BH 1996.7.349 A büntetés céljának a szem előtt tartása mellett az enyhítő rendelkezés kimerítő alkalmazásával, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása indokolt azzal az anyával szemben, aki a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő 11 éves gyermekét, annak a kívánságára megöli [Btk. 37. §, 83. §, 87. § (2) bek. d) pont, 89. §, 166. § (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság az 1994. október 31. napján kihirdetett ítéletével a vádlott bűnösségét emberölés bűntettében állapította meg, ezért őt 2 évi - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.

A gimnáziumi érettségivel rendelkező vádlott munkanélküli. Munkaviszonyát beteg gyermeke gondozása miatt szüntette meg 1992. évben. Első házasságából született nagykorú fia önálló keresettel rendelkezik, külön háztartásban él. A vádlott jelenleg a férjével él, akivel 1977-ben kötöttek házasságot. A vádlott vagyontalan. Büntetlen előéletű. A vádlottnál 1994. február hó 10. napján elvégzett orvosi vizsgálat alapján autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Orvosi kezelést nem vesz igénybe. A vádlott beszámítási képessége kifogástalan, de eddigi életvezetése kiegyensúlyozatlan, beilleszkedési nehézségekkel küzdő emocionális labilitással, valamint hiszteriform önsajnálattal jellemzett szociopathiás személyiségfejlődésre utal, aki a negatív pszichés traumákat esetenként irreálisan próbálja megoldani. A vádlott hiszteroid diszharmonikus személyiségű.

A vádlottnak a férjével között házasságától 1982. január 4. napján Andrea utónevű gyermeke - a sértett - született. A házastárssal közösen nevelték a vádlott első házasságából származó fiúgyermeket is. Családi és házaséletük ideális volt. A gyermekek testi és szellemi fejlődését a házaspár maximálisan biztosította.

1991. év nyarán az akkor 9 éves sértett többször panaszkodott hasfájásra, láza felszökött. Az év végén a kislány bőrén vérbeszűrődések keletkeztek, teste különböző részein kisebb-nagyobb dudorok jelentek meg, majd eltűntek. Étvágytalan lett, és testi gyengesége olyan mértékben nőtt, hogy iskolába sem tudott járni. 1992. év januárban Andreát kivizsgálás végett a gyermekkórházba szállították, ahol lupus erythematodes (LED) betegséget diagnosztizáltak. 1992. március 13-ig folyamatos kórházi kezelés alatt állt, és az év többi részében is hosszabb-rövidebb megszakításokkal szintén kórházi kezelésre szorult. Állapota kismértékben javult, de a tanulmányait nem tudta folytatni. A vádlott a munkaviszonyát megszüntette, hogy minden idejét a gyermeke ápolásával töltse. Tisztában volt azzal, hogy kislánya gyógyíthatatlan betegségben szenved, mert az orvosi közlésen túl a szakirodalomban is utánaolvasott a betegség jellegének és várható következményeinek.

1993. év elején rosszabbodott a sértett egészségi állapota, és ismét kórházi kezelésre szorult, két ízben is megműtötték, és szeptember 17-ig folyamatos kórházi kezelés alatt állt. 1993. évben egy-két hét kivételével a sértett állandó kórházi ápolásra kényszerült. Testszerte bőrelváltozások, nyirokcsomó-duzzanatok keletkeztek. A betegség a gyermek belső szerveit is megtámadta, a veseműködés folyamatos romlásának jelei is mutatkoztak. Mindezen tünetek nagy fájdalommal jártak, és egyre gyakrabban jelentkeztek. A betegség előrehaladását orvosi eszközökkel nem lehetett megakadályozni. A fájdalomcsillapítók hatása is rövid ideig tartott. A gyermek vénáit preparálták, állandó jelleggel kapott infúziót, a fájdalmakat nagyon nehezen viselte.

A vádlott mindennap bement a kórházba, reggeltől este kb. 21 óráig a kislánya mellett töltötte a napot. Nagy szeretettel és türelemmel foglalkozott gyermekével, próbálta elterelni a figyelmét a fájdalmairól. Hétvégeken, amikor a kislány állapota engedte, hazavitte.

