PK 38. szám

[1]A fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett károk megtérítése körében a Ptk. 345. § és 339. §-aiban foglalt rendelkezések együttesen is alkalmazhatók.

Veszélyes üzem károsodása esetén a veszélyes üzem üzembentartóját kártérítés megállapításánál - a károkozó vagy az üzembentartó netáni felróható közrehatása mellett - az üzem veszélyességét is figyelembe kell venni az üzembentartó terhére, amennyiben ez a veszélyes üzem károsodásában közrehatott.

A Ptk. felelősségi rendszere a jogellenessé nyilvánított társadalomellenes magatartások elleni védekezésre, ezek megelőzésére törekszik (prevenció). Ennek a jogpolitikailag is legfőbb célnak megvalósítását a jóvátétel (reparáció) biztosításával szolgálja.

A felelősség intézménye tehát közvetlenül az okozott kár jóvátételére, közvetve pedig a károkozás megelőzésére irányul. A károsultnak nyújtott jóvátétel ugyanis a károkozóval szemben megtorlásként jelentkezik, s ekként mind a károkozóra, mind pedig általánosságban visszatartó erővel hat.

Bár a társadalom elsősorban a felróható magatartásokkal szemben védekezik, a megelőzés - mint alapvető jogpolitikai cél - nem szorítkozik a vétkes károkozás területére, hanem érvényesül a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásából eredő, tehát jogellenes, de nem vétkes károkozással szemben is.

A Ptk. felelősségi rendszere a vétkesség elve alapján áll, s ezért kártérítésre általában azt kötelezi, aki a kárt nemcsak jogellenesen, hanem egyszersmind vétkesen is okozta.

A Ptk. felelősségi rendszere azonban fenntartotta a vétkesség nélküli (ún. tárgyi) felelősség intézményét is. A 345. § (1) bekezdése szerint: aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat; köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Felelőssége alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy;a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Ha a károkozásban - felróható magatartásával - a károsult is közrehatott, a kár megosztásának van helye.

A kármegosztás feltétéleit a vétkes károkozás körében a Ptk. 340. §-ának (2) bekezdése, a tárgyi-felelősség körében pedig a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdése határozza meg.

A Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése szerint a károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy köteles eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni á kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult.e kötelezettségének nem tett eleget.

A fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásából eredő kárért való felelősség tekintetében pedig a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben a károsult felróható magatartásából származott.

Megtörténhet, hogy a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben előállott baleset során nem csak harmadik személy, hanem a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatója (üzembentartó) is károsodik. Pl. a gépkocsi elüti a forgalmas útkereszteződésbe behajtó kerékpárost, s a hirtelen fékezés és irányváltoztatás következtében megcsúszott gépkocsi beleütközik a felső vezeték tartóoszlopába, és megrongálódik. Az összeütközés következtében a gépkocsiban 10 000 Ft kár keletkezik, a kerékpárost pedig 5000 Ft kár éri.

Ha a kerékpáros a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján pert indít a gépkocsi üzembentartója ellen, lehetséges, hogy az utóbbi nemcsak a kereset teljes elutasítását kéri, hanem a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján viszontkereset; illetőleg beszámítási kifogás útján a saját 10 000 Ft kárát is érvényesíti.

Ha az alperes sem a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső elháríthatatlan okot, sem a felperes felróható közrehatását nem tudja bizonyítani, a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján meg kell térítenie a felperes teljes kárát, és viselnie a saját kárát. A balesetből keletkezett 15 000 Ft kár tehát egészében az alperes terhén marad.

Ha a per anyagából az derül ki, hogy a felperes a közlekedési szabályok megsértésével olyan időben hajtott be az útkereszteződésbe, hogy a szabályosan vezet gépkocsit sem megállítani, sem haladási irányából megfelelően eltéríteni már nem lehetett, ebben az esetben az alperes az elháríthatatlan külső ok miatt a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján mentesül a felperes kárának viselése alól, sőt a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján - esetleg a 339. § (2) bekezdése szerint mérsékelt összegben kártérítést is kap a felperestől. Ebben az esetben a 15 000 Ft kárt egészben a felperes viseli.

Ha a baleset az alperes szempontjából elháríthatatlan volt ugyan, de a felperes szabálytalan behajtása fel nem róható, mert pl. a felperes belátási képessége hiányzik, vagy fogyatékos [Ptk. 347. § (1) bek.), akkor az alperes mentesül ugyan a felperes kárának megtérítése alól, de a saját kárát a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében előírt követelmények hiányában maga viseli.

Ebben az esetben a 15 000 Ft baleseti kárból mindkét fél a saját kárát viseli.

Ha a felperes szabálytalan behajtása nem minősül elháríthatatlan külső oknak, s egyben a belátási képessége is hiányzik, vagy fogyatékos, akkor az alperesnek a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján meg kell térítenie a felperes teljes kárát, és a 339. § (1) bekezdésének alkalmazhatósága hiányában viselnie kell a saját kárát is.

A 15 000 Ft kár tehát ebben az esetben is az alperes terhén marad.

Lehetséges azonban az is, hogy a felperesnek az útkeresztezésbe történt behajtása a szabályosan hajtó alperessel szemben nem éri el a külső elháríthatatlanság határát, de megvalósítja a felróható közrehatást. Ebben az esetben az alperes a Ptk. 345.§-ának (1) bekezdése értelmében nem mentesül ugyan teljesen a kártérítési felelősség alól, de a (2) bekezdés alapján kármegosztásnak lesz helye. Ha a bíróság a felperes felróható közrehatásának arányát 40%-ban állapítja meg, ebből elvileg az következik, hogy a felperes a kár 40 %-át maga viseli, 60%-ának megtérítését pedig a Ptk. 345. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján az alperestől követelheti.

