A Kúria Pfv.21091/2022/2. számú precedensképes határozata használati díj tárgyában. [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 407. § (1) bek.] Bírók: Gyarmathy Judit, Orosz Árpád, Sztojkoné dr. Hajdu Edit
A határozat elvi tartalma:
A felülvizsgálat nem engedélyezhető, ha a fél
I. a joggyakorlat egységesítése érdekében való engedélyezés szükségességéhez kapcsolódóan ugyan előadott érveket, azonban nem jelölt meg olyan határozatot, amely alapján megállapítható, hogy az általa hivatkozott jogszabályhelyek értelmezését illetően a joggyakorlat nem egységes;
II. a joggyakorlat továbbfejlesztésének szükségessége érdekében kéri az engedélyezést, de ahhoz kapcsolódóan érveket nem adott elő;
III. a felvetett jogkérdés különleges súlyára tekintettel kéri az engedélyezést, azonban nem igazolja, hogy a vizsgált jogkérdés az egyedi ügyön különleges súlyára tekintettel túlmutat, illetve, hogy a jogkérdés nagy számban előforduló új típusú ügyben merült fel; IV. a felvetett jogkérdés társadalmi jelentőségére tekintettel kéri az engedélyezést, azonban nem bizonyítja, hogy az adott jogkérdés valóban a társadalom széles körét érintené.
***********
A Kúria
mint felülvizsgálati bíróság
végzése
Az ügy száma: Pfv.II.21.091/2022/2.
A tanács tagjai: Dr. Orosz Árpád a tanács elnöke
Dr. Gyarmathy Judit előadó bíró
Dr. Hajdu Edit bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Szigeti Csaba ügyvéd
Az alperesek: I. rendű
II. rendű
Az alperesek képviselői: Dr. Bíró Zoltán ügyvéd az I. rendű felperes képviseletében
Dr. Bíró Zoltán pártfogó ügyvéd a II. rendű felperes képviseletében
A per tárgya: Használati díj megfizetése
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: I-II. rendű alperesek
A másodfokú bíróság és a jogerős határozat száma:
Kecskeméti Törvényszék 2.Pf.20.027/2022/12.
Az elsőfokú bíróság és a határozat száma:
Kecskeméti Járásbíróság 11.P.21.215/2019/82.
Rendelkező rész
A Kúria a felülvizsgálatot megtagadja.
A végzés ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
Indokolás
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes a perbeli ingatlan tulajdonjogát 2001. február 6-án végrehajtási árverés útján megszerezte. Az árverést megelőzően a perbeli ingatlan tulajdonosai az alperesek voltak.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!