1993. szeptember 16. napján a sértett további kezelésének a megbeszélése érdekében orvosi konzíliumot tartottak. Felmerült a gyanú, hogy a betegség szövődményeképpen daganat alakult ki, és ennek a megállapítására több, további szenvedéssel járó vizsgálatot kellett volna elvégezni.

A sértett fájdalmai intenzívebbé válásával egyidejűleg egyre gyakrabban foglalkozott az öngyilkosság gondolatával. Eleinte azt mondogatta édesanyjának, hogy szeretne meghalni, kitépni az infúziókat. Később arra is kérte az édesanyját, hogy segítsen neki meghalni. Amikor megtudta, hogy további vizsgálatoknak vetik alá, levelet írt szüleinek, amelyben arra kérte őket, hogy vigyék ki a kórházból, mert már nem bírja tovább a "szúrást és a vizsgálatot". Írta továbbá, ha nem viszik el, benyúl a konnektorba, vagy megszökik és úgy hal meg.

A vádlott és férje, részben a gyermek könyörgésére, részben azon kezelőorvosi tájékoztatásra, hogy a kislány egészségi állapotán nem tudnak segíteni, és rövidesen meg fog halni, 1993. szeptember 17-én a válságos állapotban levő gyermeket saját felelősségükre a gyermekkórházból hazaszállították azzal, hogy további gyógykezelését Hamburgban kívánják folytatni. A külföldön történő gyógykezelést a vádlott és férje kizárólag azért mondta a kezelőorvosnak, hogy könnyebben kiadják a kislányt a kórházból.

1993. szeptember 29-én napközben ismét erősödtek a sértett fájdalmai. Délben és este 1-l szem Algopyrint, Andaxint, Eunoctint vett be ideg- és fájdalomcsillapítás végett. Éjszakára a rosszulléte erősödött, szíve gyorsan vert, fulladozott, széklete véres volt, veséjében szúrásszerű fájdalmat érzett. A vádlott az éjszakát leánya mellett virrasztva töltötte, aki a rosszullétét követően hajnalban elaludt. Kb. 8 óra után a sértett felébredt, és a szobájába lépő vádlottal közölte, hogy nagyobb mennyiségű altatót vett be, Eunoctint. Fájdalmai közepette arra kérte, hogy menjen fel vele a ház 10. emeletére, és onnan együtt ugorjanak le. A vádlott el is kezdte öltöztetni a gyermeket, de nem tudott a kérésnek eleget tenni. Ekkor a kislány arra kérte, hogy a vízzel teli fürdőkádba dobja be a működő hajszárítót az édesanyja, mert olvasta valahol, hogy ez halálos áramütést okoz. A vádlott kb. 9 óra 30 perckor a kádba kb. 50 cm magasságban vizet engedett, és a sértettet besegítette. A vádlott magához vette a 320 watt teljesítményű, Németországból származó hajszárítót, és egy másfél méter hosszúságú hosszabbító segítségével az előszobában levő konnektorba dugta, majd a fürdőszobába vitte. Először nem tudta teljesíteni leánya kérését, és kiment a fürdőszobából, majd azzal ment vissza, hogy a kérést megtagadja. A helyiségbe lépve ismét eszébe jutott mindaz a szenvedés, amelyet gyermekének még át kell élnie, és az időközben bekapcsolt hajszárítót a kislány bal oldala mellett, deréktájon a vízbe engedte. A szellőzőmotor fordulatszáma és a ventilátor zaja a víz alatt csökkent, így a vádlott azt hitte, hogy a hajszárító leállt, ezért kb. 10 másodperc múlva - miután az áramütés nem következett be - azt a vízből kiemelte. A mosógépről ezután jobb kezével felvett egy törülközőt, azt a gyermek arcára dobta, míg bal kezével a bal lábát megrántotta oly módon, hogy a feje a víz alá merüljön. Ekkor mindkét kezével - a lábát elengedve - mellénél a víz alá nyomta. Miután a kislány egészségi állapota erősen leromlott, igen kevés erő elengedő volt a víz alatt tartásához. Egy-két gyenge mozdulat után, pár másodperc alatt beállt a halál.