A Fővárosi Ítélőtábla Gf.40046/2016/6. számú határozata szerződés érvénytelenségének megállapítása tárgyában. Bírók: Buglyó Gabriella Éva, Ócsai Beatrix, Sándor Ottó

Fővárosi Ítélőtábla

14.Gf.40.046/2016/6/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a Szabó Balázs Gábor Ügyvédi Iroda által képviselt felperesnek a Lajer Ügyvédi Iroda által képviselt alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2015. november 11. napján kelt 30.G.41.226/2015/15. számú ítéletével szemben a felperes által előterjesztett fellebbezés folytán indult másodfokú eljárásban meghozta az alábbi

í t é l e t e t :

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 121.000 (százhuszonegyezer) forint + áfa ügyvédi munkadíjból álló másodfokú eljárási költséget. A felperes személyes költségmentessége folytán le nem rótt 440.000 (négyszáznegyvenezer) forint fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperes módosított keresetében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy a felek között 2007. február 28. napján kötött kölcsönszerződés és ugyanezen a napon kötött "ingatlan önálló zálogszerződés" a régi Ptk. 205. § (2) bekezdése alapján nem jött létre. Másodlagos kereseti kérelme annak a megállapítására irányult, hogy a zálogszerződés a régi Ptk. 251. § (1) bekezdése alapján semmis. Harmadlagos kereseti kérelme arra vonatkozott, hogy a bíróság állapítsa meg a kölcsönszerződés semmisségét a hitelintézetekről és a pénzügy vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (régi Hpt.) 213. § (1) bekezdésének a), b), c) pontja és a régi Ptk. 239. § (2) bekezdése alapján. Negyedlegesen kérte a bíróságot, hogy állapítsa meg a kölcsönszerződés részleges érvénytelenségét, nevezetesen a kölcsönszerződés I/7., valamint II/9.14. pontjának semmisségét a régi Ptk. 209/A. § (2) bekezdése, valamint a 18/1999. Korm. rendelet 2. § d) pontja alapján. Kérte továbbá, hogy a bíróság a régi Ptk. 209/A. § (2) bekezdése és a 2014. évi XL. törvény (DH2) 37. § (1) bekezdése alapján nyilvánítsa érvényessé a kölcsönszerződést azzal, hogy az I/7., valamint a II/9.14. pontja semmis, azok nem jelentenek kötelezettséget.

Előadta, hogy a felek a kétnemű árfolyam biztosítását lehetővé tevő feltételt egyedileg megtárgyalták, erről megfelelő tájékoztatást kapott, így az a szerződés részévé vált. A kölcsönszerződésre ezért nem alkalmazható a DH2 törvény 37. §-ának (1) bekezdése. Az egyoldalú szerződésmódosítást szabályozó feltétel nem vált a szerződés részévé, arról ugyanis külön nem tájékoztatta a bank, a szerződés ezért sem tartozik a DH2 törvény hatálya alá. A kölcsönszerződés érvénytelenségének jogkövetkezménye körében igényét 0 forintban jelölte meg azzal az indokolással, hogy a hivatkozott feltétel tisztességtelensége okán a feleknek egymás között elszámolási igénye nem keletkezik figyelembe véve a már teljesített szolgáltatások értékét.

Az elsődleges kereseti kérelme tekintetében arra hivatkozott, hogy a szerződés a kölcsön összegét csak forint pénznemben tartalmazza, a kirovó pénznemben, azaz svájci frankban nem, így a régi Ptk. 205. § (1) és 523. § (1) bekezdésének nem felel meg.

A másodlagos kereseti kérelem indokolásaként a régi Ptk. 251. § (1) bekezdésére utalt, amely szerint bírósági úton nem érvényesíthető követelés zálogjoggal biztosítása semmis, a perbeli jelzálogszerződés pedig semmis kölcsönszerződés, vagyis bírósági úton nem érvényesíthető követelés biztosítására jött létre. Ez a jelzálogszerződés semmisségét is eredményezi.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította, és kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 269.240 forint perköltséget. Megállapította, hogy a felperes teljes személyes költségmentessége folytán le nem rótt 660.000 forint kereseti illetéket az állam viseli.

Határozata ténybeli alapjaként rögzítette, hogy az alperes mint bank és a felperes mint adós által 2007. február 28. napján kötött "Szabadfelhasználású devizaalapú normál hitelkiváltásra és szabad felhasználásra" megnevezésű szerződés I/1. pontja szerint a szerződés típusa önálló zálogjog fedezet mellett nyújtott szabad felhasználású kölcsön (személyi kölcsön ingatlanfedezettel); célja hitelkiváltás és szabad felhasználás; jellege deviza alapú hitel; a hitelkeret összege 40.830 CHF; a jóváhagyott forint összeg (deviza alapú hitel esetén) 5.500.000 forint; a kölcsön összege deviza alapú hitel esetén 5.500.000 forintnak a szerződés hatályba lépésének napján érvényes, a magánszemélyekre vonatkozó devizavételi árfolyamon számított deviza-ellenértéke, de nem több, mint a hitelkeret összege (I.1.7.pont); a szerződés hatálybalépése 2007. március 5.; a kölcsön lejárata 2027. március 5.; a kamatperiódus hossza egy év; az első kamatperiódus kezdete hat hónap. Az I/1/14. pont értelmében a szerződés biztosítékául a Budapesti 1-es számú Körzeti Földhivatalnál 88328/2/A/43-as számon nyilvántartott ingatlan szolgál. A szerződés II.9.14. pontja szerint a szerződésben nem szabályozott kérdésekre a vonatkozó jogszabályi előírások mellett a bank Általános Üzleti Feltételeit, Lakossági Üzletszabályzatát, mindenkor érvényes Kondíciós listáját és Hirdetményét fogadták el irányadónak. Rögzítették, hogy a szerződés megkötését megelőzően a bank átadta a felperes részére az itt felsoroltakat, amelyekben foglaltakat az adós magára nézve kötelezőnek ismert el.

