A Kúria Mfv.10563/2013/4. számú precedensképes határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 235. §, 272. §, 275. §] Bírók: Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna, Takács Andrea, Tallián Blanka

Mfv.I.10.563/2013/4.

A Kúria a dr. Ember Alex ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Ács Gábor köztisztviselő által képviselt alperes ellen kártérítés megfizetése iránt a Szegedi Munkaügyi Bíróságnál 2.M.436/2012. szám alatt megindított és másodfokon a Szegedi Törvényszék 2.Mf.20.856/2013/3. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t :

A Kúria a Szegedi Törvényszék 2.Mf.20.856/2013/3. számú ítéletét hatályában fenntartja.

A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.

I n d o k o l á s

A felperes módosított keresetében 4.490.022 forint vagyoni, és 2.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest amiatt, hogy a besorolásával kapcsolatban az alperes nem tartotta be az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, hátrányára a vele egy tekintet alá eső munkavállalót jogosulatlan előnyben részesítette.

A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 2.M.436/2012/13. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította, úgy rendelkezett, hogy a felmerült eljárási illetéket az állam viseli.

Az elsőfokú bíróság által megállapított, a felülvizsgálati kérelemmel nem érintett, így a felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás alapján a felperes 2005. augusztus 16-ától állt közszolgálati jogviszonyban az alperesnél (jogelődjénél), ügyfélszolgálati ügyintéző munkakörben, az É.I.-n belül az Ü.CS.-nél dolgozott. Magasépítési technikus oklevéllel, valamint könyvtár-magyar szakon szerzett általános iskolai tanári képesítéssel rendelkezett, a kinevezésekor II. besorolási osztályba, 6. számú fizetési fokozatba sorolták be. A felperessel azonos munkavégzési helyen dolgozott V.T.I., valamint leánya V.I., akik mindketten magasépítési technikusi szakképzettséggel és tanári diplomával rendelkeztek, őket az alperes - szabálytalanul - I. besorolási osztályba sorolta.

2006. május 3-án a felperes kérte a I. besorolási osztályba sorolását, amely kérelmét az alperes a 2006. május 9-én kelt elutasította. Indokolása szerint a köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II.3.) Korm. rendelet értelmében építésügyi, igazgatási feladatok ellátását I. besorolási osztályban kizárólag egyetemi vagy főiskolai szintű építészmérnöki, építőmérnöki (szerkezetépítő, magasépítő üzemmérnöki) szakképzettséggel, vagy településmérnöki (városgazdasági mérnöki) szakképzettséggel rendelkező köztisztviselő láthat el, a felperes pedig ilyen végzettséggel nem rendelkezik.

2009. október 1-jén a felperes ismételten kérte a besorolása megváltoztatását, mivel 2009. májusában építési műszaki ellenőri szakképesítést szerzett. Válaszul a 2009. október 29-én kelt levelében az alperes arról tájékoztatta, hogy az átsoroláshoz szükséges feltételekkel nem rendelkezik.

A megállapított tényállás tartalmazza azt is, hogy az egyenlő bánásmód követelményrendszerébe tartozó védett tulajdonsága a felperesnek nincs, besorolása, díjazása a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt.

Az elsőfokú bíróság az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Esélytv.) 7. § (1) bekezdésére, 8. §-ára, a régi Mt. (a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény) 142/A §-ára, a Kttv. (2011. évi CXCIX tv.) 13. §-ára hivatkozással, utalva az új Mt. (a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. I. törvény) 11. §-ához (helyesen 12. §-ához) fűzött indokolásra kifejtette, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét az egyenlő bánásmód követelményrendszere körében kell értékelni. Utalt az Alkotmánybíróság ilyen jogértelmezésére, az Alkotmánybíróság 13/B/1991. AB. határozatára (helyesen: 137/B/1991. AB határozat), amely az egyenlő értékű munkáért egyenlő bér követelményét a diszkrimináció általános tilalma egyik konkrét eseteként értelmezi.

Ennek megfelelően álláspontja szerint a felperesnek csak ilyen összefüggésben lenne lehetősége az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének megsértésére hivatkozni, tehát amennyiben védett tulajdonsága miatt részesül alacsonyabb bérben, mint az egyenlő értékű munkát végző, de az adott tulajdonsággal nem rendelkező munkavállaló. Az egyenlő munkáért egyenlő bér elve szó szerint nem értelmezhető, a sérelem csak akkor valósulhat meg, ha a munkáltató a munkavállalót védett tulajdonsága alapján diszkriminálja. Önmagában az eltérő díjazás, vagy az emiatt a munkáltatónál létrejött igazságtalan helyzet az egyenlő munkáért egyenlő bér elvébe ütköző munkáltatói magatartást nem valósít meg.

A felperes nem hivatkozott, illetve nem rendelkezik az Esélytv 8. §-ában felsorolt védett tulajdonsággal.

A 8. § t) pontjában szerepeltetett "egyéb helyzet, tulajdonság vagy jellemző" vonatkozásában az Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület 288/2/2010. (IV.9.) TT. számú állásfoglalása alapján rámutatott, hogy az csak az emberi személyiség konkrét, lényegi vonásaira, tulajdonságaira figyelemmel értelmezhető. Az egyéb helyzet mint védett tulajdonság szinguláris, másra nem jellemző, csak egy személynél előforduló tulajdonság esetében nem alkalmazható. A jogvédelem lényegét az egyéb helyzet esetében is az adja, hogy a védett tulajdonsággal rendelkező elsődlegesen nem a saját magatartása, hanem egy adott csoporthoz való tartozása miatt szenved hátrányt.

Mivel a felperes a fentiekben körülírt védett tulajdonsággal nem rendelkezett, az pedig az egyenlő bánásmód előmeneteli rendszerrel, besoroláson alapuló illetményrendszerrel összefüggésben megvalósuló sérelmének konjunktív feltétele lenne, így a jogsértés nem volt megállapítható.

Utalással a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. § (1) bekezdésétől eltérő, az Esélytv. 19. §-ában meghatározott bizonyítási teherre rámutatott, hogy bár a felperes a hátrányos (igazságtalan) helyzet fennállását igazolta, védett tulajdonságra azonban nem hivatkozott, így a keresete megalapozatlan volt.

A felperes fellebbezése folytán eljárt Szegedi Törvényszék a 2.Mf.20.856/2013/3. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A le nem rótt fellebbezési eljárási illeték körében rendelkezett arról, hogy azt az állam viseli.

A Szegedi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján helyes indokai szerint hagyta helyben. Az ügy elbírálása szempontjából azt tartotta a leglényegesebb körülménynek, hogy a felperes besorolása jogszabályszerű volt, ezért hátrány nem érte, hiszen magasabb összegű díjazásra nem is volt jogosult. A Pp. 3. § (3) bekezdésnek megfelelő tájékoztatás ellenére nem tudta valószínűsíteni sem az őt ért hátrányt, sem pedig azt, hogy rendelkezett az Ebetv. (Esélytv.) 8. §-ában meghatározott védett tulajdonsággal. Ezen konjunktív feltételek hiányában a perben az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére alaptalanul hivatkozott.