BH 2007.10.339 A volt férj gyermektartási kötelezettsége csak az apaság vélelmének megdöntését kimondó ítélet jogerőre emelkedésével szűnik meg [Csjt. 35. §, 60. §]

A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a felperes 1988. november 26-án kötött házasságot a perben nem álló R. É.-val, melyből 1992. november 11-én Zs., 1994. október 14-én pedig R. utónevű gyermekek születtek. A volt házasfelek életközössége 2000 szeptemberében végleg megszakadt, majd a házasságukat a bíróság a 2001. április 18-án kelt és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta és a bontóperben olyan tartalmú egyezséget hagyott jóvá a volt házasfelek között, amelyben a jelen per felperese kötelezettséget vállalt arra, hogy 2000. november 1. napjától kezdődően megfizet a volt házastársának gyermekenként havi 20%-os mértékű, de gyermekenként legalább havi 8000 forint alapösszegű gyermektartásdíjat.

A felperes által apaság vélelmének megdöntése iránt indított perben a bíróság a 2001. november 12. napján jogerőre emelkedett ítéletével megállapította, hogy a Zs. és R. utónevű gyermekeknek nem a felperes az apja.

A perben előterjesztett orvosszakértői vélemény adatai alapján megállapítható, hogy a gyermekeknek a felperestől való származása kizárt, L. P. alperes apaságának valószínűsége viszont 99,9%, gyakorlatilag bizonyított.

Az apaság vélelmének megdöntése iránt folyamatban volt perben a tanúként meghallgatott L. P. - a jelen per alperese - állította, hogy a felperes házastársával soha nem volt nemi kapcsolata. A jelen per adatai alapján nem állapítható meg az, hogy az apaság vélelmének megdöntését követően a születési anyakönyvbe az alperest a gyermekek apjaként bejegyezték-e.

A házas együttélés megszakadásáig a felperes a Zs. és R. nevű gyermekeket házastársával közös háztartásban nevelte, megélhetésükről gondoskodott, az együttélés megszakadását követően pedig összesen 194 000 forint gyermektartásdíjat fizetett meg a volt házastársának 2002. április 26. napjával bezárólag.

A gyermekek saját háztartásban történő tartásának értékét gyermekenként havi 20 000 Ft-ban jelölte meg, azzal, hogy a Zs. utónevű gyermeket összesen 101, a R. utó­nevű gyermeket pedig 77 hónapig tartotta, melynek értéke összesen 3 560 000 Ft.

A felperes keresetében az alperes arra való kötelezését kérte, hogy fizessen meg neki 3 754 000 forintot és annak járulékait jogalap nélküli gazdagodás jogcímén.

Az alperes az érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben történő marasztalását kérte.

Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította.

Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az apaság vélelmének megdöntése iránt folyamatban volt perben hozott jogerős ítélet és az annak alapjául szolgáló iratok tartalma szerint a felperes és R. É. házasságából született perbeli gyermekek nem a felperestől származnak, a perben előterjesztett orvosszakértői vélemény adatai szerint pedig az alperes apaságának valószínűsége 99,9%.

Nem volt vitás a perben az, hogy a felperes a gyermekeket saját háztartásában tartotta, lakhatásukat, élelmezésüket biztosította, a házassági bontóperben kötött egyezség alapján pedig őt gyermektartásdíj fizetési kötelezettség terhelte. Az alperesi képviselő a tartás összegszerűségére nem tudott nyilatkozni, és a kereset jogalapját is vitatta.

A Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése szerinti jogalap nélküli gazdagodás esetén nem terheli visszatérítési kötelezettség az előnyhöz jutó felet akkor, ha a vagyoni előny már nincs meg. Nyilvánvaló, hogy a felperes által a gyermekek részére természetben juttatott tartás meglévő vagyoni előnyként az alperesnél nem jelentkezik, mert a tartásdíjat a felperes nem az alperesnek, hanem volt házastársának fizette.

A felperes által természetben nyújtott tartás és kifizetett tartásdíj egyébként is a gyermekek életfenntartása céljából adott és arra felhasznált juttatás volt, ezért annak a visszakövetelésére a Ptk. 362. §-a értelmében nincs mód.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt, annak megváltoztatása és a keresetének helyt adó ítélet hozatala iránt.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bírság ítéletének a jogi indokolását annyiban módosította, hogy a felhozott jogi indokok köréből a Ptk. 362. §-ának a felhívását mellőzte, és a kereset elutasításának a jogi indokait kiegészítette azzal, hogy a Csjt. 35. § (1) bekezdése alapján a gyermek apjának azt kell tekinteni, akivel az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő, vagy annak legalább egy része alatt házassági kötelékben állott. A törvényi vélelem megdöntéséig a felperest kellett apának tekinteni, akit a Csjt. 60. § (1) bekezdése és 61. § (2) bekezdése alapján törvényes tartási kötelezettség terhelt. A felperes tehát a törvényi rendelkezések alapján volt köteles eltartani a perbeli gyermekeit, mely tartási kötelezettsége csak vélelem megdöntését kimondó ítélet jogerőre emelkedésétől, 2001. november 12. napjától szűnt meg.

Az alperesnek ugyanakkor a perbeli gyermekek vonatkozásában nincs bizonyított tartási kötelezettsége, mert az apaság vélelmének megdöntése iránt a felperes által indított perben a bíróság csupán a származásnak a felperestől való lehetetlenségét vizsgálta, az alperes apaságát azonban nem állapította meg, a perben pedig nem merült fel olyan adat, amely arra utalna, hogy az alperes apaságát a vélelem megdöntését követően a perbeli gyermekek születési anyakönyvbe bejegyezték volna, és ezt a tényt a felperes maga sem állította.

Az apasági vélelem megdöntéséig a gyermekekkel szemben a felperesnek a törvény által előírt tartásdíj fizetési kötelezettsége állt fenn, e törvényes kötelezettségének eleget tett, azonban ugyanerre az időre ugyanezért a kötelezettségért más nem felelhet, így közöttük az alperes sem. A felperes által támasztott kereseti követelésnek nincs jogalapja, ezért helyes a kereset elutasítása.

Alaptalan a keresetnek a Csjt. 67. § (2) bekezdésére való hivatkozása is, mert az említett anyagi jogszabály csupán eljárásjogi rendelkezéseket tartalmaz és azt határozza meg, hogy ki indíthat pert a tartás érvényesítése iránt. A hivatkozott törvényhely tehát az alperes tartásdíj fizetési kötelezettségnek jogalapja nem lehet.