593/B/1998. AB határozat
a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény 80. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény 80. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
1. Az indítványozó a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 80. §-át alkotmányellenesnek tartja és annak megsemmisítését kéri. Álláspontja szerint a Cstv. 80. §-a azért alkotmányellenes, "mert az Alkotmány védi a tulajdont, az Alkotmány szerint az állami tulajdon az egész nemzet tulajdona, az Alkotmány szerint az állami tulajdon a magántulajdonhoz hasonló védelemben részesül", továbbá a kifogásolt rendelkezés "lehetővé teszi, hogy a köztulajdonról korlátlanul, akár megfelelő ellenérték nélkül lemondjanak a felszámolás során, ami sérti a közérdeket". Az indítványozó véleménye szerint a kifogásolt rendelkezés azért is alkotmányellenes, mert ellentétes az adózás rendjéről szóló törvénnyel, amely csak a magánszemély adójának elengedését teszi lehetővé, továbbá a polgári törvénykönyvvel, ugyanis jogokról csak a tulajdonos mondhat le, márpedig az adóbehajtásra jogosult szervezet nem tulajdonosa az adóknak.
2. Az indítványban tételesen nem jelölt, de az indítvány tartalmából következően az Alkotmány érintett rendelkezései a következők:
"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül."
"10. § (1) A magyar állam tulajdona nemzeti vagyon."
A Cstv.-nek az indítványban támadott, eredetileg 80. §-ában foglalt rendelkezését időközbeni jogszabály-módosítás (új bekezdés beiktatása) miatt - változatlan szöveggel - jelenleg a 80. § (1) bekezdése tartalmazza a következő szöveggel: "Az e törvényben szabályozott eljárásokban a központi költségvetést, az elkülönített állami pénzalapokat, a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alapot, illetve a helyi önkormányzatot megillető követelésről a követelés behajtására jogosult szervezet lemondhat, ideértve annak engedményezését is." Az elmondottak miatt az Alkotmánybíróság a Cstv. 80. § (1) bekezdésében foglaltakra folytatta le az eljárást.
II.
Az indítvány megalapozatlan.
Az Alkotmánybíróság rámutat az indítványozó által kifogásolt jogintézmény lényegére.
1. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 108. § (2) bekezdése szerint az államháztartás követeléseiről lemondani csak törvényben - helyi önkormányzatnál pedig a helyi önkormányzat rendeletében - meghatározott módon és esetekben lehet. Ez a rendelkezés biztosítja, hogy a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak követeléseiről csak törvényben meghatározott esetekben lehessen lemondani. A jogalkotó a Cstv.-nek ezen hatályos szabályával azt kívánta elérni, hogy az állami követelések kezelői a csőd- és felszámolási eljárásokban ugyanazon jogosítványokkal rendelkezzenek, mint a többi hitelező. Mindkét eljárás során azonos az a jogalkotói szándék, hogy ésszerű kompromisszumok által - lehetőség szerint - elkerüljék a cég jogutód nélküli megszűnését, a munkahelyek elvesztését, illetőleg mindazon negatív társadalmi és gazdasági következményt, amelyet egy cég jogutód nélküli megszűnése jelent. Nyilvánvaló, hogy minden ezen eljárásokban létrehozandó egyezség kompromisszumok eredménye, amelynek során a hitelezőknek is bizonyos engedményeket kell tenniük. Ezzel lehet ugyanis - adott esetben - elkerülni a cég jogutód nélküli megszűnését.
Ilyen engedménynek minősül az, ha a hitelezők követeléseik bizonyos részéről lemondanak abból a célból, hogy legalább a követelés meghatározott részéhez belátható időn belül hozzájuthassanak. Mind a csődeljárás, mind a felszámolási eljárás során rendszeresen előfordul, hogy az állam, illetőleg a követelés behajtására jogosult szerve hitelezővé válik. Az indítványozó által kifogásolt jogszabály, illetve jogosultság hiányában az állami követelésekre nem lehetne sem a csődeljárásban, sem a felszámolási eljárásban egyezséget kötni, hiszen az egyezség sok tekintetben joglemondással, követeléselengedéssel stb. jár annak érdekében, hogy az adós fizetőképessége helyreálljon, további működésének feltételei megteremtődjenek. Az állami követelések aránya sok eljárásban olyan jelentős, hogy ha az állam nem vehetne részt az egyezségkötésben, az egyezség létre sem jöhetne. Mindez összességében azt eredményezhetné, hogy az eljárások befejeződésével az állam hátrányos helyzetbe kerülne, mert adott esetben az ún. kielégítési sorrendben előtte állók követeléseinek kielégítése után nem maradna számára elegendő fedezet. Az indítványozó által kifogásolt szabályozás megfelel az Áht. szigorú törvényi szintű előírásának, továbbá biztosítja az állam követeléseinek lehetőség szerinti megtérülését olyan cégek esetében is, ahol ezen jogintézmény, illetőleg egyezség hiányában az állami követelések kielégítésére - adott esetben - nem lenne fedezet.
