BH 1996.8.419 I. Nem szerez tulajdonjogot a kereskedelmi forgalomban eladott gépkocsin a vevő, ha tudta vagy tudnia kellett, hogy a kereskedő nem tulajdonosa a gépkocsinak [Ptk. 117. § (1) bek., 118. § (1) bek.].

II. A jogszavatosság szabályainak alkalmazása lopott gépkocsi vevője által az eladó és a korábbi jogszerzők ellen indított perben [Ptk. 319. § (3) bek., 320. § (1) bek., 369. §].

A felperes 1992. október 12-én adásvétellel vegyes csereszerződéssel megvásárolta a forgalmi engedély szerint az I. rendű alperes tulajdonában álló MERCEDES 250. típusú személygépkocsit, a kölcsönösen kialakított 3 200 000 forintért, amely értékből 1 100 000 forintot készpénzben fizetett ki, és 2 100 000 forint értékben az I. rendű alperes tulajdonába adta a szintén Mercedes típusú személygépkocsiját. A felperes a gépkocsival 1992. november 8-án Olaszországba utazott, ahonnan 1992. november 10-én Tarvisiónál kívánt kilépni. A határátkelőhelyen feltartóztatták, a gépkocsit lefoglalták azzal, hogy az Olaszországból származott lopott gépjármű.

A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. rendű alperessel 1992. október 12-én kötött adásvétellel vegyes csereszerződés semmis. Ennek megfelelően a gépkocsit Magyarországon először forgalomba hozó IV. rendű alperest a későbbi jogszerző I-II. és III. rendű alperesekkel egyetemlegesen 3 200 000 forint vételár és ennek 1992. október 15. napjától számított kamatai megfizetésére kérte kötelezni.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Ennek ténybeli és jogi indokolásaként arra mutatott rá, hogy a perbeli gépkocsit az országba a IV. rendű alperes autókereskedőként hozta be, és vámkezeltette, aki az őt erre feljogosító engedély birtokában értékesítette azt a III. rendű alperes részére. A III. rendű alperes a gépkocsira a Ptk. 118. §-ának (1) bekezdése értelmében tulajdonjogot szerzett, így azt tulajdonosként adta el a II. rendű alperesnek, aki ugyancsak tulajdonosként adta tovább a felperessel szerződő I. rendű alperes részére.

Mindezekhez képest az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az I. rendű alperestől mint tulajdonostól a felperes a Ptk. 118. §-a (1) bekezdése értelmében érvényesen szerezte meg a gépkocsi tulajdonjogát, így az annak elkobzásából eredő kárt - tulajdonosként - maga tartozik viselni. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, az ítélet megváltoztatása és a keresetének történő helyt adás iránt.

Az I. rendű alperes ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult.

A jelenleg rendelkezésére álló peradatok alapján az ügyben érdemi döntés nem hozható.

Nem tévedett az elsőfokú bíróság abban, hogy a tulajdonos tartozik viselni a dologban beállott mindazt a kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni (Ptk. 99. §-ának második fordulata). Ehhez képest abban az esetben, ha a felperes tulajdonszerzése a Ptk. 117. §-ának (1) bekezdése alapján valóban megállapítható, akkor a kárveszélyviselés fenti szabályára figyelemmel az elsőfokú bíróság ítélete jogszerűnek tekinthető.

A Ptk. 117. §-ának (1) bekezdése értelmében azonban tulajdonjogot csak a dolog tulajdonosától lehet megszerezni. Következik ez a származékos jogszerzésre vonatkozó abból az alaptételből, amely szerint senki nem ruházhat át másra több jogot, mint amennyivel maga rendelkezik. Ebből az alapelvből következően tehát a perben eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes és az I. rendű alperes által kötött szerződés időpontjában az I. rendű alperes valóban tulajdonosa volt-e a perbeli gépkocsinak. Ezt pedig csak abban az esetben lehet tényállás megállapítására alkalmas módon eldönteni, ha a belföldi szerződési láncolat első tagjaként szereplő kereskedőtől (a IV. rendű alperestől) rendelkezési jogát származtató III. rendű alperes a Ptk. 118. §-ának (1) bekezdése alapján valóban tulajdonos lett.

A Ptk. 118. §-ának (1) bekezdése (célszerűségi okokból, a forgalmi biztonság védelmi érdekében) áttöri a származékos jogszerzésre vonatkozó, a Ptk. 117. §-a szerinti alaptételt a nem tulajdonostól való tulajdonszerzés korlátozott elismerésével. A Ptk. 118. §-ának (1) bekezdése ugyanis akként rendelkezik, hogy kereskedelmi forgalomban eladott dolgon a jóhiszemű vevő akkor is tulajdonjogot szerez, ha a kereskedő nem volt tulajdonos. A vásárlók biztonságát ugyanis nagymértékben csökkentené, ha nem lehetnének bizonyosak abban, a kereskedelmi forgalomban vett dolog jogszerű tulajdonosai lesznek, illetve ha a jog arra kényszerítené őket, hogy minden esetben győződjenek meg az eladó tulajdonosi minőségéről. Ha azonban a vevő tudja vagy legalábbis tudnia kell, hogy a kereskedelmi forgalomban eladó az eladott dolognak nem tulajdonosa, akkor a védelme nem indokolt. Ezért illeti meg a Ptk. 118. §-a szerinti kedvezmény csak a jóhiszemű vevőt. A jóhiszeműséget nem érinti, ha a vevő nem kételkedett az eladó jogosultságában, nem tett lépéseket a tényleges tulajdonos kikutatására. Ha azonban az eladás körülményeinek a vevőben alapos kétséget kellett kelteniük (például a kereskedelmi eladó feltűnően alacsony árat szabott meg stb.), akkor a vevő jóhiszeműsége már nem állapítható meg. Jóhiszeműsége hiányában pedig a Ptk. 118. §-ának (1) bekezdése szerint tulajdonszerzés megállapítására sincs lehetőség.