A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20116/2011/5. számú határozata végrendelet érvénytelenségének megállapítása tárgyában. [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 17. §, 629. §, 649. §] Bírók: Baloginé dr. Faiszt Judit, Fermanné dr. Polák Zita, Hegedűs Mária

Fővárosi Ítélőtábla

1.Pf.20.116/2011/5.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Fővárosi Ítélőtábla a Dr. Böle Dezső Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Böle Dezső ügyvéd) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek, a dr. Pásztor Miklós ügyvéd által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen, végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt indított perében, a Fővárosi Bíróság 2010. október 29. napján meghozott 6.P.20.699/2008/32. számú ítélete ellen, a felperes részéről 34. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 100.000 (Százezer) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

L.M. (továbbiakban: örökhagyó) 2003. november 17. napján írásbeli magánvégrendeletet alkotott, amelyben úgy rendelkezett, hogy halála esetén minden ingó- és ingatlan vagyonát, követelését az alperes örökölje. Rendelkezését azzal indokolta, hogy az alperest több mint 40 éve ismeri, aki mindig segítségére volt a főzésben, mosásban, élelmiszerek beszerzésében, gyakran ellátta étellel, különösen az utóbbi időben, amikor egészségi állapota rosszabbodott. Az örökhagyó 2007. május 24. napján elhunyt, törvényes örököse elhunyt testvérének leszármazója, a felperes, aki a végrendeletet nem ismerte el érvényesnek. Ezért a közjegyző az örökhagyó hagyatékát ideiglenes hatállyal a végrendelet alapján az alperesnek adta át.

A felperes keresetében az örökhagyó 2003. november 17. napján kelt írásbeli magánvégrendelete érvénytelenségének megállapítását, és a közjegyző arra való utasítását kérte, hogy a hagyatékot részére adja át. Álláspontja szerint a végrendelet alaki és tartalmi okból is hibás. Alaki hibaként jelölte meg, hogy a végrendeletet szerkesztő ügyvéd az általa készített okiratot tanúként nem írhatta volna alá, továbbá a tanúk ebbéli minősége a végrendeleten nem került feltüntetésre. Tartalmi hiba, hogy az örökhagyó a végrendelkezéskor a Ptk. 17. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltak értelmében gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen volt, ezért jognyilatkozata semmis. Az örökhagyó tévedett nyilatkozata tartalmában, mert a végrendeletben írt kifejezéseket a végrendelkezéskori szellemi állapotában nem tudta volna megtenni (Ptk. 649. § (1) bekezdés a) pont), valamint az alperes az örökhagyót tisztességtelen befolyással bírta rá a végrendelet tételére (Ptk. 649. § (1) bekezdés c) pont). További hivatkozása szerint az alperes a végrendelet tételében közreműködött, mert ő bízta meg az ügyvédet a végrendelet elkészítésével.

Az alperes a kereset elutasítását kérte, álláspontja szerint a felperes által hivatkozott érvénytelenségi okok nem álltak fenn. A végrendelet alaki hibában nem szenved, nincs akadálya annak, hogy a végrendeletet az okiratot szerkesztő ügyvéd tanúként írja alá, továbbá álláspontja szerint a végrendeletből a tanúk ebbéli minősége kitűnik. Az egyéb érvénytelenségi okokat illetően hivatkozott arra, hogy az örökhagyóval évtizedek óta jó ismerősök voltak, ő segítette az örökhagyót, aki szellemi képességei birtokában volt a végrendelkezéskor, ami akaratát tartalmazza.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 300.000 forint perköltséget.