2. Az indítványozó szerint az általa kifogásolt szabályozás sérti az Alkotmány 9. §-ának (1) bekezdését. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az idézett alkotmányi rendelkezés a köztulajdon és a magántulajdon egyenlő védelmének tételét fogalmazza meg, amely nem értelmezhető önállóan, annak valós tartamát az Alkotmány tulajdonjogra, mint alapjogra vonatkozó rendelkezései (13. §) adják meg.
"Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Ez a rendelkezés azonban nem tekinthető a tulajdoni formák felsorolásának, mint amelyek valamelyikébe való besorolhatóság az alkotmányos védelem feltétele. Az Alkotmány nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkezőleg: a tulajdon bármely formájára nézve éppen diszkriminációtilalmat fogalmaz meg. A 9. § (1) bekezdése ennek megfelelően az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése jogegyenlőségi tételének, valamint a 9. § (2) bekezdésében foglalt vállalkozási jog és a verseny szabadsága általános tételének a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott kifejtése.
A 9. § (1) bekezdése tehát nincs összefüggésben az Alkotmány 13. §-ával, amely a tulajdonhoz való jogot egyébként is a 9. § (1) bekezdésében foglalt különbségtétel (magán- és köztulajdon) nélkül biztosítja." [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990. 73., 81.]
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Alkotmány 9. § (1) bekezdése tehát olyan alkotmányos garanciát fogalmaz meg, amely szerint az állam a saját tulajdonára nézve nem állapíthat meg "részrehajló", illetőleg kedvezőbb vagy akár hátrányosabb szabályozást, mint a magántulajdonra. A Cstv. kifogásolt szabálya a köztulajdon és a magántulajdon védelmét egyenlően biztosítja a fizetésképtelenségi eljárásokban, így az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében foglaltak nem sérülnek.
Az Alkotmánybíróság az indítványban foglaltakkal ellentétben megállapítja, hogy az indítványban támadott, a Cstv. 80. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés és az Alkotmány - szintén idézett - 13. § (1) bekezdése, valamint 10. § (1) bekezdése között pedig - az elmondottakból is következően - nincs értékelhető alkotmányos összefüggés.
3. Az indítványozó abban is alkotmányellenességet lát, hogy a Cstv. indítványban támadott szabályozása - véleménye szerint - ellentétes "az adózás rendjéről szóló törvénnyel és a Polgári törvénykönyvvel".
Az Alkotmánybíróság már több határozatában rámutatott, hogy önmagában az azonos szintű jogforrások - adott esetben felhozott törvényi rendelkezések - közötti ellentét nem eredményez alkotmányellenességet. Alkotmányellenesség megállapítására törvényi rendelkezések miatt csak akkor kerülhet sor, ha alkotmányos elvek vagy jogok valamelyike sérül. Ennek hiányában az azonos szintű normaszövegek értelmezési nehézsége, illetőleg értelmezéstől függő ellentéte, összeütközése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. [Pl. 35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991. 175., 176-177.; 27/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992. 150., 152.]
Az indítvány kapcsán - a korábban kifejtettekre is figyelemmel - az Alkotmánybíróság szerint olyan ellentétes szabályozásról, amely alkotmányos elv vagy jog sérelmével járna, nem beszélhetünk. A szóban levő törvényeknek ugyanis eltérő a szabályozási tárgyuk és tartalmuk, továbbá adott esetben a törvények szabályozási módja (általános és különös viszonya) egyébként is kizárja az "ellentétet". A Cstv. támadott szabályozása és az előbb említett törvények "közötti viszony" tehát alkotmányossági kérdést nem vet fel.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt minden részében elutasította.
Budapest, 2001. június 5.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
előadó alkotmánybíró