EH 2002.789 I. Ha a munkáltató a munkavállalót szabálytalan műveletre tanítja be, az eszerint dolgozó személy magatartása nem minősülhet vétkesnek [Mt. 174. § (1) és (4) bek.].

II. Fiatal munkavállalónál bekövetkezett végtag csonkolódás a teljes értékű, egészséges, korlátozásmentes élethez való jog sérelmét jelenti [Mt. 177. § (2) bek.].

III. Általános kártérítési járadék megállapítása a valószínűsíthetően elérhető minimálbér alapulvételével is lehetséges [Mt. 183. § (2) bek.].

A felperes az 1997. május 27-én történt munkabalesetével összefüggésben keletkezett vagyoni és nem vagyoni kára megfizetése iránt indított keresetet.

A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 3 500 000 forint nem vagyoni kártérítés és ennek a balesettől járó kamata, továbbá 97 000 forint dologi kár miatti kártérítés és ennek középarányos időtől számított kamata megfizetésére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Az elsőfokú bíróság abból indult ki, hogy a felperes 1997. május 20-ától május 31-éig terjedő időre határozott idejű munkaviszonyban állt az alperessel. Az ítéleti tényállás szerint a baleset 1997. május 27-én a felperes által kezelt bálázó gépnek a munkáltató által eltűrt hibája miatt következett be, a gép felnyitott fedelek mellett is üzemelt, és a veszélyes térhez a gépet kezelő hozzáférhetett. A felperes bal karja csonkolódásával, és 67%-os munkaképesség-csökkenésével járó baleset úgy következett be, hogy a felperes a bála kitolását elősegítendő egy közdarab segítségével benyúlt a gépbe. A munkaügyi bíróság az adott munkaművelet ily módon elvégzése betanítására tekintettel a felperes vétkes közrehatását nem állapította meg, rögzítette viszont az alperesnek a balesetért fennálló teljes felelősségét.

A nem vagyoni kártérítés tekintetében a munkaügyi bíróság megállapította, hogy a felperes a baleset következtében 19 évesen vált rokkanttá, a végtag hiánya miatt életlehetőségei súlyosan beszűkültek, mindennapi tevékenységeiben mások segítségére szorul, a végtag elvesztése súlyos pszichikai károsodást is okozott. A baleset ilyen tartós és súlyos következményeit együttesen értékelve annak hozzávetőleges kiegyensúlyozására kötelezte az alperest nem vagyoni kártérítés, és a balesetkori időponttól számított kamata megfizetésére. A balesettel összefüggésben felmerült dologi károk mértékét a bizonyítékok mérlegelése alapján állapította meg.

A munkaügyi bíróság az elmaradt jövedelem iránti igényt a rövid határozott időre kötött munkaszerződésre hivatkozással és arra tekintettel utasította el, hogy a felperes balesetkori keresete a rokkant nyugdíjánál kevesebb volt.

Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezést nyújtott be. A felperes fellebbezése - egyebek között - a nem vagyoni kártérítés 5 000 000 forintra emelésére és elmaradt jövedelem megfizetésére, az alperes fellebbezése a felperes keresete elutasítására irányult, másodlagosan a nem vagyoni kártérítés túlzott mértékét kifogásolta.

A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest 72 000 forint lejárt kártérítési járadék és kamata, valamint 2001. szeptember 1-jétől havi 9000 forint járadék megfizetésére; módosította a dologi kártérítés utáni kamat kezdő időpontját. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokú bíróság a helyesen megállapított elsőfokú ítéleti tényállás alapján az alperes teljes kártérítési felelőssége, a nem vagyoni kártérítés és a dologi károk tekintetében egyetértett a munkaügyi bíróság álláspontjával. Az elmaradt jövedelem iránti keresetet illetően a másodfokú bíróság mérlegelte, hogy a felperes a baleset előtt alkalmi munkákból szerzett jövedelmet, és bár szakmával nem rendelkezett, munkaképes fiatalember volt. Ezért úgy ítélte meg, hogy reális lehetősége állt fenn annak, hogy fizikai munkával különböző időtartamú munkaviszonyokban minimálbérnek megfelelő jövedelmet szerezzen. Ennek megfelelően a rokkantsági nyugdíj és a minimálbér különbözete figyelembevételével jövedelempótló általános kártérítési járadékot - különbözet hiányában - 2001. január 1-jéig nem állapított meg, ezen időponttól havi 9000 forint járadék folyósítására kötelezte az alperest.

A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel, a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel élt.

