BH 1982.12.509 A tartozáselismerés a korábbi jogalaptól független, új kötelezettségvállalást nem eredményez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tartozás elismerésével egyidejűleg a felek az eredeti szerződés egyes feltételeit - így különösen a teljesítési határidőt - ne módosíthatnák [Ptk. 242. §, 326. § (1) bek., 327. § (1) bek.].

A felperes fizetési meghagyás kibocsátásával indult eljárásban 58 200 forint hátralékos kölcsöntartozás megfizetésére kérte az alperesek kötelezését. Előadta, hogy 1970-től 1974-ig több kisebb részletben jelentős összegű kölcsönt nyújtott az alpereseknek, akik azt havi 1000 forintos részletekben voltak kötelesek visszafizetni. Az alperesek törlesztettek is, teljes tartozásukat azonban nem fizették meg. Ezért a felperes a kölcsönökről az általa vezetett jegyzékben 1974. május 7-én a még fennálló hátralékot összesítette, amely 58 200 forintot tett ki, és e tartozás fennállását az I. r. alperes aláírásával elismerte. Ezt követően azonban az alperesek semmit sem törlesztettek, így az 1978. január 4-én keltezett levelében a tartozások rendezésére hívta fel őket. Az alperesek ezt követően január 29-én, a felperes névnapján megjelentek, és szóban ígérték tartozásuk törlesztését, de ennek az ígéretüknek sem tettek eleget.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Beismerték, hogy a felperes által megjelölt időszakban több-kisebb kölcsönt kértek a felperestől, de állították, hogy a kölcsönöket visszafizették. Tagadták, hogy az 1978. január 4-i keltezésű felszólító levelet megkapták, és hogy bármikor írásban vagy szóban a tartozás fennállását elismerték. Az I. r. alperes lehetségesnek tartotta, hogy a felperesi jegyzéken levő aláírás tőle származik, állította azonban, hogy a tartozás elismerésére utaló szöveget és a keltezést nem ő írta, és tagadta, hogy tartozáselismerő nyilatkozatot írt alá. Előadták az alperesek, hogy a felperes bosszúból több pert is indított ellenük, és bár ezekben későbbi időszakból eredő kölcsöntartozásokat követelt, a jelen perbeni tartozásukról sehol nem tett említést. Végül hivatkoztak a követelés elévülésére is.

Az első fokú bíróság a keresetet elutasította. A bíróság megállapította, hogy a felperes előadása szerint a kölcsönök visszafizetésének határideje 1975. októberében lejárt. Minthogy pedig a másolatban becsatolt, 1978. január 4-i felszólító levél postára adását a felperes nem tudta bizonyítani, az alperesek tagadásával szemben nem nyert bizonyítást, hogy a felperes írásban felszólította az alpereseket a tartozásuk megfizetésére. A felperes azt sem tudta bizonyítani, hogy az alperesek a tartozásukat az elévülési időn belül írásban elismerték. Erre tekintettel pedig a felperes követelése elévült.

Az ítélet ellen senki sem fellebbezett, így az első fokon jogerőre emelkedett.

A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.

A Ptk. 242. §-ának (1) bekezdése értelmében a tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető, vagy a szerződés érvénytelen. A (2) bekezdés szerint a tartozáselismerés a másik félhez intézett írásbeli nyilatkozattal történik.

Az adott esetben a felperes azt állította, hogy az I. r. alperes írásban tartozáselismerő nyilatkozatot tett, tehát a tartozás fenn nem állását az alpereseknek kell bizonyítaniuk. Az I. r. alperes nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jegyzéken levő aláírás tőle származik, tagadta viszont, hogy tartozáselismerő nyilatkozatot írt alá. Minthogy a Ptk. 242. §-ának fent felhívott (2) bekezdése a tartozáselismerést írásbeliséghez köti, de arra meghatározott alakot nem szab, a teljes bizonyító erejű magánokirati forma (Pp. 196. §) hiánya a tartozáselismerést egymagában nem teszi érvénytelenné. A felperest terheli viszont annak bizonyítása, hogy az I. r. alperes tartozáselismerő nyilatkozatot írt alá.

E vonatkozásban azonban a bíróság a felajánlott bizonyítást nem folytatta le, az aláírás azonosságát nem vizsgálta, és a feleket az aláírás létrejöttének körülményeire, az aláírt nyilatkozat tartalmára nem hallgatta meg. Így ebben a körben a tényállás nincs felderítve.

Ha megállapítható lett volna, hogy az I. r. alperes érvényes tartozáselismerő nyilatkozatot tett, a továbbiakban az alpereseket terhelte volna annak bizonyítása, hogy tartozásuk nem áll fenn a felperessel szemben.

A bizonyítási eljárás során jelentősége lehet a felek között ugyancsak különböző kölcsöntartozások visszafizetése iránt indult perekben feltárt tényállásnak, az ott elhangzott nyilatkozatoknak, így ezeket a periratokat is be kellett volna szerezni.