A Kúria Mfv.10082/2013/5. számú precedensképes határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 221. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 80. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 177. §] Bírók: Magyarfalvi Katalin, Patassyné dr. Dualszky Katalin, Zanathy János

A KÚRIA

mint felülvizsgálati bíróság

Mfv.III.10.082/2013/5.szám

A Kúria a személyesen eljárt felperesnek a jogtanácsos által képviselt Zrt. alperes ellen kártérítés és egyéb igények iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon 37.M.2139/2010. szám alatt indított és a Fővárosi Törvényszék 2012. szeptember 6-án kelt 59.Mf.637.965/2011/7. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Kúria a Fővárosi Törvényszék 59.Mf.637.965/2011/7. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 37.M.2139/2010/21. számú ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 nap alatt 30.000 (harmincezer) forint együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget.

A másodfokú és a felülvizsgálati eljárás illetékét a magyar állam viseli.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság - a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 177. §-a és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 84. § (1) bekezdése alkalmazásával - elutasította a felperes keresetét, amelyben az alperes 5.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére való kötelezését azért kérte, mert a munkahelyén elhelyezett rejtett kamerás felvétel készítésével (amely által rögzített kötelezettségszegése miatt a munkaviszonyát az alperes rendkívüli felmondással megszüntette), személyiségi jogait megsértette.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a kamerarendszer működtetésére vonatkozó figyelemfelhívás az áruház személyzeti bejáratán a foglalkoztatás időszakában - a felperes által sem vitatottan - ki volt függesztve. A felperes tudott arról, hogy a munkavégzési helyén kamerarendszer működik, az ellen nem tiltakozott, a felvételek készítéséhez ezért a hozzájárulása ráutaló magatartással megadottnak volt tekinthető. A jogvita elbírálása szempontjából nem volt jelentősége annak, hogy a kamera szabad szemmel jól látható volt-e, a felvétel készítése ugyanis akkor minősül visszaélésszerűnek, ha valaki illetéktelenül, az érintett engedélye nélkül hatol be a másik fél személyiségi érdekkörébe, ami nem valósul meg, ha az érintett személy tudatában van annak, hogy róla az adott helyiségben - kamerarendszer működtetése által - felvétel készül vagy készülhet.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és az alperest 800.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte. Az alkalmazott jogszabályokként a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) 2. § 1., 6. és 9. pontját, 3. § (1) bekezdését, 5. §-át, 7. §-át, valamint a személyi és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységet szabályozó 2005. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Szvtv.) 30. § (3) bekezdését és 31. § (1) bekezdését hívta fel azzal, hogy döntését e jogszabályoknak az adatvédelmi biztos felperes beadványára küldött, 2010. november 30-án kelt válaszában szereplő állásfoglalásában írtakkal egyező értelmezésére alapította.

A másodfokú bíróság érvelése szerint a munkavégzés helyén, az álmennyezet mögé rejtett, tehát szabad szemmel nem látható kameráról a felperes nyilvánvalóan nem tudott, a titkos felvétel készítéséhez hozzá sem járulhatott. Megfelelő, azaz konkrét és egyértelmű tájékoztatás hiányában a ráutaló magatartás nem értelmezhető, az a jogról való lemondás meg nem engedhető, kiterjesztő értelmezéséhez vezetne. A perbeli esetben önkéntes és határozott akaratnyilvánítás, félreérthetetlen beleegyezés, megfelelő tájékoztatás nem történt. A jogkorlátozás, az adatkezelés céljával nem volt arányos, ezért a felperes emberi méltósághoz fűződő személyiségi joga megsértése miatt, az azzal arányban álló összegű kártérítésre jogosult.

A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását, másodlagosan az eljárt bíróságok ítéleteinek hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását, valamint a felperes költségekben való marasztalását kérte a Pp. 221. § (1) bekezdése, a Ptk. 80. § (2) bekezdése, az Avtv. 3. § (1) bekezdés a) pontja és az Szvtv. 31. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozva.

Álláspontja szerint a másodfokú bíróság megalapozatlanul jutott arra a következtetésre, hogy az alperes azzal, hogy az áruház meleg konyhai részlegén - vagyonvédelmi és alapvető higiéniai követelmények betartása érdekében - kamerát működtetett, megsértette a felperes személyhez fűződő, képmása védelméhez való jogát. Hivatkozott arra is, hogy a perbeli ügy kapcsán vizsgálatot folytatott a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is, és az eljárást jogsértés hiányában megszüntette. Az alperes érvelése szerint a felvételkészítés titkosságát - a másodfokú bíróság álláspontjával szemben - nem az a körülmény adja, hogy az érintett személy tudja, hogy róla felvétel készül, hanem az, tudja-e, hogy az adott helyiségben róla felvétel készülhet. Amennyiben az érintett személy számolhat azzal, hogy róla felvétel készülhet, a felvételkészítés nem lehet titkos, akkor sem, ha a felvételt készítő eszközt nem látja. Ezt az értelmezést támasztja alá a Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.20.087/2011/4. számú, lényegében azonos tényálláson alapuló határozata is.

Az alperes kiemelte, hogy személyes adat az Avtv. 3. § (1) bekezdés a) pontja és az Szvtv. 5. § (1) bekezdés a) pontja szerint is az érintett hozzájárulásával kezelhető, a kialakult ombudsmani, hatósági és bírósági gyakorlat alapján pedig a hozzájárulás ráutaló magatartással is megtörténhet. A jogerős ítéletben kifejtett jogértelmezésből az következik, hogy a felvételkészítés lehetőségére való figyelemfelhívás mellett belépő személy bármikor hivatkozhat hozzájárulása hiányára azzal, hogy a kamerát nem észlelte, nem látta.

Az alperes végül - a felvételkészítés indokoltsága és „arányossága" alátámasztására - előadta, hogy a kamera kihelyezését a felperes munkavégzési helyén található jelentős értékű berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatának biztosítása, a vagyonvédelem és az tette szükségessé, hogy az emberi fogyasztásra szánt ételek csomagolás nélküli tárolásához, az ételek megfelelő minőségének folyamatos fenntartásához, valamint a perbeli eset meggátolásához (a kiszolgálandó ételbe való beleevés) a munkáltatónak elemi érdeke fűződik. Kamera alkalmazása hiányában a szabálytalanságok csak egy másik „megfigyelő", azaz állandó ellenőrzést végző munkavállaló munkába állításával lennének kiszűrhetők, ilyen munkavállaló folyamatos jelenléte azonban még inkább korlátozná a munkavállalók személyiségi jogait.