A Legfelsőbb Bíróság Pfv.20049/2010/5. számú határozata hagyatéki hitelezői igény tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 141. §, 235. §, 249. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 677. §, 678. §] Bírók: Csentericsné dr. Ágh Bíró Ágnes, Orosz Árpád, Szabó Julia

Pfv.I.20.049/2010/5.szám

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Györe Lászlóné dr. ügyvéd által képviselt felperesnek az Ügyvédi Iroda által képviselt alperes ellen hagyatéki hitelezői igény érvényesítése iránt a Fonyódi Városi Bíróságon 2.P.20.270/2008. számon indított perében, majd a Somogy Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2009. október 14. napján meghozott 2.Pf.21.131/2009/4. számú közbenső ítélete ellen az alperes részéről benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2010. szeptember 1-jén megtartott tárgyaláson meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A Legfelsőbb Bíróság a Somogy Megyei Bíróság 2.Pf.21.131/2009/4. számú jogerős közbenső ítéletét hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg - 15 nap alatt - az alperesnek 40.000 (Negyvenezer) forint másodfokú eljárási költséget és - felhívásra - az államnak 72.000 (Hetvenkettőezer) forint le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket.

Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s :

Az örökhagyó 2005. június 16-án a Kórház Intenzív Osztályán végintézkedés hátrahagyása nélkül elhunyt. Törvényes örökösei (öt gyermeke) az örökséget visszautasították, ezért a hagyatékot a közjegyző a 4311.Kjő.391/2007/10. számú hagyatékátadó végzésével a törvényes öröklés rendje szerint az alperes részére adta át. Az örökhagyó hagyatékába tartozott a perbeli lakóház, a Takarékszövetkezet Kirendeltségén vezetett számlán elhelyezett 1.181.789 forint, a Kórház értéktárában lévő 2.020 euro készpénz, továbbá 24.620 forint készpénz és bankkártya. A alperessel szemben hagyatéki hitelezői igényt a Kórház és a felperes érvényesített. A felperes az örökhagyóval az 1990-es évek közepén ismerkedett meg, akit 2002. májusától kezdődően gondozott, majd betegsége alatt napi rendszerességgel haláláig ápolt, munkálataiért ellenszolgáltatásban nem részesült.

A felperes keresetében az alperest 1.200.000 forint, továbbá 2005. június 16-tól a kifizetésig esedékes törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni hagyatéki tartozás címén a Ptk. 678. § (1) bekezdésére alapított hagyatéki hitelezői igényként.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, álláspontja szerint a felperes nem bizonyította, hogy az örökhagyó részére a szolgáltatásokat a hagyatékból való részesítés ígérete ellenében végezte.

Az elsőfokú bíróság széleskörű bizonyítási eljárást folytatott le, majd ítéletével a felperes keresetét a Ptk. 677. § (1) bekezdés c) pontjában és 679. § (1) bekezdésében foglaltakra alapítottan elutasította. A Legfelsőbb Bíróság által irányított egységes és töretlen bírói gyakorlatra - a PK 89. számú állásfoglalás b) pontjára - hivatkozással úgy foglalt állást: a felperes az eljárás során kétséget kizáróan nem bizonyította, hogy a gondozási, ápolási tevékenységet öröklési juttatás ígérete ellenében végezte. A kihallgatott tanúk közül kívülálló, elfogulatlan a polgármestert, a falugondnokot és a háziorvost tekintette, akik azonban nem támasztották alá a felperes állítását, ők csupán közvetett módon, szóbeszédből hallottak néhai ígéretéről, amely önmagában nem bizonyíték arra, hogy az örökhagyó konkrét ígéretet tett a hagyatékból való részesítésre vonatkozóan. A felperes testvérét és barátnőjét nem tekintette elfogulatlan, érdektelen tanúnak, annál is inkább, mert a felperes maga is ellentmondásosan nyilatkozott arra vonatkozóan, hogy az örökhagyó a testvére előtt vagy jelenlegi élettársa előtt tett-e ígéretet. A tolmácsként M.F.Sz. közreműködő tanúvallomását sem fogadta el. A tanú ugyanis nyilatkozata szerint az örökhagyó kijelentéséből: "majd juttat a felperesnek valamit, ha valami lesz", csupán gondolt arra, hogy az örökhagyó a halála esetéről beszél. Ezért a bizonyítási eljárás adatai alapján egyértelműen nem látta megállapíthatónak azt, hogy a nyújtott szolgáltatást örökségi juttatás ígérete ellenében végezte a felperes.

Az ítélet ellen a felperes élt fellebbezéssel, amelyben annak megváltoztatását, a keresete teljesítését kérte. Fellebbezésében újabb tanúbizonyítási indítványt terjesztett elő: főnökének a kihallgatását kérte arra vonatkozóan, hogy 2004. májusában ő tolmácsolt, amikor az örökhagyó részéről elhangzott az örökségi juttatás ígérete.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, közbenső ítéletével megállapította, hogy néhai örökhagyó hagyatéki tartozásáért az alperes a felperes felé helytállni tartozik. Utasította az elsőfokú bíróságot az összegszerűség tekintetében az eljárás lefolytatására. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást kellően felderítette, de abból téves jogi következtetést vont le. Az elsőfokú eljárás során lefolytatott bizonyítási eljárás adataiból, a bizonyítékok újbóli mérlegelésével megállapította, hogy a polgármester, a falugondnok, S.B. és S.Bné, M.F.Sz., valamint a felperes barátnője tanúvallomása is alátámasztotta a felperes állítását, mely szerint örökségi juttatás ígérete ellenében végezte a gondozást, ápolást. Az elsőfokú bíróság által hivatkozott eseti döntéseket kiegészítette a BH 1997. évi 25., valamint a 2001. évi 476. számú eseti döntéssel. A felperes bizonyítási indítványát a Pp. 249. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 235. § (1) bekezdése alapján - figyelemmel a Pp. 141. § (6) bekezdésében foglaltakra is - elutasította. Az alperes csatlakozó fellebbezése érdemi elbírálását mellőzte, figyelemmel arra, hogy az összegszerűség tárgyában az eljárás folytatódik és a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként lesz megállapítható, hogy a felperes milyen módon és mértékben nyújtott szolgáltatást az örökhagyó részére.

A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben - tartalma szerint - annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.

Álláspontja szerint a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által felvett bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelte, ezért a tanúvallomások alapján nem juthatott arra a következtetésre, hogy a felperes állítását bizonyította. A kihallgatott tanúk egyike sem igazolta, hogy az örökhagyó a felperesnek konkrét öröklési ígéretet tett volna. Az irányadó egységes bírói gyakorlat szerint csak az örökhagyó konkrét ígérete alapozhat meg hagyatéki hitelezői igényt. A másodfokú bíróság határozata megalapozatlan és ekként jogszabálysértő.