A megállapított tényállás szerint az örökhagyó 2003. október 13. napján érszűkületes panaszokkal az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet Általános Sebészeti Hasi Traumatológiai Osztályára került, ahonnan november 15-én ritmuszavar miatt a kórház belgyógyászati intenzív osztályára helyezték át, majd november 17-én visszavitték a sebészetre, onnan november 21-én otthonába bocsátották. Kórházban való tartózkodása alatt az örökhagyót az alperes és testvére, S.F. látogatták, akiknek a néhai elmondta, hogy végrendelkezni szeretne. Az alperes szólt dr. K.S. ügyvédnek, aki az örökhagyót a kórházban felkereste, vele a végrendelet tartalmát megbeszélte. Annak megszerkesztése után 2003. november 17-én az örökhagyót a kórházban ismét felkereste, ahol jelen volt az alperes is. Az ügyvéd ekkor a végrendeletet felolvasta, amit először az örökhagyó, majd pedig a tanúk, dr. K.S. okirat szerkesztő ügyvéd és titkárnője, P-né Gy.Zs. írtak alá. A végrendeleti tanúk aláírása előtt a következő szövegrész szerepel: "alulírottak, akik a végrendelkező személyazonosságáról meggyőződtünk, tanúsítjuk, hogy ezen végrendeletet tartalmazó okiratot állandó és együttes jelenlétünkben sajátkezűleg aláírta". Ugyanezen a napon kelt a végrendelet elkészítésére vonatkozó ügyvédi megbízási szerződés, amit megbízóként az örökhagyó aláírt. Az aláíráskor az örökhagyó ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel rendelkezett.

Az elsőfokú bíróság indokolása szerint a felperes által hivatkozott alaki érvénytelenség megítélése jogkérdés. A végrendelkezésnél a tanúk szerepe az, miszerint tanúsítsák, hogy a végrendeletet az örökhagyó előttük írta alá, vagy aláírását előttük magáénak ismerte el, valamint igazolják a végrendelkező személyazonosságát, aláírásának hitelességét. E törvényi célra figyelemmel nincs akadálya annak, hogy a végrendeletet szerkesztő ügyvéd a végrendelet tételénél okirati tanúként is közreműködjék. Erre figyelemmel a végrendeletet nem teszi alakilag érvénytelenné, hogy azt az okirat szerkesztő ügyvéd tanúként is aláírta. Nem helytálló az a felperesi álláspont sem, miszerint a tanúk e minősége nincs a végrendeleten feltüntetve. A Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontjának rendelkezése nem azt írja elő, hogy a tanúk neve mellett feltüntetésre kerüljön a "tanú" szó, hanem azt, hogy az aláírással kapcsolatos megjegyzésből az aláírók tanúi minősége kitűnjék. E követelménynek a végrendeletben foglaltak teljes mértékben eleget tesznek, ezért a felperes alaki okból való érvénytelenségre való hivatkozása alaptalan.

Annak megítélése, hogy az örökhagyó a végrendelkezéskor rendelkezett-e az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel, orvosi szakkérdés, ami szakértő bizonyítást igényel. Az elsőfokú bíróság a kirendelt Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás- Orvostani Intézete által elkészített alap- és kiegészítő véleményét aggálytalannak ítélte meg, és ítélkezése alapjául elfogadta. A vélemény alapján megállapította, hogy az örökhagyó elsősorban belgyógyászati betegségekben szenvedett, a kérdéses időszakban minden kezelése során tiszta volt tudata és tájékozott volt. Pszichiátriai megbetegedése nem volt, a végrendelkezés után hét hónappal, 2004 júniusában került első ízben pszichiátriai osztályra zavartsága miatt. Ez az állapot azonban csupán átmeneti jellegű volt, tünetei az agyi keringés- és anyagcsere javító infúziós kezelés hatására rendeződtek. Az orvosi dokumentációban az örökhagyó súlyosabb szellemi hanyatlására, pszichotikus állapotára adat nem merült fel. Érdemi szellemi hanyatlását kizárja az MMS vizsgálat, mely szerint állapota a tudatzavar után teljesen normalizálódott és nem mutatta demencia fennállását. Mindezek alapján az örökhagyó 2003. november 17-én, a végrendelkezéskor annak tételéhez szükséges minimális belátási képességgel rendelkezett.