EH 1999.13 Kereskedelmi forgalomban eladott dologról akkor lehet szó, ha a jogügyletet engedéllyel bíró természetes vagy jogi személy üzleti körén belül eladóként, bizományosként, lízingbe adóként stb. kötötte meg a másik féllel, aki így szerez - származékos módon - tulajdonjogot. A törvényi vélelem alapján a vevő csak akkor tekintheti a kereskedőt tulajdonosnak, ha az a maga nevében köti meg a jogügyletet. [Ptk. 117. §, 118. § (1) bek., 339. §, 349. §].
Az ER-22-23 forgalmi rendszámú VW Golf típusú személygépkocsit K. S.-től 1991. április 14-én ismeretlen személy ellopta. Ezt követően kicserélték a rendszámot egy Trabant gépkocsi AKB-738 forgalmi rendszámával, majd az ismeretlen személy F. T. személyi adatainak a felhasználásával - K. A. autókereskedő közreműködésével - 1991. április 26-án 560000 forintért eladta a felperesnek. A szerződést K. A. autókereskedő tanúként írta alá. Miután a körözési listán az ellopott személygépkocsinak csak a rendszáma szerepelt, a rendőrhatóság a forgalmi engedélybe a felperest tulajdonosként bejegyezte. A felperes a személygépkocsit 1993. április 27-én eladta. Az átírás megkísérlésekor észlelte a rendőrségi ügyintéző, hogy a gépjármű szerepel a lopott személygépkocsikat feltüntető listán. Az átírásra nem került sor, a felperes a vevőnek visszaadta a vételárat. A büntetőeljárás keretében a nyomozóhatóság a gépjárművet lefoglalta, majd határozatával K. S.-nek adta ki, aki a perben beavatkozóként szerepelt. A határozatot a felperes nem kapta meg, a döntésről azonban tudomást szerzett, és panaszt nyújtott be ellene. Az ügyészség a határozatot megváltoztatta és a rendőr-főkapitányság alperest arra hívta fel, hogy a személygépkocsit a felperesnek adja ki. Ennek az alperes már nem tudott eleget tenni, mert a gépjárművet korábban a beavatkozó birtokába adta. A felperes keresetében államigazgatási jogkörben okozott kárként 560000 forint és ennek kamata megfizetésére kérte a rendőr-főkapitányság alperest kötelezni.
A megyei bíróság, mint elsőfokú bíróság ítéletével 560000 forint és ennek 1993. október 28-tól számított kamata megfizetésére kötelezte az alperest. Az ítélet jogi okfejtése szerint a felperes a személygépkocsit ugyan nem a tulajdonostól, azonban kereskedelmi forgalomban, jóhiszeműen és ellenérték fejében szerezte, a Ptk. 118. §-ának (1) bekezdése értelmében ezért tulajdonossá vált. Az alperesnek a személygépkocsit a felperes részére kellett volna kiadnia. Miután nem ezt tette, a kárfelelőssége a Ptk. 339. és 349. §-ainak (1) bekezdései alapján fennáll.
Az ítélet elleni fellebbezésében az alperes annak megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Továbbra is állította, hogy a felperes nem vált a személygépkocsi tulajdonosává, mert olyan személytől - F. T.-től - vette, aki nem volt annak tulajdonosa. A kereskedő az adott esetben csak közvetített a felek között.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította. Megállapítása szerint az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálásához szükséges tényállást helyesen állapította meg, abból azonban tévesen következtetett az alperes kárfelelősségére.
A Be. 102. §-ának (2) bekezdésében foglaltakból következően a nyomozóhatóság valóban tévedett, amikor a lefoglalás megszüntetésekor a perbeli személygépkocsit nem a felperesnek adta vissza. A felperes azonban nem az alperesnek e jogellenes magatartása miatt károsodott.
Az elsőfokú bíróság a felperes tulajdonjogának megítélésénél helyesen indult ki a Ptk. 117. és 118. §-ainak (1) bekezdéseiben foglaltakból. Helytállóan rögzítette azt is, hogy a felperes nem a tulajdonostól vette meg a gépjárművet. Tévedett azonban annak megállapításával, hogy a felperes az adott esetben kereskedelmi forgalomban kötötte meg a jogügyletet.
A törvény ugyan nem határozza meg a kereskedelmi forgalom fogalmát, a Ptk. 118. §-ának (1) bekezdéséből azonban egyértelműen következik, hogy kereskedelmi forgalomban eladott dologról akkor lehet szó, ha a jogügyletet engedéllyel bíró természetes vagy jogi személy üzleti körén belül eladóként, bizományosként, lízingbe adóként stb. kötötte meg a másik féllel, aki így szerez - származékos módon - tulajdonjogot. A törvényi vélelem alapján a vevő csak akkor tekintheti a kereskedőt tulajdonosnak, ha az a maga nevében köti meg a jogügyletet. Amennyiben a kereskedő megbízottként, közvetítőként jár el, a Ptk. 118. §-ának (1) bekezdése nem kerülhet alkalmazásra akkor sem, ha a vevő jóhiszemű volt és a jogügyletet a kereskedő üzletében kötötték meg. Az adott esetben a kereskedő csupán közvetített az ismeretlen eladó és a felperes között: a szerződést kizárólag tanúként írta alá. Ilyen körülmények között a felperes nem hivatkozhat arra, hogy megszerezte a személygépkocsi tulajdonjogát. Ez azonban azt is jelenti, hogy nem tulajdonosként károsodott. Kára azért következett be, mert nem vált a gépjármű tulajdonosává. Amennyiben ugyanis a nyomozóhatóság a személygépkocsit a lefoglalás megszüntetését követően neki adta volna ki, a Ptk. 98. §-ából következően azt a tulajdonosi jogokat gyakorló beavatkozónak lett volna köteles átadni.
A kifejtettekre figyelemmel a felperes kára és az alperes magatartása között nem állapítható meg az okozati összefüggés, e törvényi feltétel hiányában a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. (Pfv.V.23.728/1996. sz.)