Az alperes kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára, illetve, ha a döntéshez szükséges tények megállapíthatók, a keresetet elutasító határozat hozatalára irányult. A felperessel kötött vállalkozási szerződésre hivatkozással - amelyet a felperes 30 napon belül nem támadott meg - vitatta a munkaügyi bíróság hatáskörét. A baleset bekövetkezésével kapcsolatos tényállás megállapítását tévesnek, az ezzel összefüggő indokolást a Pp. 221. §-ába ütközőnek tartotta, továbbá az ítélet alapjául vett szakvélemény tekintetében a Pp. 177. § (1) bekezdése és a 182. § (3) bekezdése megsértésére is hivatkozott. Sérelmezte a munkabiztonsági szakértő kirendelésére vonatkozó indítványa mellőzését. A nem vagyoni kártérítés tekintetében az alperes a felperesnek a baleset előtti konkrét körülményei vizsgálatának hiányát és a bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütköző értékelését panaszolta. A jövedelempótló járadékot illetően a tényállás feltárása elmulasztását sérelmezte.

A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és a nem vagyoni kártérítés 5 000 000 forintban megállapítását, valamint a jövedelempótló kártérítési járadék emelését kérte, mert álláspontja szerint a nem vagyoni kártérítés tekintetében a bíróságok egyes körülményeket (vállizma sorvadása, depressziós megbetegedése) nem értékeltek, a járadékot pedig nem az alperesnél elért keresete alapján számolta a másodfokú bíróság.

A felperes és az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a másik fél kérelme elutasítását kérte.

Az alperesnek a Pp. 274. § (2) bekezdésében előírt határidőn túl (a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme 2002. január 24-ei átvételéhez képest 2002. február 5-én, azaz 8 nap után) tárgyalás tartására vonatkozó kérelmét a Legfelsőbb Bíróság nem vehette figyelembe, ezért a felülvizsgálati kérelmet és a csatlakozó felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.

A felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos.

I.

A megyei bíróság a jogviszony tartalmi elemei alapján megalapozottan állapította meg, hogy a felek által kötött, az 1997. május 20-ától május 31-éig tartó határozott idejű szerződés alapján munkaviszony jött létre. A munkaviszony tartalmi ismérveit (utasításadási jog, munkavégzés rendszeressége és állandó jellege, személyes munkavégzési kötelezettség) magában hordozó jogviszony jellegét nem érinti, hogy a felek a szerződésüket vállalkozási szerződésnek nevezték, és hogy a járulék, valamint adófizetési kötelezettségeknek miként tettek eleget. Az alperes meghatározta a munkavégzés helyét, a munkabeosztást, a felperes munkavégzését nagyobb gyakorisággal ellenőrizte, a munkavégzés tekintetében betanította. Mindezek ellentmondanak a nagyobb önállóságot igénylő vállalkozási jogviszonynak, azért is, mert a felperes nem eredményre, hanem rendszeres munkavégzésre vállalt kötelezettséget. Az első és a másodfokú bíróság a jogviszonyt tartalma alapján anélkül minősíthette, hogy a felperesnek a vállalkozási szerződésnek nevezett megállapodás megtámadására vonatkozóan - amint arra a felülvizsgálati kérelem tévesen hivatkozott - jogszabályi kötelezettsége állt volna fenn. Mindezek szerint nem vitatható, hogy a felperes balesete az alperessel létesített munkaviszonyában munkavégzés közben következett be.

II.

A munkaügyi bíróság a bizonyítékok okszerű és indokolt mérlegelésével állapította meg a perbeli baleset körülményeit; rögzítette a bálázó gépnek a baleset bekövetkezése okait vizsgáló munkavédelmi ellenőrzés által feltárt hiányosságait, melyek szerint a gép nyitott fedelei miatt a veszélyes térhez hozzá lehetett férni, s miután a felperes a bála kitolását a veszélyes térbe behajolva egy közdarab segítségével - ahogy az alperes betanította - végezte, a gép tömörítő lapja bal karjánál fogva behúzta.

A baleset fő oka tehát az volt, hogy a gép nyitott fedéllel üzemelt, az alperes a felperest nem oktatta ki a gép működésére, és szabálytalan munkaműveletre tanította be. Ehhez képest nem volt jelentősége - amint arra az elsőfokú bíróság helytállóan rámutatott, - hogy a felperes a működő gépbe nyúlt-e be a közdarabbal, vagy a gép véletlenszerűen indult el, mert a felperes magatartása a fentiek miatt vétkesnek nem minősíthető. A munkáltató kártérítési felelőssége szempontjából aggálytalan bizonyítékokra tekintettel a további bizonyítás hiányát az alperes alap nélkül sérelmezte.

A munkaügyi bíróság tehát megalapozottan következtetett a felperes vétkes közrehatása hiányában az alperes teljes kárfelelősségére [Mt. 174. § (1) bekezdés]. A felülvizsgálati kérelemben kifejtettek mindezek cáfolatára nem alkalmasak.

