Több érvénytelenségi okra hivatkozott, így állította, hogy az örökhagyó a végrendelkezéskor cselekvőképtelen volt, az alperesek tisztességtelen befolyásolására végrendelkezett, az alperesek közreműködtek a végrendelet elkészítésében, illetőleg a végrendelet aláírásakor a két végrendeleti tanú együttesen nem volt jelen. Másodlagos kereseti kérelme annak megállapítására irányult, hogy a végrendelet érvényessége esetén a kötelesrész megilleti.

A jogi képviselővel eljáró alperesek kifogásként arra hivatkoztak, hogy a felperes a Ptk. 653. §-a értelmében a megtámadásra nem jogosult, mert a házastársi életközösség közte és az örökhagyó között nem állt fenn.

Az elsőfokú bíróság első ízben meghozott ítéletével mindkét kereseti kérelmet elutasította. Álláspontja szerint a felperes a végrendelet érvénytelenségét nem tudta bizonyítani, de kötelesrész sem illeti meg, mert a Ptk. 606. §-a és a Ptk. 601. §-ának (1) bekezdése értelmében az öröklésből kiesett: az életközösség nem állt fenn közte és az örökhagyó között, és visszaállítására sem volt kilátás.

A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította. Iránymutatása szerint elsődlegesen azt kell vizsgálni, hogy a felperes a Ptk. 653. §-a értelmében a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt jogosult-e keresetet előterjeszteni. Ha ugyanis a másodlagos kereseti kérelemre a bíróság azt állapította meg, hogy kötelesrész nem illeti meg a felperest, mert az öröklésből kiesett és ez a megállapítás megalapozott, akkor a felperes a végrendeletet sem támadhatja meg. Fel kell tehát hívni az alperesek figyelmét viszonkereset előterjesztésére.

Az újabb eljárásban az alperesek viszonkeresetet terjesztettek elő és annak megállapítását kérték, hogy a Ptk. 653.§-a értelmében a felperes nem jogosult a végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérni, mert az életközösség nem állt fenn, az öröklésből kiesett.

Az elsőfokú bíróság az 1994. november 7-i tárgyaláson "a Pp. 146. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel felhívta... az alperesi képviselőt a viszonkereset pontos előterjesztésére, ugyanis a perben előterjesztett viszonkereset jelenlegi tartalma szerint annak megállapítására irányul, hogy a felperes nem jogosult a végrendelet megtámadására, vagyis nem jogosult a perlésre." (22.P.88.120/1990/35. számú jegyzőkönyv)

E felhívásra az I. rendű alperes (jogi képviselő útján) viszonkeresetét a következőképpen fogalmazta meg: állapítsa meg a bíróság, hogy az örökhagyó és a felperes között az életközösség nem állt fenn, ezért az örökhagyó a végrendeletben szereplő rendelkezéseket megalapozottan és érvényesen tehette meg (36. sorszámú beadvány).

Az 1995. február 16-i tárgyaláson az alperesek jogi képviselője viszonkeresetét akként pontosította, hogy a bíróság állapítsa meg, miszerint az életközösség nem állt fenn, ezért a felperest nem illeti meg haszonélvezeti jog, mert őt az örökhagyó kizárta az öröklésből, az öröklésből kiesett (22.P.88.120/1990/37. számú jegyzőkönyv).

Az elsőfokú bíróság újabb ítéletével a keresetet elutasította, és megállapította, hogy a felperes az örökhagyó után való öröklésből kiesett. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alpereseknek 37.270 forint perköltséget és az államnak külön felhívásra 25.440 forint le nem rótt illetéket. Az ítélet indokolásában elsődlegesen az 1985. március 28-i végrendelet érvénytelenségének kérdésével foglalkozott és megállapította, hogy egyik érvénytelenségi ok fennállása sem bizonyított. Ezután azt vizsgálta, hogy a felperes másodlagos kereseti kérelme megalapozott-e, azaz a felperest a törvényes öröklés rendje szerint megilleti-e korlátozott haszonélvezet, mint kötelesrész. Megállapította, hogy a Ptk. 606. §-a értelmében alkalmazni kell a Ptk. 601. §-a (1) bekezdésének az öröklésből való kiesésre vonatkozó rendelkezését. E körben pedig elsősorban az örökhagyó által a bontóper megindítására adott megbízást tartalmazó tényvázlat, a bontóperi keresetlevél, valamint a végrendelet tartalma és a felperes bontóperi nyilatkozata alapján bizonyítottnak találta, hogy a felperes és az örökhagyó között az életközösség nem állt fenn, és visszaállítására sem volt kilátás. Ezeket az okirati bizonyítékokat a meghallgatott tanúk vallomása sem tudta megdönteni. Kiemelte az elsőfokú bíróság az örökhagyó betegtársa és a kórházi, illetőleg ápoló személyzet tanúvallomását, akik mint érdektelen tanúk úgy nyilatkoztak, hogy a felperes a kórházban nem látogatta az örökhagyót. A Ptk. 601. §-ának (1) bekezdése szerinti kiesés tehát megvalósult. Az alperesi viszonkereset kapcsán az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy "a felperes - aki elsődlegesen végrendelet alapján kívánt örökölni - jogosult volt megtámadni az 1985. március 28-i végrendeletet, hiszen, amennyiben keresetének a bíróság helyt adott volna, az 1984. augusztus 21-i végrendelet alapján a felperes örökölt volna." A másodlagos kereseti kérelemmel összefüggésben került sor a módosított viszonkereset előterjesztésére, e körben kellett tehát vizsgálni a módosított viszonkereset megalapozottságát vagy alaptalanságát: arra az esetre ugyanis, ha az elsődleges kereseti kérelemnek a bíróság nem adna helyt, a felperes kötelesrész iránti igényt érvényesített; erre vonatkozó igénye azonban nem áll fenn, mert a törvényes öröklésből kiesett.