Kézenfekvő volna a megoldás akkor, ha a baleset alkalmával csak a felperes vagy csak az alperes károsodott volna. Ha ugyanis csak a felperesnek van kára, azt az alperes csak 60%-ban köteles megtéríteni, 40%-át a felperes viseli. Ha pedig csak az alperes károsodott volna, akkor a Ptk. 345. §-ának alkalmazására sor sem kerülhet, és az alperes a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján elvileg követelhetné, hogy a felperes a 10 000 Ft kárának 40%-át térítse meg részére.

Kérdés módosulnak-e a felelősségnek most ismertetett szabályai annak következtében, hogy - a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett balesetnél mind a két fél károsodott.

A Ptk. ebben a kérdésben kifejezetten nem rendelkezik, mert a 345. § csak a kívül álló fél kárának megtérítését szabályozza, az együttes károkozásnak erre az esetére azonban nem tér ki.

Márpedig a felperesnek 40%-ra tett felróható közrehatása alapján a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett kárnál is együttes károkozásról van szó.

A gépkocsit üzemben tartó alperes ugyanis vétkesség nélkül károkozó a felperes 5000 F: kárának 60%-a (3000 Ft), valamint a saját 10 000 Ft kárának ugyanesak 60%-a (6000 Ft) erejéig, és károsult a saját kárának 40%-a (4000 Ft), valamint a saját kárának ugyanesak 40%-a (2000 Ft) erejéig, és károsult a saját kárának 60%-a (3000 Ft erejéig.

A baleset alkalmával keletkezett 15 000 Ft kárból tehát a felperes felróható magatartásával 6000 Ft, az alperes pedig felróhatóság nélkül 9000 Ft kárt okozott.

A kerékpáros felperes pedig vétkes károkozó az alperes kárának 40%-a (4000 Ft), valamint a saját kárának 60%-a (3000 Ft) erejéig.

Az együttes károkozásnak ebben az ésetben az mutatkozik törvényes megoldásnak, hogy az alperes a Ptk. 345. §-ának (2) bekezdése alapján térítse meg a felperes kárának 60%-át, a felperes pedig a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján térítse meg az alperes kárának 40%-át.

Ennek a megoldásnak elsősorban az az elvi alapja, hogy a megelőzésnek - mint alapvető jogpolitikai célnak - a felróható (vétkes) magatartással okozott károk tekintetében legalább annyira érvényesülnie kell, mint a fel nem róható módon - csupán fokozott veszéllyel járó tevékenység során - történt károkozásoknál. A társadalom érdeke azt kívánja, hogy a társadalom tagjai tartózkodjanak mind a vétkes, mind pedig a vétkesség nélküli károkozástól. A károsító magatartásokkal szemben a társadalom minden tagját jogvédelem illeti meg. Védeni kell tehát a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatóját is, mások felróható károkozásaival szemben.

Elvi alapja azonban a fenti megoldásnak az is, hogy a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatója a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése alapján csak az ebből eredő kárt viseli. Ami nem ebből ered, az már nem feltétlenül őt terheli.

Viseli tehát a kárnak - beleértve a saját kárát is - azt a részét

a) amelyet fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásával maga okozott;

b) azt a részét, amit ugyan nem ő, hanem fel nem róható magatartásával és esetleg elháríthatatlanul harmadik személy (pl. váratlanul a gépkocsi elé ugrott kisgyermek) okozott;

de sem elvi, sem jogpolitikai okból nem viselheti a kárnak azt a részét, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett ugyan, de nem ebből, hanem a történetesen szintén károsult személynek felróható magatartásából származott.

Alapvető szabály ugyanis, hogy aki másnak jogellenesen és felróhatóan kárt okoz, köteles azt megtéríteni.

Nincs olyan jogszabály, amely a vétkes károkozás következményeinek alkalmazását kizárná arra az esetre, amikor a kár a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatóját érte. Pusztán azért, mert a kár fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett balesettel kapcsolatos, a vétkes károkozó nem mentesülhet a felelősség alól, éspedig akkor sem, ha a kisebb vagy nagyobb részben neki felróható baleset során a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatásából folyóan maga is károsodhat.

A fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett károsodás esetén tehát a Ptk. 345. § és 339. §-ai, vagyis a tárgyi és vétkességi felelősség együttes alkalmazásának nincs elvi akadálya.

Ez az elv azonban nem jelenti azt, hogy a felelősség és annak mértéke szempontjából a veszélyesség mozzanata elhanyagolható vagy akár csak másodlagos tényező volna, és semmiképpen sem járhat azzal a következménnyel, hogy a közlekedési balesetekből származó kártérítési igények megtérítését, a tárgyi felelősségnek a jogvédelemre általában leginkább rászorult baleseti sérültek érdekében való alkalmazhatóságát nehezítse, sőt esetleg meghiúsítsa.

Veszélyes üzem károsodása esetén tehát az üzembentartónak járó kártérítés meg- állapításánál nemcsak a károkozó felróható közrehatását kell vizsgálni, hanem értékelni kell az üzembentartó terhére az üzem veszélyességét is, amennyiben az a veszélyes üzem károsodásában közrehatott.