III.

A nem vagyoni kártérítés tekintetében a jogerős ítélettel eljárási jogszabálysértés nélkül megállapított tényállást a felülvizsgálati eljárásban irányadónak kell tekinteni [Pp. 206. § (1) bekezdés, 270. § (1) bekezdés]. E tényállás szerint a 19 éves felperes a bal felső végtag csonkolódásával járó balesetet szenvedett és ennek következményeként rokkanttá vált. Járulékosan válla és gerince is sérült, sorvad a vállövi izomzata, a vizsgálatok enyhe gerincgörbületet is megállapítottak. A beszerzett igazságügyi orvos szakértői vélemény egyértelműen rögzítette a balesettel összefüggésben kialakult súlyos fokú depresszív neurotikus tünetképződést, az önértékelési válságot mutató személyiség kialakulását. Ezeket a baleseti következményeket az orvos szakértő súlyosnak és tartósnak minősítette.

A másodfokú bíróság által helybenhagyott elsőfokú ítélet indokolásában a nem vagyoni kárigény elbírálásakor mindezeket a körülményeket egyenként és összességükben is értékelte, iratellenes tehát a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme, mely szerint a bíróságok a járulékos következményeket figyelmen kívül hagyták a nem vagyoni kártérítés mértéke elbírálásánál.

A nem vagyoni kárpótlást a bírói gyakorlat az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozására szolgáló kártérítésnek tekinti. A nem vagyoni kártérítés összegét a baleset miatt bekövetkezett életminőség megváltozása értékelésével kell megállapítani. Lényeges körülményként kell értékelni, ha a csonkolással járó baleset fiatal korban következett be, így annak következményeit a sérültnek élete végéig viselnie kell.

A bíróságok a nem vagyoni kártérítés mértéke tekintetében mindezeket figyelembe vették, részletesen leírták azokat a körülményeket, amelyeket mérlegeltek [Pp. 206. § (1) bekezdés, 221. §]. Az adott esetben - az alperes felülvizsgálati érvelésével ellentétben - nem annak volt döntő jelentősége, hogy a szokásait, társas kapcsolatait illetően még nem kialakult fiatal személyiségnél a súlyos baleset a korábbi életéhez képest milyen változásokat eredményezett, hanem annak, hogy a felperesnél karja elvesztésével súlyosan sérült a jövőre nézve a teljes értékű egészséges, korlátozásmentes élethez való jog. Mindezek a felperes életét (munkavégzése, magánélete) nyilvánvalóan beszűkítik, sérülése a hétköznapi, bárkire jellemző szokásai megváltoztatására kényszerítik. A művégtag használata - amint arra a jogerős ítélet helyesen rámutatott - az értékelt tényeket nem érintheti.

Mindezek alapján az alperes felülvizsgálati kérelmében alaptalanul sérelmezte a felperes baleset előtti életvitelének a perben feltárthoz képest részletesebb vizsgálata elmaradását.

Az első és a másodfokú bíróság a körülmények és következmények fentiek szerinti mérlegelésével és a mértéktartás elvén alapuló bírói gyakorlat figyelembevételével állapította meg a teljes anyagi kárpótlásra alkalmas nem vagyoni kártérítés mértékét. Ezért a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem a nem vagyoni kártérítés összege tekintetében alaptalanul hivatkozott törvénysértésre.

IV.

A másodfokú bíróság által 2001. január 1-jétől megállapított, az elmaradt munkabér pótlására irányuló baleseti járadék tekintetében mind a felperes, mind az alperes alap nélkül támadta a jogerős ítéletet. A másodfokú bíróság a felmerült bizonyítékok egybevetése és összességében való mérlegelése alapján jogszabálysértés nélkül fogadta el, hogy a 19 éves szakképzetlen felperes, aki a baleset előtt egészséges volt, az életkorát alapul véve fizikai munkakörben legalább minimálbérért reálisan foglalkoztatható lett volna. Ezért az ennek és a felperes rokkantsági nyugdíjának figyelembevételével mérlegeléssel megállapított járadék megfelel a törvénynek [Mt. 183. § (2) bekezdés]. Az alperesnél rövid időtartamra kötött munkaszerződés lejártára tekintettel az alperesnél a balesetig elért jövedelmet a másodfokú bíróság okszerű indokolással hagyta figyelmen kívül.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság - a felülvizsgálati kérelemben és a csatlakozó felülvizsgálati kérelemben előadott jogszabálysértés hiányában - a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta azzal, hogy a dologi károk tekintetében nem érintette. (Legf. Bír. Mfv. I. 11.251/2001/5. sz.)