30/2003. (III. 27.) OGY határozat

a kisebbségeket érintő jogszabályok felülvizsgálatának szükségességéről[1]

A Magyar Köztársaság Országgyűlése kifejezvén a nemzeti és etnikai kisebbségek iránti felelősségérzetét és elkötelezettségét a következő határozatot hozza:

1. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy vizsgálja felül a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvényt, valamint a kisebbségi önkormányzatok választásának anyagi jogi szabályait és a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvényt és a szükséges törvénymódosításokat 2003. december 31-ig terjessze az Országgyűlés elé.

2. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a törvény-előkészítés során folyamatosan egyeztessen a nemzeti és etnikai kisebbségek országos önkormányzataival.

3. Az Országgyűlés felkéri az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságot, hogy a törvény-előkészítési folyamatokat kísérje figyelemmel, és segítse elő a törvénymódosítás megvalósulását.

4. E határozat közzétételének napján lép hatályba.

Dr. Szili Katalin s. k.,

az Országgyűlés elnöke

Nagy Nóra s. k.,

az Országgyűlés jegyzője

Dr. Vidoven Árpád s.k.,

az Országgyűlés jegyzője

Lábjegyzetek:

[1] A határozatot az Országgyűlés a 2003. március 24-i ülésnapján fogadta el.