BH+ 2003.9.440 Felszámolás alá került gazdálkodó szervezet által kötött szerződés semmissége jogkövetkezményeinek rendezése érdekében kötött engedményezési szerződés is minősülhet a további hitelezők kijátszására irányuló jogügyletnek. Az e körben vizsgálandó körülmények [1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 4. § (1) bek., 40. § (1) bek. c) pontja].

Az elsőfokú bíróság a 12. sorszámú ítéletével a felperes keresetét elutasította; kötelezte felperest az I. r. alperes részére 112 000 Ft perköltség, valamint az állam javára 134 400 Ft feljegyzett eljárási illeték megfizetésére. A II. r. alperes részére kirendelt ügygondnok díját 20 000 Ft-ban állapította meg, és intézkedett annak kifizetéséről.

A határozat indokolásában megállapított tényállás szerint a II. r. alperes a B.-i 76.539/24/A/77. hrsz. alatt felvett ingatlant eladásra hirdette meg, melyet az I. r. alperes megtekintett állapotban a 2000. április 20-án kelt szerződésben foglaltak szerint megvásárolt. A megállapodásban kikötött vételár 5 400 000 Ft volt, melyből a szerződés aláírásával egyidejűleg az I. r. alperes a II. r. alperes képviselőjének 540 000 Ft foglalót adott át, majd 2000. április 25-én 3 360 000 Ft előleget, míg a fennmaradt vételárhátralékot, 1 500 000 Ft-ot az I.r. alperes munkáltatója fizette meg a II. r. alperes számlájára. A megállapodás szerint az ingatlant az I. r. alperes 2000. június 27-én veszi birtokba, erre azonban nem került sor, az értékesített ingatlan ugyanis nem volt a II. r. alperes tulajdona. Emiatt az I. r. alperes büntetőfeljelentést tett, melyet követően a II. r. alperes az I. r. alperes részére a kifizetett vételárból visszafizetést teljesített, majd 2000. szeptember 19-én az I. r. alperessel engedményezési szerződést kötött, az eladónak járó vételárhátralékok engedményezése tárgyában. A II. r. alperes felszámolását a bíróság 2000. október 9-ei kezdő időponttal rendelte el, felszámolóként a felperest jelölte ki.

A felperes keresetében az I. és II. r. alperesek között 2000. szeptember 19-én létrejött engedményezési szerződést támadta, a többször módosított 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján. Álláspontja szerint e jogügylet a hitelezők kijátszására szolgáló, az adós vagyonát csökkentő jogügylet volt. Az érvénytelenség megállapítása mellett kérte 1 334 159 Ft meg nem fizetett tartozás visszautalását a II. r. alperes vagyonába.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes előadta, hogy az engedményezési szerződéssel a semmisség jogkövetkezményének a levonása történt meg a felek között. A II. r. alperes álláspontja szerint a többször módosított 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdése c) pontjának feltételei nem állnak fenn.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaptalannak találta. Hivatkozott a többször módosított 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdésének a), b) és c) pontjában írtakra, és kiemelte, hogy a felperes a c) pontra alapítottan tartotta fenn a keresetét. Megállapította, hogy az adásvétel tárgyát képező ingatlan nem volt a II. r. alperes tulajdona, így az alperesek között megkötött adásvételi szerződés semmis. A semmisség jogkövetkezményeinek levonása - az eredeti állapot visszaállítása - pedig semmiképpen sem a hitelezők kijátszására szolgáló jogügylet, és az adós vagyonát nem csökkentheti. Mindezek miatt a többször módosított 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdésének c) pontjában írt jogszabályi feltételek sem állnak fent, a feltétek hiányában pedig a kereset megalapozatlan.

Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú ítélet megváltoztatásával az alpereseknek a keresete szerinti marasztalását és perköltség megfizetésére való kötelezését kérte. Nem vitatta azt a tényt, hogy a II. r. alperes rosszhiszeműen járt el akkor, amikor az I. r. alperes részére megkísérelte értékesíteni azt a lakóingatlant, amelynek vételárát az eladó felé még maga sem fizette meg. Tényként utalt arra, hogy a II. r. alperes által megkárosított és nyilvántartott hitelezők többségének ugyanezen, a II. r. alperes által kifejtett sajnálatos tevékenység kapcsán áll fenn a II. r. alperessel szemben az I. r. alperest megelőző esedékességgel követelése. Hangsúlyozta, hogy az alperesek között nyilvánvalóan a felszámolási eljárás alatti cég meglévő, illetve leendő vagyonának terhére kötött engedményezési szerződés egyértelműen csődközeli helyzetben köttetett, így a már akkor is jelentős számú többi hitelező számára sérelmes, mert azokat hátrányos helyzetbe hozta. Kifejtette, amennyiben a semmis szerződés jogkövetkezményeinek levonása, az eredeti állapot helyreállítása jogszerű, úgy ez fennáll minden hasonló, megkárosított hitelezővel szemben, akik határidőn belüli, illetve határidőn túli hitelezők, és akik valóban jogos kielégítésére a felszámolás keretein belül abban az esetben kerülhet sor, ha erre a felszámolási vagyon lehetőséget biztosít. Úgy vélte, hogy az I. r. alperes a jogos követelésével jogosult magát a törvényi feltételek teljesítése után hitelezőként nyilvántartatni, de semmiképpen sem jogosult a többi hitelező hátrányos helyzetbe hozása mellett, e hitelezőket megelőzően kielégítést nyerni. Megjegyezte, hogy az állandó bírói gyakorlat szerint, függetlenül attól, hogy az ilyen jellegű jogügylet csalárd módon, vagy nem úgy köttetett, a többször módosított 1991. évi IL. törvény 40. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján eredményesen megtámadható, és a többi hitelező tekintetében hatálytalan.

A felperes fellebbezése annyiban alapos, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján nem hozható az ügyben megalapozott döntés. Az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja következtében nem tárta fel teljeskörűen a bizonyítékokat, az általa megállapított tényállás hiányos.