A felek ugyanezen a napon "Ingatlan Önálló Zálogszerződés" megnevezéssel kötöttek szerződést a kölcsönszerződés biztosítékaként. A szerződés I.2. pontjában a hitelszerződés jellegét és lényegi feltételeit, elemeit ismertették. Az I.5.pont értelmében a hitelszerződésből eredő 40.830 CHF tőkekövetelés és részletezett járulékai, valamint a végrehajtás és egyéb jogérvényesítés költségei megfizetése biztosítására a bank javára önálló zálogjogot alapítottak a szerződésben megjelölt ingatlanon.

Az elsőfokú bírósság jogi indokolásában rögzítette, hogy a személyes meghallgatását követően felhívta a felperest, hogy a DH2 törvény 37. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint az érvénytelenség jogkövetkezményeire vonatkozó határozott kereseti kérelmet az összegszerűségre is kiterjedően terjesszen elő. A felperes azonban nem kívánt újabb nyilatkozatot tenni, a bíróság ezért a DH2 törvény 37. §-ának (2) bekezdése alapján úgy tekintette, hogy a kölcsönszerződés érvénytelenségére irányuló kérelmet nem tartja fenn, ezért kizárólag a zálogszerződés és kölcsönszerződés létre nem jöttének, valamint a zálogszerződés érvénytelenségének megállapítására irányuló kereseti kérelmeket vizsgálta. Kifejtette, hogy a jogalkotó a deviza alapú kölcsönszerződéseket érintő több törvényt fogadott el a DH2 törvény mellett. Így a 2014. évi XXXVIII. törvényt (DH1), valamint a 2014. évi LXXVII. törvényt (DH3), amelyek a jelen peres eljárásra és kölcsönszerződésre vonatkozóan tartalmaznak rendelkezéseket. A régi Ptk. 239/A. § (1) és 237. §-ához képest speciális rendelkezésként értékelhető szabályozást tartott indokoltnak a jogalkotó. A DH2 törvény 37. § (1) bekezdése értelmében a törvény hatálya alá tartozó szerződések esetén kizárólag a szerződés vagy egyes rendelkezései érvénytelenségének megállapítását - az érvénytelenség okától függetlenül - a fél csak az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazására is kiterjedően kérheti a bíróságtól, ennek hiányában a keresetlevél, illetve a kereset érdemben nem bírálható el. A kétnemű árfolyam biztosítását lehetővé tevő feltétel egyedi megtárgyaltságára vonatkozó állítás a felperes személyes meghallgatása alapján nem bizonyított, mivel a felperes teljesen életszerűtlenül, kizárólag a vételi-eladási árfolyamot érintő rendelkezés tekintetében emlékezett konkrétumokra és a szerződéskötés körülményeire. Az elsőfokú bíróság utalt a 2/2011. (XII. 12.) PK vélemény 2. pontjának indokolására, amely szerint az egyedi megtárgyaltság ténye akkor állapítható meg, ha a fogyasztónak ténylegesen fennállt a lehetősége arra, hogy a szerződés feltételeit tartalmilag befolyásolja, amit a felperes személyes előadása nem támasztott alá. Ezt meghaladóan a felek között az alperes által igazoltan a DH2 törvény szerinti elszámolás megtörtént. Amennyiben a felperes - állítása szerint - az árfolyamrésről rendelkező szerződési feltételt egyedileg megtárgyalta volna az alperessel, nem lenne jogosult az elszámolásból fakadó visszatérítésre. Nem merült fel azonban arra vonatkozó adat, hogy a jogszabály alapján részére visszatérítendő összeg kapcsán olyan nyilatkozatot tett, hogy arra nem tart igényt. Így a felek közötti elszámolás okán is a kölcsönszerződés a DH2 törvény 37. §-ában foglalt szabály által előírt keresetmódosítás körébe esik. A felperes által előadott, 0 forintra hivatkozó nyilatkozat a 6/2013. PJE határozat 5. pontjához fűzött indokolás alapján a részletes, számszakilag ellenőrizhető, tételes elszámolásként nem vehető figyelembe, mivel azt a bíróság kellő indokolás hiányában nem tudja ellenőrizni, így az sem állapítható meg, hogy milyen okból nem keletkezik elszámolási igénye a felperesnek. Az a nyilatkozat pedig, hogy a részleges érvénytelenséggel érintett rendelkezések nem jelentenek kötelezettséget a felek számára, nem a semmisség jogkövetkezményét jelenti, hanem magának a semmisségnek a tartalmát, amely szerint az érvénytelen szerződési feltétel alkalmatlan bármilyen joghatás kiváltására, így abból kötelezettség sem keletkezhet.